Lemez Gyorstár – 2014. 50. hét

Ki a legjobb Aphex Twin ma az idm technóban? Grouper (nyitóképen) eljutott a művészi csúcsra? A skandináv eszképista popzenét már sose unjuk meg? És a Röyksopp vajon szépen búcsúzik? Végül: a Hookworms kiemelkedő vagy csak a mai pszichpop egyik szépen kanyargó hajtása? E heti Lemez gyorstárunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ a fontos novemberi lemezmegjelenésekkel kapcsolatban.

Objekt: Flatland

Kiadó: PAN

Megjelenés: 2014. november 3.

Stílus: idm techno

Kulcsdal: Ratchet

Berlinben nehéz úgy eldobni egy weisswurstot, hogy ne találjunk el vele egy elektronikus zenészt, de TJ Hertznek sikerül kiemelkednie a tömegből Flatland című debütáló nagylemezével. A jövőfanatikus detroiti techno hangzását és az Aphex Twin-sulis idm-et úgy keveri, mintha mi sem lenne természetesebb. De az elektronikus zene egész modern története a kisujjában van, finom elemekkel a legcsavarosabb acidből képes bugyogó dubstepbe váltani, majd egy pillanat alatt vissza.

8.5/10

Kálmán Attila

Grouper: Ruins

Kiadó: Kranky

Megjelenés: 2014. november 3.

Stílus: pszichfolk ambient

Kulcsdal: Clearing

Liz Harris tíz éve jelenteti meg lemezeit, de csak 2008-tól (Dragging A Dead Deer Up A Hill) kezdett több figyelmet kapni. Minimál hangszerelésű dalai eddig is szinte súlytalanok voltak, amiket most már tényleg semmi nem köt a földhöz – mindössze Harris suttogó hangja, a békabrekegés (!) és egy mikró sípolása nem hagyja őket végleg elrepülni. Ettől függetlenül a 40 perces album részei nem szakadnak el egymástól – a zongora mint egyetlen hangszer szépen összetereli őket egy végtelenül melankolikus, egyúttal reményteljes, megnyugtató hangulatú felhővé, ami még a legnagyobb szomorúság alatt sem foszlik szét.

9/10

Sugó Lilla

Korallreven: Second Coming

Kiadó: Cascine

Megjelenés: 2014. november 4.

Stílus: baleári svédpop

Kulcsdal: Try Anything Once

Nem jártam Svédországban, de olyan országban sokáig laktam, ahol van tenger, gyönyörű látvány, csak épp örülni kell, ha a nap már annyira süt nyáron, hogy melegíti az ember bőrét. Ennyi a teóriám alapja a megunhatatlan skandináv baleári (balti?) popra. Nézik a tengert, tudják, hogy milyen, ahol bele is lehet menni, és ők meg ott akkor örülnek, ha a nap melege a kezükön. Ettől boldogok, de folyamatosan el is vágyódnak. És valamiért ezt zenében pontosan vissza is tudják adni (oké, persze van stabíl jómód és kiegyensúlyozottság is mögötte). A Korallreven – akárcsak összes rokona (a Boat Clubtól a ceóig, nem sorolom) – lényegében képtelen hibázni, sok remek kislemeze és 2011-es első albuma mellé most szült egy újabb csodalemezt.

9/10

Dömötör Endre

Röyksopp: The Inevitable End

Kiadó: Dog Triumph

Megjelenés: 2014. november 10.

Stílus: elektronika

Kulcsdal: Running To The Sea

A megszokottnál két árnyalattal sötétebb helyekre jutott el az egymással ugyan nem, de a hagyományos albumformátummal szakító Svein Berge és Torbjørn Brundtland norvég sikerzenekara, így utoljára beleadtak apait-anyait, és a végeredmény valóban egy jól felépített, átgondolt, koherens anyag. Az ezúttal is eltalált vendéghangokkal (Robyn, Susanne Sundfør, Ryan James, Jamie McDermott) dolgozó skandinávok pontosan ráéreztek arra is, hogy meddig lehet húzni a melankóliát, és mikor jön el a pillanat, amikor az érzelgősséget Robyn sokatmondó káromkodásával kell megtörni. Egyedül a katartikus befejezés hiányzik.

8/10

Biczó Andrea

Hookworms: The Hum

Kiadó: Domino Records / Bertus

Megjelenés: 2014. november 10.

Stílus: pszichpop

Kulcsdal: Off Screen

Mint azt mindenki, aki a popzene iránt kicsit is jobban érdeklődik, pontosan tudja, ebben a műfajban az eredeti tőkefelhalmozás kora vagy véget ért, vagy hosszú időre jégre került, jelenleg a kamatok felélésének végén járunk. Ami csak azért baj, mert amikor a Horrors előtúrja a mittudomén obskúrus japán garázs/pszichpopzenekarokat és azokat hatásosan újrahasznosítja, akkor sokan látják, hogy ez jó és hasonlóan tesznek – csak éppen már a Horrors dalaival. Nem azt mondom, hogy a Hookworms kirabolta a Horrorst, hanem, hogy akár ki is rabolhatta volna. És azt se mondom, hogy unalmas ez a lemez – esetleg csak azoknak, akik már az obskúrus japán zenekart is hallották.

7/10

Dömötör Endre