Rustie, Ty Segall és Basement Jaxx a házban - őszközeli albumrobbanás

Hogyha egymást követő két héten is sok az új megjelenés az albumhallgatóban, ráadásul nagynevű előadóktól, akkor nem kiabáltuk el, és - annak rendje-módja szerint az őszi érkeztével - valóban újraindult a lemezpiac. Fáradhatatlan garázsrocker, évtizedek óta megfáradt gitárhős, erős elektronikus zenei visszatérések és még rengeteg hallgatásra érdemes lemez a kattintás után.

Kezdjük a hét legjobb lemezével, amivel kapcsolatban elég erős a gyanúnk, hogy év végén is elővesszük majd, amikor az éves termés legjobbjait mazsolázzuk. A már-már felfoghatatlanul termékeny Ty Segall (az elmúlt négy évben kiadott vagy tíz lemezt, ha a különböző projektjeit is belevesszük, de most utána se számolunk inkább) már hosszú ideje a pszichedelikus-lo-fi-garázsrock környéki zenék megkerülhetetlen figurája - aki a tavalyi albumáradat után várt egy kicsit, pár nap helyett egy hónapot töltött el a stúdióban, és felvett egy zseniális, a klasszikus értelemben vett rocklemezt. Persze jelen vannak az eddig tőle megszokott fuzzy gitárok, vagy a pszichedélia, melyekre pluszba kapjuk a glamrockos gitárszólókat és dögös témákat, de alapvetően ez egy régóta nem hallott klasszik rocklemez, ami egy pillanatra sem tűnik üres koppintásnak. Az NPR-on streamelhető.

A Los Angeles-i Wand most jelentkezik első lemezével, amit ugyancsak a Drag City, azon belül épp Segall imprintje, a GOD? Records jelentet meg. Nem kell nagyon csodálkozni azon tehát, hogy a Wand lemeze a pszichedelikus garázsrock zsánerben szól és a maga nemében elég jól is sikerült. 

A bevezetőben említett megfáradt gitárhős nem más, mint J Mascis a legendás Dinosaur Jr. frontembere. Mascis-nek ez már a sokadik ilyen-olyan formán szólóban kiadott albuma, de csak a második valódi stúdiólemeze. A három évvel ezelőtti Several Shades Of Whyhoz képest, tempósabb, sokszínűbb az új lemez, de továbbra is főleg a folkos dallamok adják a lemez alapját, ami az egy-két egészen kiváló dalon túl összességében is nagyon erős. Az NPR-on lehet streamelni.

Ugyanott a Merchandise új lemezét ajánljuk a hősszerelmeseknek. A Tampa Bay-i együttes szívszorító, de egyben dögös zenéje eléggé egyedivé tette a két évvel ezelőtti lemezüket, úgyhogy sokan (köztük mi is) vártuk nagyon az újat. Az NPR-on meghallgatható After The Endből ez a különleges elegy már sajnos hiányzik, de azért így is egy klasszikus alternatív bandákat (R.E.M., Smiths) visszhangzó, tisztességes album lett.

Maradjunk a gitárzenés vonalon. A Vivian Girls feloszlása után a tagok külön-külön is aktívak maradtak. Pár hónappal ezelőtt még Katy Goodman adott ki La Sera néven egy vidám, könnyed lemezt, most pedig Cassie Ramone jelentkezik első szólóanyagával, ami azzal lepi meg az embert, hogy az ex-vivian frontlány visszafogott oldalát mutatja meg. Na meg azt, hogy milyen erős dalokat tud írni egyedül is, úgyhogy bátran irányuljon a Pitchfork Advance-re mindenki, akit érdekel Ramone bemutatkozása.

Remek debütálás streamelhető a Drowned in Sound oldalán is. A londoni Annie Eve bemutatkozása főként Laura Marlingot juttathatja eszünkbe, de a finom, folkosabb számok mellett, főleg a lemez vége felé, rockosabb dalok is bekúsznak, Eve azonban azokban is nagyon éretten és profin fogja a gyeplőt. Nem nagyon lehet belekötni.

Robyn Hitchcock egyike azon legendás zenészeknek, akik folyamatos aktivitást mutatva, de mégis valahogy kivülállóként követték végig a pop-rockzene elmúlt évtizedeit. A karrierjét a posztpunk egyik legegyedibb együttese, a Soft Boys frontembereként kezdő Hitchcock szépen lassan a pszichedélia-folk-pop háromszög megkerülhetetlen alakjává vált, aki időről-időre kiadja maga megbízható minőségű sorlemezét. Az idei The Man Upstairs a New York Times oldalán streamelhető. A rajongók már úgyis tudnak róla, a kezdőknek pedig tökéletes kiindulási pont lesz.

Aki azonban igazán meghitt és szép albumot akar hallgatni, az válassza Dan Michaelson & The Costguards új lemezét. Michaelson baritonja egy az egyben a Lambchop frontember Kurt Wagnert juttatja eszünkbe, az azt tartó szellősen, nagyon finoman építkező dalok pedig szintén részben a Lambchoptól is ismert alt-country-ra emlékeztetnek. De mindez annyira magabiztosan, annyira profin, és nem mellesleg annyi szívvel előadva, hogy egy pillanatig sem zavaró a párhuzam. A Distance a The Line Of The Best Fit-en streamelhető.

De szerencsére van mivel felrázni is magunkat a héten. Itt van például a négy év után visszatérő New Pornographers új albuma. A kanadai indiepop legszebb napjaiban is az élvonalba tartozó együttes a Brill Bruisers-en bizonyítja, hogy továbbra is mestere a fülbemászó refréneknek, és kisujjból rázza ki a hibátlan indiepop-dalokat. Hallottunk már ilyet korábban? Naná. Baj ez? Cseppet sem. Az új album a Guardian oldalán hallgatható.

Az ohioi Motel Beds albuma sem épp valami olyan, ami megváltaná a világot, de ha egyszer egy lemez tele van tök jó indierock számokkal, akkor kár azon morfondírozni, hogy hol az eredetiség. A maga műfajában ennyire otthonosan mozgó, profi és élvezhető lemeznél még manapság is jó ha megállunk egy pillanatra. A félig meddig best-of lemez a Popmatters-en streamelhető.

Elektronikus zene téren is vannak hallgatnivalók, nem is akármilyenek. Két igazán nagy durranás is van a héten. Az egyik a húsz éve aktív, kifáradni képtelen Basement Jaxx visszatérése. Az öt év szünet után kiadott Junto rögtön három hibátlan partihimnusszal indít, a klasszikus house, a disco és a brazil zene bűvköréből. És ugyan ezek az elemek még visszatérnek később is, de az album közepe felé a duó elkóborol a jungle, az R&B és hiphop felé is. Mindez újra kiváló! A Guardian-on streamelhető az egész.

TWERKÖLŐ ROBOT, AKI MEGMENTI A VILÁGOT A TÁNC KIPUSZTULÁSÁTÓL - NA EZ KINEK A KLIPJE?

A másik nagy durranás pedig az elektronikus zene csodagyerekének, Rustie-nak a várva várt második albuma. A Green Language-t Amerikán kívül sajnos/szerencsére csak Rustie 8-bites interaktív játékká változtatott oldalán lehet streamelni. Amihez feladat is tartozik: megtalálni a pályán az elrejtett trekkeket. Szóval itt bizony kitartónak kell lenni, ha végig akarjuk hallgatni a lemezt. De megéri, mert ugyan kicsit kevésbé sűrű, mint a debüt, de hasonlóan futurisztikus, ráadásul cserébe kapunk egy-két igazi bombaslágert.

Közben a temérdeknyi projektet (King Midas Sound, Black Chow) egyszerre futtató Kevin Martin (God, Techno Animal) is elkészült talán legismertebb, The Bug alteregojának új lemezével. A hat éve megjelent harmadik London Zoo elég nagyot szólt a dubstep farvizén mondjuk rá a kísérleti dancehallban, az új Angels & Devilsszel akkora siker talán már kétséges, de azért, aki a sötét, dubos elektronikát kedveli, annak ez nagyon fog tetszeni. Az NPR-on hallgatható.

A Brainfeeder kiadótól is érkezik egy, a kiadó stílusához híven az instrumentális hiphop, wonky, elektronika keverékeként leírható album. Az új Mono/Poly lemez ugyan nem ér fel az említett műfajok találkozásának legjobb pillanataihoz, de azért egy fáradt nap utáni esti punnyadáshoz elég jó aláfestőzene. A Pitchfork Advance-n lehet meghallgatni.

összeállította: Csada Gergely