„A blues zene iszonyatosan aktuális” – Upor András-interjú

2014.04.18. 12:27, rerecorder

Kevés váratlanabb és meglepőbb dolog van, mint 2014-ben Budapesten találkozni egy huszonöt éves magyar sráccal, akinek a műsora nagy részben tradicionális delta blues átdolgozásokból, vagy az autentikus Mississippi-környéki zene alapjaira épülő saját dalokból áll. Upor Andrással ez a helyzet, de olyan természetességgel és hitelességgel teszi magáévá ezt a műfajt, ahogy azt előzetesen elképzelni is nehéz lett volna. Uport nemrégiben mutattuk be egy videóval (Angry Song), aztán a múlt heti, Kuplungban tartott koncertje után beszélgettünk zenéjéről, és arról, honnan is jön ez a nem mindennapi imádat az autentikus blues iránt.

A beszélgetés eredetileg interjúnak indult volna, de András, olyan elánnal és szenvedéllyel kezdett el beszélni, hogy számomra inkább csak közbevetésekre futotta. A tradicionális bluesra tizenkét évesen talált rá („Vagy ez a zene talált rám? Nem tudom” – érzékelteti a zenével való mély kapcsolatát), amikor a családjával két évre kiköltöztek az Egyesült Államokba, egészen pontosan Youngstownba, Ohióba. „Ott a könyvtárban – ami egy nagyon jó könyvtár volt, nagy lemezkollekcióva - szembejött Lightning Hopkins & Sonny Terry: Last Night Blues című lemeze. Ami még csak nem is delta blues, hanem texas blues. És én szerelmes lettem ebbe a zenébe, emlékszem, írtam a matekházit, és feltettem ezt a lemezt, és mondom ez mi?! Akkor le kellett állnom, hogy: azt a mindenit.” Ekkor már két-három éve tanult klasszikus gitáron, és természetesen imádta a hatvanas-hetvenes évek rockzenéjét, élén Jimi Hendrixszel, de az autentikus blues hamar felnőtt melléjük. „Megtaláltam ennek a zenének a gyökerét.”

Az, hogy játszani is kezdje, ne csak hallgatni, egykori gitártanárának, Bocskai Istvánnak köszönheti, „ő ilyen blues-bluegrass vonalon mozog. Tőle tanultam improvizációt, berakott egy alapot, és nekem kellett rá nyomni valami zenét.” Akkoriban ismerkedett meg a slide gitárral, és gyűjtötte töretlenül a lemezeket a tradicionális blues különböző leágazásaiból. A klasszikus gitár továbbra is jelen volt, ahogy a kihagyhatatlan gimnáziumi rockzenekar is, de az igazán fontos pillanat érettségi után jött el, amikor épp a Corvinus Egyetem társadalmi tanulmányok képzésére járt. „Addig nem mertem felvállalni, hogy én zenész akarok lenni, aztán fél év után azt mondtam, hogy de! És aztán jött is egy lehetőség, rátaláltam arra, hogy Londonban a Goldsmiths egyetemen van egy ilyen szak, hogy popular music.” Ugyan itt nem csak zenekészítést oktattak, volt a tantervben sok minden a zeneelmélettől a stúdiózáson át a zenetörténetig, de András Londonban állt át végleg a blues alapú szólóműsorára. A klasszikus gitárt már egy évvel korábban abbahagyta. „Úgy éreztem, hogy nem voltam irányában elég elhivatott. De a blues zene, annyira megfogott, ahogy ezzel lehet kommunikálni, olyan erő van benne, ami nagyobb közönséghez könnyebben eljut.” András részben a körülmények miatt is maradt egyedül a színpadon, hiszen párhuzamosan csinálta itthon a társadalmi tanulmányok szakot, és a kétlaki élet nem kedvezett a zenekarosdinak. A két, látszólag egymástól teljesen távol álló terület aztán váratlanul kapcsolódik össze, ahogy átterelődik a szó arra, mégis miért játszik egy fiatalember manapság autentikus delta bluest.

UPOR ANDRÁS KLIPJÉT KÉSZÍTŐ MICSODA DÁNIEL, AZAZ ZANZINGER IS A NAPOKBAN JELENTKEZETT EGY BEMUTATKOZÓ ALBUMMAL.

„A blues zene iszonyatosan aktuális. Ez a zene az elnyomásról, a szenvedésről szól, a világ igazságtalanságáról, meg rengeteg olyan hétköznapi dologról, ami mindannyiunk életében mindig is meg fog történni és megtörtént. Szerelem, halál, költözés, utazás – ezek a témák. Ezek örökké aktuálisak. De az a trükk ebben a zenében, hogy ezekről a dolgokról az érzelmek nagyon széles spektrumán keresztül szól, de mégis olyan nyerssége van az autentikus blues-nak, amin keresztül úgy jönnek át ezek az érzések, hogy elkap, és visz magával. És ez a fajta energia a legfontosabb számomra a zenében. Ez egy kibaszott szar világ ma is, iszonyat igazságtalan, és tele van sok olyan dologgal, amit épeszű ember iszonyú nehezen fog fel” – tör elő belőle a társadalmi elkötelezettség, de senki ne gondolja, hogy ez csak üres szlogen. András őszintén hisz abban, hogy ezek a közel száz éve felvett dalok, és maga a műfaj még ma is aktuális lehet. „Erre a zenére szükség van, hogy elmondjuk azt, mi van velem, mi van a generációnkkal, velünk itt Kelet-Európában, mi van velünk Londonban, mi van velünk a világban, mi az, ami jó, ami nem jó. Mit tegyünk, hogyan fogjuk föl ezt ép ésszel, és amikor nem tudjuk, akkor énekelünk, kiabálunk, zúzzuk a gitárt, a slideot, és ez az, amire szükség van.”

Nem véletlenül hivatkozik ő is ilyen gyakran a delta blues-ban rejlő, szavakkal nehezen érzékeltethető energiára. Valóban kevés olyan műfaj akad a könnyűzene történetében, ami ilyen – már-már spirituális – erővel bírna. Ennek ellenére (vagy épp ezért), a delta blues a maga klasszikus tiszta formájában évtizedek óta a zenei élet peremvidékén tengődik. Az egyedüli kakukktojás White Stripesot leszámítva nagyítóval kéne keresgélni azokat az előadókat, akik valamennyire nagyobb ismertségre tettek szert az autentikus bluest így vagy úgy átdolgozva. Épp ezért nem meglepő, hogy ha a blues zene szóba kerül, akárhol Európában, akkor általában a kötött formájú, improvizációnak teret engedő, lépegetős, komótos témák ugranak be mindenkinek, amiről András tisztelettel beszél, de elismeri, hogy a blues ezen ismertebb formája valóban mintha kicsit poros volna. „Amikor a blueshoz nyúlok vissza, akkor én egy régebbi formájához nyúlok vissza, nem a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek blues rockjához, ami Magyarországon nagyon erőteljes volt. Én ezt a fajta blues rockot is nagyon szeretem, de ez ma már elvesztette azt a frissességét és erejét, amitől újként tudna hatni. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan fantasztikus blues-koncertek, amik nem a delta bluesba tartoznak, vagy az ehhez kapcsolódó nagymesterek közül ne turnéznának ma is, és az ugyanolyan fantasztikus élmény.”

upor 2.jpg Ő ugyan nemezt a tizenkét ütemes blues kört játssza, közönséget találni neki sem könnyű, mint kiderül még Londonban sem volt az. „Angliában is azzal találkoztam, hogy az osztálytársaim az egyetemen, szerették, értették, de nem voltak annyira vevők arra, amit én csinálok, nem véletlenül nem alakult ki e körül ott egy zenekar, bár nyilván ebben én is benne vagyok. De ők egészen más irányban mozogtak zeneileg. Úgy éreztem, hogy ott is változó a közönség, egy idősebb generáció volt az, aki felfigyelt arra, hogy 'hú ez a srác jól játssza a bluest'. De ők is inkább annak a gyökerét hallották, ami számukra a blues zene, az a blues rock vonal, és nem feltétlenül a delta bluest hallották ki belőle. Szóval valóban, egy kicsit nehézkes elővenni ezt a zenét.”

De András nem akar megállni ennyinél, és már most is kellően változatos a műsora. Ugyan a fő csapásirány a már kivesézett autentikus blues, de akad az eljátszott dalok között Jimi Hendrix-, Lou Reed- vagy épp Loudon Wainwright-feldolgozás is. (Amikor utóbbi szóba jön, ismét előbújik belőle a rajongó, „szerintem ő nagyobb Bob Dylan, mint Bob Dylan” – mondja.) És ami a legfontosabb, egyre több saját számot ír, mert a példaképek, és az imádott műfajok csak kiindulópontként szolgálnak ahhoz, hogy megtalálja a saját hangját. „Az én számaim nem panoptikumszerű felidézései valaminek, ami régen volt, hanem ugyanazt az energiát és nagyon sok mindent ebből a zenei formából és hangzásvilágból felhasználva, de egy kortárs zenét csinálok, vagy azzá teszem. De ez nem csak a blues részére igaz, hanem a Jimi Hendrix-re, Loudon Wainwright-ra és a többi hatásra is, amiről korábban beszéltem.”

upor 3.jpg András ambiciózus és optimista, amikor tavaly nyáron hazaköltözött, elhatározta, hogy ő bizony a zenélésből fog megélni („persze már tanítok gitárt” – szúrja közbe nevetve), de nem naiv, tudja nagyon jól, hogy ezzel a kicsit kultúraidegen zenével nem lesz könnyű dolga itthon. „Ez ilyen, ezen végig kell menni kitartóan, hogy az ember előrejusson. Nehéz betörni a zeneiparba, nyilván. Főleg így pályakezdő újoncként, próbálok minél több embert megismerni, a július óta eltelt időszakban elég sok pozitív dolog történt. Még Londonban találkoztam például egy open mic keretén belül Petruska Andrissal, és ott összebarátkoztunk. Jártunk sokat ilyen open mic-okra, ahova mindenki elmegy, elnyom néhány számot, tök jó dolgok ezek a kocsmákban. Itthon is jó lenne, ha több ilyen lenne, meg, ha többen utcazenélnének Budapesten, és ennek meglennének a keretei. Vele például turnéztam együtt ősszel és télen valamennyit, és ennek köszönhetően volt már egy-két visszahívás, felléptem már itt-ott az országban. Havonta egy-két koncert alakul, szeretném, ha több lenne, nagyobb helyeken, nagyobb közönségnek. Lassan épül az ember közönsége, sok munka és kitartás kell hozzá, én nagyon hiszek ebben a zenében, és nagyon próbálom megvalósítani azt, hogy ez sikerüljön. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz. Idáig nagyon sok pozitív dolog ért azóta, hogy hazajöttem, nem számítottam erre, de még azért nagyon sok dolog van hátra, hogy ez igazán beinduljon.”