Skótpop ma – Glasgow és Edinburgh aktuális színterei

Nagy-Britanniára az elmúlt fél évtizedben rátelepedett a gitárzenei ínség, viszont az angolok kockás szoknyás északi szomszédai ebben az időszakban is tudtak egy-egy feltűnőbb vagy érdekesebb produkcióval bizonyítani a nemzetközi színtéren. Minden, amit tudni érdemes az aktuális skót popról, illetve reményteljes feltörekvőiről. Természetesen fókusztémánk, Skócia és zene az apropó, a cél pedig az október 4-ei skótpop buli a Beat On The Bratben!

Miután a Klaxons 2006-os feltűnésével végleg betetőzött a glasgow-i Franz Ferdinand által elindított brit gitárhullám, a szigetország zenéje ugyanúgy limbó síkra került, mint a nagyvilágé. Hangsúlyosan kidomborodó trend nem akadt, a legmarkánsabb lemezek pedig az elektropop és a folk műfajából kerültek ki. Persze ez nem akadályozta meg a skót színtér legnagyobb felfedezőjét, Alan McGee-t (JAMC, Primal Scream, Teenage Fanclub stb.), hogy ismét rámutasson egy tehetséges honi rockbandára: a szintén Glasgow-ból indult Glasvegas a megboldogult poszt-posztpunk és a jelen közé húzott intervallum talán első hangsúlyosabb promót kapott produkciója volt 2007-2008-ban (rajtuk kívül is pörgött az indie-színtér: The View, Dananananaykroyd, Errors). Lassú, szívfájdalommal és visszhangzó kiáltásokkal társított rockzenéje révén sikerrel pályázhatott a ’Jesus & Mary Chain találkozása a U2-val’ címre. Mára – két lemezzel később – azonban már ők is kiestek a pikszisből (ami utóbbi lemezeik alapján nem is meglepő), viszont szerencsére érkezett utánpótlás is bőven. 

A SKÓT POPZENE TÖRTÉNETÉT NAGYJÁBÓL ITT, A KÉTEZRES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN HAGYTUK ABBAN KÉTRÉSZES NAGYCIKKÜNKBEN, AMI ITT OLVASHATÓ.


Skócia nagyobb városai továbbra is úgy ontják a zenekarokat, előadókat, mintha arrafelé ez lenne az egyetlen kitörési lehetőség. Glasgow a pörgősebb egyetemi város, de az edinburgh-i campus-on is alakultak fontos zenekarok. Az előbbiből a lágyan zúzó Twin Atlantic idénre már a brit Top 10-be is betört (ők az ugyancsak skót, permanensen sikeres Biffy Clyro előzenekaraként lettek szélesebb körben népszerűek). A 2000-es évek végén feltűnt Phantom Band most nyáron kiadott harmadik albuma érdekes folkjával jutott eddigi kreatív csúcsára, de a legnagyobb glasgow-i sikersztori az elmúlt évekből egyértelműen a népszerű helyi Aereogramme-ból kinőtt elektropopos Chvrches-é, a tavalyi év világviszonylatban is részben róluk szólt. A glasgow-i underground elektronikus színtér a tárgyalt időszakban egyenesen világhódító lett, elég csak a legnagyobb neveket sorolni: Kode9, Hudson Mohawke (fent), Rustie vagy legújabban az ott élő szlovén Nightwave. Eközben Edinburgh azzal büszkélkedhet, hogy a 2012-es év egyik favorit albumát elkészítő Django Django tagjai a helyi egyetemen botlottak egymásba (igaz, Londonban futottak be). Az utóbbi évek fő helyi gitárzenekara az októberben visszatérő We Were Promised Jackpacks és idén még a kevert rasszú Young Fathers raptrió remek debütalbumának súlyos taktusai hívták fel a figyelmet a városra.

Persze az extrém sűrűségű urbánus területek mellett a skóciai vidékről is felbukkannak figyelemre méltó előadók. Az elmúlt szűk évtizedben a már az énekese akcentusáról beazonosítható, korábban a Jesus & Mary Chaint tangóharmónikával játszó The Twilight Sad a leginkább jelentős. Azt a fajta egyedülálló nyomasztást képviselik, amiben keveredik a skót zenei örökség, valamint a dark-, poszt- és folkrock. Nagyjából ugyanezt elmondhatjuk a Twilight Saddel hellyel-közzel rokonítható – korai időszakát jellemző Bloc Party-hangzást ügyesen levetkőző – Frightened Rabbitről is. Előbbi a Glasgow-tól északra fekvő Kilsyth-ből, négy albumával szép kritikai sikereket elérő utóbbi a dél-skóciai Selkirkből származik.

Aktív öregek

A friss csapatok mellett az elmúlt egy-két évtized nagyágyúi is aktívak mostanság: a Primal Scream kifejezetten jó kritikákat kapott tavalyi duplalemezére, úgyszintén a Boards Of Canada (balra) és a Franz Ferdinand. A folyamatosan aktív Mogwai új megjelenései, a Travis, a Texas korrekt albumai, a frissen visszatért Bis, a teljes erőből újra robogó Vaselines és Pastels, az ex-Beta Bandes Steve Mason szólólemezei vagy a Belle & Sebastian még tizenvalahány év után is nagyszerűre sikerült munkái mutatják, hogy öreg(edő) zenész nem vén zenész, hozhatnak egy-egy boldog percet ők is, még ha klasszikusaik szintjét már nem is képesek átugrani.

Ha skót színtérről beszélünk, feltétlenül említést érdemelnek még azok a lokális sztárok, akik valamiért az angolok figyelmét már képtelenek felkelteni (és így nemzetközi hírnévre szert tenni), Skóciában azonban nagy népszerűségnek örvendenek, talán éppen az erős helyi ízek miatt: Rick Redbeard, Adam Stafford, Steven Osbourne, az Admiral Fallow vagy Pictish Trail neve nekünk nem sokat mond, szűk hazájukban azonban rajonganak értük. És persze azokról a produkciókról sem feledkezhetünk meg, amelyek épp ebihalfázisukban keresik a fényt, feltörekvő előadókból, tehetségekből egyértelműen túlkínálat van Skóciában: ilyen a TeenCanteen és a Honeyblood (fent) csajpopja, Laura St. Jude akusztikus dalai, a Casual Sex indiepopja, a Vladimir posztpunkja, a Turtle elektroindie-je, az Ubre Blanca spacepopja vagy Leon T. Pearl slágeres garagepopja (a Prides és a Baby Strange hamarosan itt a Recorder.hu-n is feltűnik Globálradarunkon). És még sorolhatnánk tovább, de nem rontjuk el a bulit, meghagyjuk a további bogarászást az olvasóknak.

Judák Bence

(X) A Skócia & Zene cikksorozat támogatója: The Famous Grouse, Skócia első számú whiskyje.

a Glasvegas és a Daddy's Gone: 

a Twilight Sad és a That Summer, At Home I Had Become The Invisible Boy: 

a Phantom Band és a Howling: 

a Django Django és a Default: 

Hudson Mohawke és a Fuse: