"Ma nincs egy meghatározó szcéna, mindenki azt csinál, amit akar" - Bombay Bicycle Club-interjú

Szombat délutáni, Sziget nagyszínpados koncertje után készítettünk interjút a Bombay Bicycle Club dalszerzőjével, énekesével, mindenesével. Jack Steadman zenekara először járt hazánkban, jelenleg új, negyedik lemezükkel turnézzák körbe a világot. A So Long, See You Tomorrow hangzása igencsak eltér a csapat eddigi munkáitól, így nem véletlen, hogy főleg erről kérdeztük a frontembert. 

- Az első három lemezeteket három év alatt készítettétek el, míg  a negyediken majdnem ennyit dolgoztatok összesen. Túl gyors volt az élet?

- Az történt, hogy jól bepánikoltam. Kezdett felemészteni az időkorlát nyomása. A korábbi lemezeknél mindig meg volt adva, hogy eddig és eddig meg kell jelennie. De a dalírás nem így működik. Megmondtam a többieknek, hogy nekem most kell egy kis idő, és ez a zenénknek is jót fog tenni. Szerintem meg is érdemeltünk már egy kis pihenést, mert eddig tényleg elég gyorsan csináltunk mindent. De ha belegondolunk, annyira sok idő nem is telt el, egy normális ciklus két lemez közt. Csak a mi eddigi munkatempónkhoz képest tűnhetett soknak.

- Az előző lemezeteken (A Different Kind Of Fix – 2011) kezdetek el kialakítani egy újfajta, elektronikusabb hangzást, de ez teljesen csak az idei albumon (So Long, See You Tomorrow) bontakozott ki. Tudatos döntés volt, hogy nem akartok többé egy sima indie-zenekar lenni, vagy inkább egy természetes fejlődés volt ez a csapat számára?

- Nem emlékszek olyasmire, hogy leültünk volna a srácokkal és megbeszéltük volna, hogy akkor mostantól egy elektronikus zenekar leszünk. Én egy olyan dalszerzőnek vallom magam, akinek mindig új dolgokat kell kipróbálnia, különben unalomba fulladna számomra a saját zeném. Mindig, amikor visszatértem a stúdióba, új inspirációkat kerestem. Ezt most a hangmintázásban és rengeteg keleti ritmus használatában találtam meg. A legfontosabb dolog, hogy magadat érdekeltnek tudd tartani.

- Az interneten most sokan a Radioheadhez hasonlítanak Titeket, a fejlődésetekben Thom Yorke-ék OK Computer utáni munkásságával vonnak párhuzamot. Te hogy gondolod, a So Long, See You Tomorrow lenne a ti Kid A-tek?

- Ennyire azért nem durva a helyzet. A Kid A egy óriási változás volt a Radiohead történetében, míg a mi rajongóink azért valamennyire láthatták előre ezt az utat, főleg ha belehallgattak a szólóprojektembe. A kontextus is eléggé más, míg 2000-ben a gitárzene volt az uralkodó és így a Kid A egy nagyon bátor húzás volt, mi nem érzem azt, hogy bármennyire is bátrak lettünk volna. Ma nincs egy olyan meghatározó szcéna, mint akkor. Mindenki azt csinál, amit akar.

- Többször azon találtam magam, hogy akkor hallgatom az új lemezeteket, amikor hosszabb sétákra vagy természetbe megyek. Számomra egyfajta utazásélményt nyújt az album. Volt bármi ilyesmi a fejetekben, miközben írtátok?

- Nekem például nagyon fontos, hogy visszahallgassam azt, amit éppen írok, fejhallgatóval, pont olyan helyzetekben, amit leírtál. Mikor Indiában voltam, minden nap vonattal utaztam a lakásom és a stúdió között, ott mindig a félig kész dalokat hallgattam. Fontos pontja ez a munkának, mert ilyenkor egy kis bepillantást nyerhet az ember abba, hogy milyen élményt nyújt majd a kész lemez a hallgatók számára. Sokkal jobb módszer ez, mint ülni a sötét stúdióban egyedül és úgy visszajátszani egy gitártémát ezredszerre is.

- Az új lemez hangszerelése nagyon gazdag, rengeteg rétegből épülnek fel a dalok. Ez volt kész először, vagy előbb voltak meg a szövegek és a témák és innen dolgoztátok ki a hangzást?

- A dalszövegek nálam mindig a legutolsó darabjai a puzzle-nek. Az első mindig a dalírás és a hangszeres részek. De rengeteg ötlet az utolsó pillanatban fut be, sokszor a többiek is hozzátesznek király dolgokat, amik nekem eszembe sem jutottak volna. Az új lemeznél kicsit vigyáznunk is kellett, nehogy túlburjánzanak az ötletek, mert egy idő után már nem tudsz annyi réteget egymásra rakni, hogy az élvezhető maradjon.

- Az előző albumotokon Ben H. Allen (Washed Out, Animal Collective, Deerhunter) volt a producer, és ott jól kiegészítettétek egymást. Miért döntöttetek úgy, hogy ezúttal külső segítség nélkül készítitek el az új lemezt?

- Több producerrel is megpróbáltunk együtt dolgozni, de közben rájöttünk arra, hogy azt a hangzást keressük, amit már a demókon amúgy is megtaláltunk magunk. És ha már megvolt, amit kerestünk, azon gondolkoztunk, minek dolgozzunk külsőssel? Először kicsit megijedtünk tőle, de aztán kiderült, hogy jól döntöttünk.

- Mit tett hozzá Mark Rankin (Queens Of The Stone Age, AlunaGeorge) a munkához, mint hangmérnök?

- Ő egy nagyon fontos biztonsági háló volt számunkra, mert egyikünk sem egy nagy stúdiómágus. Mi voltunk a kreatív részleg, ő pedig a technikai.

- Van bármi ötleted arról, hogy merre viszed tovább a Bombay Bicycle Clubot?

- Halvány lila gőzöm sincs róla. Nem vagyok valami jó a tervkészítésben. Most egyelőre nagyon jól érezzük magunkat a turnén, úgyhogy még csak eszembe sem jutott a folytatás. 

interjú: Mika László
(A nyitókép nem a zenekar szigetes fellépésén készült.)

a zenekar legfrissebb klipje a Feel című dalhoz: 

a szintén idei lemezről való Luna szinkronúszós remek videója: