"Lehet, veszek egy jazzlemezt a jövő héten" - Cid Rim-interjú

2014.12.03. 16:58, rerecorder

A bécsi Cid Rim az ottani headmusic-színtér másodvirágzásának egyik legjelesebb képviselője, a nagyon menő skót LuckyMe-nél jelennek meg kiadványai, miközben dobosként a másik kortárs üdvöske Dorian Concept koncertzenekarában is benne van. Szólóban nemrég lépett fel az A38-on, Doriannal december elején jött volna ugyanoda, de ez a koncert tavaszra került át. A jazzdobosként is aktív producerrel a bécsi zenei életről, meg a jazz és az elektronikus zene találkozásáról beszélgettünk - sok más mellett.

- Alapvetően jazzdobosként indult a karriered. Hogyan találkoztál az elektronikus zenével?

- Amikor gyerekként, 12-13 évesen elkezdtem lemezboltokba járni, rögtön hiphoplemezeket vásároltam, aztán kicsivel később már az akkoriban megjelent angol glitch dolgok érdekeltek. Szóval gyakorlatilag a kezdetektől, tinédzser koromtól hallgatok elektronikus zenéket.

- És hogyan működött az életedben a két különböző zenei hatás egyszerre?

- Mindkettő egyszerre jött az életembe. Volt egy zenekarom néhány haverommal, ahol doboltam. Ott mindenkit egyszerre érdekelt a hiphop, elektronikus zene, de a jazz is, vagy épp a hetvenes évek funkja. Nagyjából ezzel egy időben, mondjuk két évvel a dobolás után kezdtem el használni az első zeneszerkesztő programomat, a Reason-t is. Szóval nagyjából egyszerre jött minden, és párhuzamosan csináltam a kettőt. Otthon programoztam a beateket, a próbákon meg doboltam.

- A jazz-zenész fejjel való gondolkodás mennyire segített neked az elektronikus zenei oldalon? A két világ elég sokszor találkozik a ritmusképletek mentén.

- Tinédzser korom egyik nagy példaképe, aki nagyon jó példa arra, hogy lehet a kettőt egyszerre csinálni, az Squarepusher, aki zseniális basszusgitáros, de közben fantasztikus producer is. Az én fejemben a két dolog soha nem vált élesen ketté, és elég szerencsés vagyok, mert a barátaim is hasonlóan gondolkodtak és csinálták a különböző dolgaikat egyszerre. Szóval természetesen alakult ez a folyamat, ha egyszerre kezded a kettőt, akkor nem érzékeled a különbséget annyira.

- A zenéd a LuckyMe kiadónál is megjelenik. Mennyiben segíti ez a karriered? Úgy általában miben tudja segíteni egy kiadó az előadókat manapság?

- Az biztos, hogy általában véve a kiadók egyre kevésbé fontosak. Mondjuk a kilencvenes évekhez képest, amikor bementem a lemezboltba, és a kedvenc albumom kiadója alapján keresgéltem tovább. Nagyon erős és egyértelmű kapcsolat volt a kiadó és a zene között. Manapság ez már nem feltétlenül van így, ha nem is mindig, de azért ez eltűnőben van, és az előadó neve sokkal fontosabb, mint a kiadóé. Az én esetemben a LuckyMe mondjuk pont sokat segít, nagyon örülök, hogy megtaláltak. Előtte sokkal kevésbé voltam ismert, csak Ausztriában és kicsit talán Angliában és Németországban, de az első LuckyMe-s megjelenés után legalább tíz, tizenötszörösére nőtt a közönségem, mert a LuckyMe esetében még megvan az, amit az előbb említettem, a kiadóhoz ragaszkodó közeg, akik megbíznak abban, amit a label kiad. Szeretik Hudson Mohawke-ot és akkor meghallgatják a többit is, amit a LuckyMe kinyom. Ez nagy előny volt számomra.

A SKÓT INDIE-KIADÓKRÓL, KÖZTE A LUCKYME-RŐL ITT ÍRTUNK.

- Érdekes, hogy Bécsben milyen erős a headphone music-szcéna. Nem csak manapság, de korábban is, kezdve Kruder&Dorfmeisterrel. Mit gondolsz, miért alakult ez így?

- Szerintem ennek két oka van. Egyrészt nagyon sokan sikeresek voltak külföldön ezzel a zenével, főleg persze Kruder&Dorfmeister, de sokan az ő követőik közül is. Többen próbálták akkoriban meglovagolni ezt a chill out/downbeat hullámot. Rengeteg válogatás jelent meg, egy csomó pénzt kerestek, és játszottak mindenfelé. De aztán sokáig, úgy hat-hét éven át, semmi nem történt Bécsben, minden teljesen halott volt. Kívülről lehet, hogy nem így tűnt, de valójában az emberek ráuntak erre a Café del Mar-os vonalra és senki nem tudta, hogy mi legyen. Úgy, hogy volt egy nagyobb szünet, aztán a kétezres évek végén pezsdült fel újra minden. Dorian Conceptnek nagyon nagy szerepe volt ebben, mert világszerte befutott. Ennek hatására pedig egy csomó fiatal srác elkezdett zenéket írni. Miután látták, hogy Dorian Concept, egy srác a kerületből mekkora tömegnek játszik a világ másik felén, elhitték, hogy ezt ők is meg tudják csinálni. És most megint nagyon sok fiatal producer van és nagyon sok jó új zene.

- Dorian Concepttel te is játszol együtt dobosként az élő fellépésein. Van bármi beleszólásod a lemezfelvételt megelőző kreatív folyamatokba, vagy az együttműködés csupán a koncertezésre és a stúdiózásra korlátozódik?

- Már eleve abból a szempontból, hogy gyerekkori barátok vagyunk, régóta elég nagy hatással vagyunk egymásra. Mindig megmutatjuk a másiknak a legújabb trekkeket. Konkrétan semmit nem írtam a lemezére csak feljátszottam a dobot, de alapvetően ugyanabból a körből jövünk mindketten.

- Közben dolgozol másoknak, például Theophilus Londonnak producerként. Hogyan jöttek a képbe ezek a projektek?

- Elég sokáig csak egyedül dolgoztam, nem kollaboráltam senkivel, aztán egyszer csak jött egy ilyen felkérés. Egyik barátom játszotta egy számomat egy bécsi buliban, ahol Theophilus London is ott volt, és megkérdezte a srácot, hogy ez ki? Ő megadta az elérhetőségemet, és néhány hétre rá meghívott Párizsba a lemezfelvételre. Elég hirtelen jött az egész, nem volt semmi hasonló tervem. Ugyanez igaz az Okmalumkoolkattal való közös munkára is. Amint találkoztam vele, eldöntöttem, hogy szeretnék valami közöset, annyira egyedi volt, amit csinált. De egyelőre ennyi, ez a két ember van csak, akinek producerkedtem.

- És a remixek esetében (CHVRCHES, Sky Ferreira stb.) ki keres kit? Az előadók, vagy pedig te szeretnél mindeképpen átdolgozni egy bizonyos számot?

- Ők keresnek engem. Először egy atlantai rapper-nek Donnis-nak csináltam remixet, aztán a LuckyMe-s megjelenés utána indult be a dolog. A CHVRCHES ugye glasgow-i akárcsak a LuckyMe, és követnek is minden megjelenést, úgyhogy hallották az én lemezemet is, tetszett nekik és felkértek, hogy csináljak egy remixet. Ezt aztán hallották mások is, Darwin Deez vagy Sky Ferreira, akik egyébként soha nem hallották volna a zenémet, mert teljesen más közegben, máshol mozognak. És innen alakult lépésről lépésre a dolog. A CHVRCHES-en kívül kétlem, hogy bármelyikük is hallott volna egy bizonyos számon kívül mást is tőlem.

- Jazz-zenészként, hogyan látod a műfaj jelenét, jövőjét? Visszatekintve, úgy tűnik, hogy a jazz évtizedekig visszahúzódva alakult, legalábbis semmiképpen sem az előtérben. Mostanában viszont egyre többen, például a Brainfeeder körül mozgó emberek, viszik el újra a műfajt, illetve annak egyes elemeit szélesebb közönség elé. Mit gondolsz, az a fajta klasszikus jazzhangzás, amit mondjuk Charlie Parker, Miles Davis és hasonlók nevével azonosítunk, újra népszerű lehet nagyobb közönség számára is?

- Én mint zenehallgató nagyon örülök ennek, mert minél több zeneiség van egy felvételben, annál jobban élvezem hallgatni. Azt nem tudom, hogy mi történik majd a következő években, de az a fajta klasszikus jazz mindig is ott lesz, és a maga módján mindig releváns lesz. Miles Davis-nek nem számít, hogy az új Flying Lotus-dal hogy szól, ugyanúgy fogják játszani minden whiskey bárban, nappalikban vasárnaponként, főzéshez, bármikor. Egyszerűen jelen van. Az avantgárd kortárs jazz megint más dolog. Az valóban eléggé távol létezik minden mástól, nem igazán vannak kapcsolódási pontok. A maga módján eléggé nerdy világ, amit én kicsit szomorúnak is találok. Persze a maga módján szép, ahogy mindenki ismeri egymást ebben a közegben és nagyon sokat és sokszor dolgoznak együtt. De ezt én is csak távolról látom, nem vagyok annyira benne, ismerek sok embert közülük, de még nem játszottam együtt velük. Az biztos, hogy nehéz dolog relevánsnak maradni a fiatalok számára, jelen lenni a popkultúrában. Szerintem egy bizonyos életkor után, még ha valaki nem is hallgatott soha jazzt, neki is eljön majd az a pillanat, amikor ül egy bárban, közben szól valami klasszikus jazz, és arra gondol: “ez igazából tök jó, lehet veszek egy jazzlemezt a jövő héten.”