Hoppá, itt egy régi-új Burial-felvétel!

2014.11.04. 12:34, Frontrecorder

burialselfie.jpg

A kétezres évek egyik legnagyobb hatású elektronikus zenei producere, a brit Burial idén azzal keltett feltűnést, hogy sok évnyi anonimitás után végre felfedte magát, névvel, arccal (lásd a fenti selfie-jét). Új zenét viszont utoljára tavaly decemberben tárt a nyilvánosság elé, és a kiadója,a  Hyperdub héten megjelenő legfrissebb válogatásán is egy több éves, igaz eddig kiadatlan felvétele szerepel.

A glasgow-i születésű Kode9 londoni székhelyű labele, a Hyperdub idén ünnepli fennállásának első évtizedét, méghozzá egy válogatássorozattal, telepakolva új vagy eddig kiadatlan számokkal a kiadóhoz szerződött, napjaink egyik legizgalmasabb elektronikus zenei előadói körét jelentő művészektől. A széria (amelynek kettes és hármas darabjáról mi is írunk röviden) elérkezett az utolsó, negyedik darabjához, amely az egyenesebb ritmikájú, azonnal ható, ha úgy tetszik kevésbé mély számokra fókuszál. A gyűjteményt a kiadó legnagyobb neve, William Emmanuel Bevan, vagyis ugye Burial nyitja egy ennek megfelelően sallangmentes, kattogó ritmusra és egyszerű dallamokra épülő szerzeménnyel, amely azonnal befészkeli magát a fülbe és még megnyugtatónak is mondhatnánk, csak ne lenne benne végig az a recsegés. A Lambeth 2008 óta kering az interneten radio ripként, ez lesz az első alkalom, hogy a stúdióverziója elérhető. A Hyperdub 10.4 végighallgatható a kiadó szájtján, Burial eddig kiadatlan száma pedig alább:

Címkék: burial
https://recorder.blog.hu/2014/11/04/hoppa_itt_egy_regi-uj_burial-felvetel
Hoppá, itt egy régi-új Burial-felvétel!
süti beállítások módosítása