TV On The Radio: Seeds (lemezkritika)

Az előző évtized egyik legjobb zenekara, a brooklyni TV On The Radio legutóbbi, 2011-es lemezével már nem tudta hozni első három albumának zseniális színvonalát, ráadásul tüdőrákban elvesztette basszusgitáros-billentyűs-szitárosát, Gerard Smith-t is. Vajon a Happy Idiot című dallal felvezetett Seeds új kezdet lenne?

Kiadó: Harvest / Universal

Megjelenés: 2014. november 18.

Stílus: artpoprock

Kulcsdal: Happy Idiot

Amikor magasra emeled a lécet, és egyre csak átugrod, akkor nagyon feltűnő, ha legközelebb csak simán átsétálsz alatta. A TV On The Radio nem Motörhead, a 2000-es évek második felének legjobb artrock-zenekarától a sima ismétlés kevés. Ezt a megközelítést persze lehetne igazságtalanságként tálalni, viszont a minőség kötelez is, szóval egál. És a TV On The Radio bizony beleragadt a formulába, ami tíz éve még lenyűgözően új volt, az ma már nem izgalmas. A 2008-as Dear Science volt a csúcs, ha nem is abban az értelemben, hogy a zenekar legjobb (az a 2006-os Return To Cookie Mountain), vagy legüdébb (az még mindig a 2004-es Desperate Youth, Blood Thirtsy Babes) anyaga, de a hangzás, a sikeresség, nem utolsósorban a slágeresség összességében mégis a tetőpontra helyezi. Hogy onnantól – ennyi magaslat után – lejtmenet jött, majdnem törvényszerű. Az erre irányuló jelek közül elsőként David Sitek produceri szólólemeze (Maximum Balloon, 2010) volt intő, annak a várakozások szerint nagyon slágeresnek, elsöprőnek kellett volna lennie. Aztán a tagok további mellékprojektjei is az útkeresésről, továbblépésről szóltak, de nem mutattak határozott irányba, a basszusgitáros elvesztését (Gerard Smith 2011-ben hunyt el) magyarázni sem kell.

A TV ON THE RADIO 2013-BAN KÉT, ALBUMOK KÖZTI DALLAL ÉS KLIPPEL JELENTKEZETT.

Az előző, amúgy negyedik nagylemez (Nine Types Of Light, 2011) egyértelműsítette, hogy a sötéten tornyosuló jelek nem csak ijesztgettek, a TV On The Radio valahol útközben elvesztette a varázslás képességét. A Seeds című új album persze nem menthetetlenül gyenge, nagyjából azt nyújtja, amit az előző, annál kicsit változatosabban, felszabadultabban, de szinte mindig megáll azon a ponton, ahol igazán érdekes, netán bizsergető lehetne. A jól bevált összetevők – a lassú lüktetés, a drone-osan egymásra pakolt hangszerzaj, a néha betaláló ütemek (Love Stained), a váratlanság (Winter) – többször fásultan jelennek meg, viszont ha csökkentjük az elvárásainkat, akkor meg még egy mindig átlag feletti, himnikus dalokkal teli albumot kapunk. Mit tehet ilyenkor egy zenekar ahelyett, hogy saját hangzását erőlködve, eredménytelenül frissítgetné? Visszamegy a gyökerekig és újraépíti önmagát az aktuális tudással, vagy esetleg azt teszi, mint karrierje jobbik felében: meglepőt húz, szokatlant párosít. A TV On The Radio-nak érdemei elismerése mellett az elengedést szavazom meg magamban, de persze pont az érdemei miatt fogom neki megadni az esélyt a későbbiekben is.

7/10

Dömötör Endre

a Seeds című lemez teljes egészében: