Cocteau Twins? The Jesus & Mary Chain? Primal Scream? Belle And Sebastian? Franz Ferdinand? Ugye milyen elképesztő mennyiségű fontos és zseniális előadót adott a világnak Skócia? A Nagy-Britanniához tartozó ország azonban most akár nagy változások előtt is állhat, ugyanis 2014. szeptember 18-án az ország lakói szavaznak arról, hogy függetlenedjenek-e a brit birodalomtól vagy sem. Skót independencia? Erről tényleg döntsenek ők, mi viszont addig is elmondjuk, hogy a skót indie (és azon túl is annyi jó zene) nélkül mennyivel szegényebbek lennénk. A 25. Recorder magazin fókusztémájának, a Skócia és zenének a nyitócikke következik - skót popzenei gyorstalpaló a hetvenes évek végéig.
Városok, színterek, figurák
A Skócia önállóságáról szóló népszavazás egy nagyon hosszú múltú ország (tradicionálisan 843-tól számítják annak) és még egy annál is jóval régebb óta élő nép történetének lehet igen fontos fejezete. Skócia 1707. május 1-je óta unióban létezik Angliával (és Walesszel, Észak-Írországgal), ezt a kapcsolatot szüntetheti meg a népakarat. Függetlennek lenni a zenében általában nagyobb művészi szabadságot jelent, de a skót függetlenség most a szabadságon túl is egész sor más dolgot hozhat magával (hogy mennyire fontos kérdés ez, arról lásd a skót zenészek véleményét keretesben). Az biztos, hogy a skót zene önállóan, minden(ki)től függetlenül is karakteres, erős. Akár tradicionálisan, akár popzenei értelemben – és az utóbbi műnem éppen a független lemezkiadók felvirágzásával együtt nyílt ki a hetvenes évek végétől. A kelta gyökerű skót folk Európa egyik legősibb népzenéje, karakteres hangszerekkel (lant, hárfa, síp, bodhrán, skótduda – később harmonika, hegedű, gitár), ám a popzene – pláne Angliához képest – csak lassan tört magának rést ezen a falon. Pedig ma már elég ránézni Skócia térképére és mindenhol zenekarneveket látunk (Stornoway, Aberfeldy, (A Sunny Day In) Glasgow), az ország a nyolcvanas évektől határozottan felkerült a popzenei irányjelzők közé.
SKÓCIA, MARADJ VELÜNK! - ÜZENTE DAVID BOWIE AZ ELSZAKADNI VÁGYÓKNAK AZ IDEI BRIT AWARDSON.
A kicsivel több mint ötmilliós Skócia fővárosa a félmilliós, keleti parti Edinburgh, ami kezdetben popzenei központként is szolgált (The Incredible String Band, Bay City Rollers, punkrobbanás), de aztán a nyolcvanas években az Edinburgh-tól úgy 40 km-re nyugatra fekvő, ma már több mint egymilliós Glasgow vette át az irányítást. Olyannyira, hogy máig ez a világ egyik legfontosabb, legpezsgőbb helye zenei szempontból. A nagyobb városok közül az északi Dundee (innen indult az Average White Band (jobbra), The Associates, The View, KT Tunstall, Brian Molko) és a még északibb Aberdeen (innen meg Annie Lennox, The Shamen, Geneva, Emeli Sandé) jelentős még. A fontos skóciai színterek leginkább független lemezkiadókhoz köthetők, értelemszerűen a punkrobbanás idején alakult minicégek körül alakultak ki először (Zoom és Fast Product: a helyi folyamatok berobbantása kötődik hozzájuk; Postcard: ez meg a jangle pop néven ismertté vált irányzat melegágya). A nyolcvanas években figyelemre méltó volt még a helyi C86-os indie gitárpop elterjedése (Primal Scream, The Pastels, Shop Assistants), a kilencvenesekben a Chemikal Underground kiadó köré gyűlt furapopos, posztrockos együttesek (Delgados, Mogwai, Bis), a kétezres években pedig az Optimo által beindított és máig egyre erősebb glasgow-i tánczenei szcéna (a helyi kiadókról lesz szó a második részben részletesen is). A skót popzene meghatározó figurái közül kiemelkedik a lemezkiadó-menedzser Alan McGee (róla és a Creationről egy másik cikkben), a meghatározó fesztiválok közül a glasgow-i Celtic Connections folkfesztivál, valamint a legnagyobb rockfesztivál, az 1994 óta futó T In The Park, a kisebbek közül pedig a Wickerman és a RockNess. A fontosabb, legendás klubok: a glasgow-i King Tut’s Wah Wah Hut (McGee itt fedezte fel az Oasist), a The Garage nevű legnagyobb partihelyszín vagy az 1934 óta üzemelő Barrowland. Szintén Glasgow-ban tartját a MOBO (a legrangosabb fekete zenei díj) átadóját, de idén a MTV Europe Music Awards is ott lesz november 9-én.
ITT KÉREM EGY SKÓT ÜZEN TARLÓS ISTVÁNNAK, NEM IS TÚL KEDVESEKET!
Pszichfolk és Lulu – a 60-as évek
Az 1955-ben az amerikai Alan Lomax által kiadott skót folkzenei gyűjtés újraélesztette a halódó helyi tradicionális zenét, a skót kocsmákban azóta is szól a gitáros-hegedűs-sípos hagyományos zene és a hatvanas évek végéig ez is volt a meghatározó. Bert Jansch, azaz a „skót Bob Dylan” Londonig vitte a sajátos ízű folk hírét (ő gitárosként a nagyobb hatású, Jimmy Page is tőle tanult), Donovan (balra) viszont Amerikáig, az eleinte tradicionálisabb, később egyre pszichedelikusabb ágát játszó dalszerző az első, világviszonylatban is jelentős skót dalszerző. A helyi színtéren a szintén pszichedelikus folkkal feltűnt The Incredible String Band a meghatározó, rajtuk kívül még pár kisebb zenekar érdemel említést, a freakbeat/bluesrock kislemezekkel jelentkező The Poets, a korai progrockos Clouds valamint persze a pop/entertainer énekesnő Lulu, akiért odavolt egész swinging London is.
Skót vér, nemzetközi szív
Számos skót, vagy félig skót előadó van, akiknek a nemzetiségét folyton aláhúzzák, de a munkásságukat mégis inkább az ökomenikusabb brit jelzővel illik illetni – vagy egyszerűen inkább egy nem skót zenekarral lettek híresek. A Londonban született, vegyes házasságból való Rod Stewart a legnyilvánvalóbb példa erre, de az apai ágon skót John Martyn is ideillő. Skóciában született, de igazából senki sem gondol skótként a Dire Straits-es Mark Knopflerre (apai ágon félig magyar, ugye), pláne a Talking Heads-es David Byrne-re, aki csak két éves koráig élt Skóciában. Az AC/DC alaptagsága (Bon Scott és a Young-testvérek) is skót, de a zenekart már Ausztráliában alapították. Annie Lennox skótsága nem teszi skóttá a Eurythmics-et, ugyanez Shirley Masonnel és a Garbage-dzsel, Midge Ure-ral és az Ultravox-szal vagy Brian Molkóval és a Placebóval. A Snow Patrol skót lenne, csak mert négy északír fickó mellett van benne egy skót is és a dundee-i egyetemen alakultak? Jimmy Sommerville jóval a Bronski Beat megalakulása előtt Glasgow-ból Londonba költözött, akárcsak Eddi Reader (aki a Fairground Attractionnel lett híres), igaz ő később vissza is ment szülőhazájába. Mi a helyzet a ghánai gyökerű Finley Quaye-jel, aki Skóciában született, de Londonban nőtt fel és élt a világ számos országában, ám már nyolc éve hajléktalan hol Berlinben, hol angol városokban? A KLF agya, Bill Drummond a legnehezebb eset, skót szülőktől Dél-Afrikában született, másfél éves korától 10 évet élt Skóciában, aztán Liverpoolban indult be a karrierje, majd a KLF-fel újra Skóciába ment, a Jura-szigetre, ahol elégettek egymillió fontot… mi a függetlenség, ha nem ez?
Kemény klasszikrock, lágy slágerpop és elsöprő punk – a 70-es évek
A hetvenes évtized, főleg a vége, már jóval mozgalmasabb volt – a punk mindenhol nagyot változtatott, különösen igaz ez Skóciára (és érdekes módon a közeli rokonokra, Írországra). A punk előtt a hardrock vert gyökeret legmélyebbre az országban: a hatvanas évektől soulban, blues-ban már megmártózott Alex Harvey gitáros igazán népszerű 1972-től lett, The Sensational Alex Harvey Band nevű zenekarával és glames klasszikrockjával, de ennél is nagyobbat szólt a Nazareth hardrockja. Sikeres és jó volt az Average White Band funkkal, soullal beoltott R&B-je, miközben a Stealers Wheel folkrockzenekar kérészéletű volt ugyan, de az abból kivált Gerry Rafferty hamarosan örökzöldet alkotott a szoftrock gigasláger Baker Streettel. Azonban a messze legnagyobb skót zenekar ekkoriban a Bay City Rollers volt. Bármennyire lesajnált tinikedvenc glam/powerpop-zenekarnak számítanak, legalább egy best ofnyi pöpec slágerük biztosan van. Említést érdemel még a kelta folkrock legrangosabb skót együttese, a Runrig és a szoftrockos Blue, de az évtized vége már a punké. A Rezillos (balra) virgonc, humoros, ellenállhatatlan zenével lökte be az ajtót (Top Of The Pops című dalukkal az azonos című műsorig jutottak, gitárosuk Jo Callis később a Human League tagja lett), aztán jött a vidéki Skids, a már posztpunkos Scars és Simple Minds, a hetvenes éveket pedig a szintis new wave indusztriálisabb ágával kísérletező remek Thomas Leer & Robert Rental-album (The Bridge, 1979) zárta.
(a nyolcvanas évektől folytatjuk a skót popzene történetét)
Dömötör Endre
(X) A Skócia & Zene cikksorozat támogatója: The Famous Grouse, Skócia első számú whiskyje.
Bert Jansch egyik legfontosabb dala, a Needle Of Death:
Donovan válasza Dylannek - Catch The Wind:
a Nazareth és a Broken Down Angel:
az Average White Band fehér funkja:
a Skids és az Into The Valley:
a Scars és a Horrorshow:
és a Simple Minds, amikor még jó volt:
