James Blake hatása – Az elektrocroonerek

Egyértelműen a 26. Recorder címlapsztárja, James Blake az, aki az utóbbi években magasan ki tudott emelkedni a tánczenei undergroundból, és ez nemcsak a maga közegében igaz, de mainstream szinten is. Aki ilyen húzásra képes, az pedig természetes módon válik példaképpé, pláne, ha ilyen csábítónak tűnik az általa játszott zene. Az egyik vezető brit popzenész ma este lép fel a Millenárison az Electronic Beats Festivalon, mi meg most mutatunk egy tucatnyi feltörekvő előadót, akikre hatással volt.

Hogy mi is az a crooner? Egyszerűen: Frank Sinatra az ötvenes évek második felében, amikor hajnalban, bárpultot támasztó, magányos hangulatban szentimentális dzsessz-sztenderdeket énekel (croonolni amúgy nagyjából: halkan énekelni). És ehhez képest mi az az elektrocrooner? Hát azok a mai előadók, akik érzelmes, soulos (lehetőleg melankolikus) dalokat énekelnek elektronikus popzenei csomagolásban – legyen az leftfield electronica, szintis pop, modern, elektronikus r&b vagy poszt-soul. Ez persze egy nagyon tágan értelmezett és önkényes kategória, de tulajdonképpen működőképes. Ha vannak elektrocroonerek, akkor James Blake a legnagyobb sztárjuk, ám persze a „műfaj” gyökerei szerteágaznak, és mélyre nyúlnak, belefér a kategóriába a Junior Boys szintis elektropopja, Jamie Lidell némely neo-soul szerzeménye, a Koop elektronikus nu jazze és akár az „indie r&b” bizonyos ága (Holy Other, How To Dress Well stb.), de most csak nézzük azokat az éppen aktuális szólóelőadókat (és egy duót), akik így, vagy úgy, de mind lehetnének soulos singer-songwriterek is, plusz "elektronikusan croonolnak".

JAMES BLAKE PROFILJÁT ITT RAJZOLTUK MEG.

# Jamie Woon: Blake mellett a legismertebb, mainstream-sikereket már elért arc, bár e névsorolvasásban ő a legkevésbé eredeti szerző. 

# f y f e: Hangulatban (és tehetségben) Woon és Blake között félúton, kellően egyedi dalaiban erős a gitárok szerepe. 

# Sampha: Közreműködésekkel (Jessie Ware, SBTRKT, Drake) vált ismertté, de zongorás, a soul felé húzó számaival önállóan is figyelemre méltó. 

# SOHN: Szintis dalaival a Junior Boys-iskolát képviseli, popos a megszólalása, nem véletlen, hogy ő már nagynevű előadóknak (Lana Del Rey) ír. 

# Ang Low: Szintén inkább a soulos vonalat képviseli, de azt feltűnő elektronikuszenei megoldásokkal színesíti. 

# Kwabs: A ghánai Kwabs már egyenesen a ’synth&b’ alstílus képviselője, dalaiban a fent említett SOHN gyakori producertárs. 

# Azekel: A nigériai dalszerző-énekes talán még nem döntött, hogy The Weeknd-féle indie r&b-t, vagy az elektronikusabb válfajt játssza, de mindkettő jól megy neki. 

# Airhead: A nosztalgikusabb, nyáriasabb hangzású producer nemcsakhogy Blake korai dolgaival rokon zenét készít, de közös kiadványa is van a gyerekkori haverjával. 

# Gang Colours: A zongorista-producer megszólalása (és hangja) néha kísértetiesen közeli a Blake-univerzumhoz, ami igazságtalan is vele szemben, mert nem lélektelen másoló. 

# HONNE: Ők egy duó, de zenéjük nem csak emiatt rokon a Rhye komplexebb popmegoldásaival – és James Blake itt is egyértelmű hatás.