A Cseh Tamás Program fővároson kívüli zenei klubok támogatására kiírt alprogramjának célja, hogy a vidéki helyek is képesek legyenek a megyehatáron túliról zenekarokat meghívni, ezzel lendüljön fel egy-egy város zenei élete, vagy éppen nagynevű, régóta létező koncerthelyszínek maradjanak életben. A pályázatra az ország minden tájáról jelentkeztek önállóan működő klubok, kulturális központok és művelődési házak.
Az NKA Zenei Kollégiuma novemberben hirdetett eredményt, így 49 nyertes pályázó félmillió és kétmillió forint közötti összegeket kapott koncertsorozatok megvalósítására. A pályázók a támogatásból a fellépő zenekarok tiszteletdíját, utazási költségét, és a bulik marketingköltségét fedezhetik. A klubtámogatási alprogram szorosan kapcsolódik a Cseh Tamás Program többi eleméhez, hiszen a kezdő zenekarok és előzenekaros pályázók kapcsolatba kerülnek a támogatott fellépési helyszínekkel, amiből akár együttműködésre is születhet.
A nyertesek között van többek között az Agora Szombathelyi Kulturális Központ, a Babits Mihály Kulturális Központ (Szekszárd), a Gyulai Várszínház, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ (Zalaegerszeg), a Hang-Ár (Kaposvár), a József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Balatonszárszó), a Trafo Club (Gödöllő), az Est Café Pécs Kft., a Szerencsi Művelődési Központ, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum (Győr) és a Csabai Csípős Blues Club Kulturális Egyesület (Békéscsaba).
A programmal kapcsolatos legfontosabb információk megtalálhatóak a www.csehtamasprogram.hu oldalon.
A képen Péterfy Bori & Love Band a gödöllői Trafo Clubban (fotó: Trafo Club Facebook).
Cikksorozatunk a Cseh Tamás Program együttműködésével készült.