A huszadik Recorder magazin classic rockos cikkeiben két részben gyűjtöttük össze a ciki/menő kategóriák mentén a leginkább meghatározható meghatározó classic rock zenekarokat, az első körben a Led Zeppelintől a Deep Purple-ig, a másodikban az Aerosmith-től a ZZ Topig. Most azonban, amikor a classic rockhoz visszanyúló egyik legjelentősebb 21. századi zenekar, a Wolfmother a semmiből kiadott egy új albumot (itt még meghallgatható), jöjjenek a classic rock revival legjellemzőbb példái, videókkal.
A húszéves ciklikusság mintájára a classic rock, mint zsáner visszatérése is váratott magára az ezredfordulóig. Ekkoriban robbantott egy őrületes slágerrel (Party Hard) és bemutatkozó nagylemezzel (I Get Wet, 2001) a bulizást tök komolyan vevő Andrew W.K., majd a magát cseppet sem komolyan vevő The Darkness (I Believe In A Thing Called Love), akiket sokan csak mint novelty-előadókat tudtak komolyan venni (és akkor még szó sem volt Jack Blackről és a Tenacious D-ről). És ugyan volt/van rajtuk kívül még sok, többé-kevésbé ebbe a kategóriába eső retrorock-zenekar (az elmúlt tíz évben például a Wolfmother, Eagles Of Death Metal, Velvet Revolver) napjaink igazi AOR-orientált, fülbemászó, felhígított popos rockját játszó együtteseire (Nickelback, Staind, Creed) – bár nagyon sikeresek, de – az önirónia teljes hiánya miatt a menőség antitéziseiként szokás hivatkozni.
CLASSIC ROCK-FILMET NÉZNÉL, AZ MEG ITT VAN: LED ZEP ÉS A DAL UGYANAZ MARAD.
Andrew W.K. és a Party Hard:
The Darkness-kulcssláger, mindenki fejhangon üvöltötte jó tíz éve - I Believe In A Thing Called Love:
a Tenacious D és a Kickapoo:
klasszik Wolfmother, a Woman:
az Eagles Of Death Metal neve mindent elmond, I Want You So Hard:
és egy szupergrup klasszikus rockzenekarok tagjaiból, Velvet Revolver:
