"Nem egy másik bandával jövök" - Németh Juci-interjú

A 2008-ban alakult Nemjuci tavaly december közepén, váratlanul jelentette be, hogy leáll. A zenekar búcsúzóul még közzétett egy klipet, aminek itt a Recorderen volt a premierje. A zenekarvezető Németh Juci pedig most ugyancsak nekünk beszél elsőként részletesen a feloszlás okairól, értékeli a Nemjuci elmúlt öt évét és elárulja, milyen tervekkel vág neki 2014-nek.

- A Nemjuci feloszlásának bejelentése váratlanul jött, de nyilván voltak előzményei. Mi történt, miért vége lett a zenekarnak?

- Derült égből jött a bejelentés, de nekünk is a felismerés. Végülis onnan indult, hogy Barna (Szőke Barna – a szerk.) a gitárosunk, aki kábé másfél éve érkezett a bandába szeretett volna kicsit önmagára figyelni, mert nagyon sok dologban benne van, volt, a Qualitons, a Hó Márton, a saját elektronikus projektje, a MYGL és a Nemjuci, na meg mellette rendesen dolgozik grafikusként is. Ő alapból producer alkat, aki egy tök más gondolkodást hozott a zenekarba, és az ritkán adatik meg, és nagyon jó is, hogy ennyi év után jön egy külső fül és szem, akin keresztül átértékeled, hogy mit hogyan csinálsz. Amikor Barna jött, hozta a véleményét a dolgainkról, és például azt beláttuk, hogy tudatosabbra kell vennünk a zeneírást és minden dolgot körülöttünk. Én nagyon ösztönös lény vagyok, amikor megíródott egy szám, azt sok esetben úgy hagytuk, felvettük és kész. Ő pedig sokkal tudatosabban dolgozik, és vele a dalszerzés nálunk is koncentráltabb kezdett lenni. Született is két-három dal így együtt, de ez a szemléletváltás és megújulás iszonyú nagy energia befektetést igényelt volna. Mire ő eldöntötte, hogy nem bír most ennyi energiát beletenni, mi pont ott voltunk, hogy ráhangolódtunk Barnára. Ezek után viszont még egy gitárosváltást nem szerettünk volna; nagyon nehéz egy jól összeszokott bandába egy új embert bevenni, akivel ugyanúgy gondolkozol zeneileg, emberileg, értékrendben, akivel jól tudod érezni magad a turnébuszban, és nem volt kedvünk újabb emberhalászathoz, inkább azt mondtam, hogy elpihentetem az egészet. Nem akartam erőlködést. Nem akartam mindenáron bebizonyítani, hogy a Nemjuci bármi áron megy tovább. És hogy ne csak Barnát említsem, mögöttünk is kemény öt-hat év volt, keményen melóztunk minden elért sikerért, és nekünk sem volt fölösleges energiánk újabb fordulathoz. Ezért határoztunk úgy, hogy akkor most ezt pihentessük el, még ha kicsit furának is tűnik a döntésünk. December elején bejelentettük, december végén befejeztük. Nem akartunk búcsúbulit sem, de a december végi időpont már le volt kötve, így az lett a "búcsúkoncert". Nagyon jó volt a hangulat, iszonyú jó fej volt a közönség. Meghatódtunk, én hol sírtam, hol nevettem. Nem ismerve a jövőt, nem tudtam, hogy éljem meg a történéseket ott. És végre megcsináltam, hogy beleszédülök a közönségbe, és ők megtartottak kézen. Eddigi pályafutásom alatt ezt egyszer sem mertem, pedig már az Animában is ezerszer terveztem, de önünnepeltetésnek éreztem. De most konkrétan elájultam, bele az emberekbe.

- Tisztázzuk akkor, pontosan mit jelent az, hogy a Nemjuci "felfüggeszti az aktív működését”, ahogy a Facebookon írtátok: végleg feloszlottatok, hosszabb pihenő következik, vagy ki tudja?

- Ki tudja. Én is azt mondom, hogy feloszlottunk, de azért hozzáteszem, hogy majd meglátjuk. Mit tudom én! Ha én egy év múlva egy teljesen más Juci leszek, vagy a fiúkkal nagyon hiányzunk már egymásnak, és lesz kedvünk a zenekarhoz, akkor hadd csináljuk! Nem akarom becsapni az embereket, ezért mondjuk azt, hogy feloszlunk, de nem tudjuk, meddig. Viszont ezt mindenképp tudatni akartam. A kikopás, az elcsendesedés, "és mi van veletek mostanában?”, na ezt nem. Nem bírom az ilyet, hogy el-eltűnögetni, hallgatni róla, az nagyon gyáva dolog. És itt hosszabb pihenésről lesz szó. Született egy közös döntés, és ezt kommunikáltuk. Barnával nagyon jól megvoltunk, talán megvárjuk, amíg mindenki új erőre kap. Minden benne van a pakliban.

- Hogyan értékeled a Nemjuci működését, mennyire vagy elégedett azzal, amit csináltatok és amit elértetek?

- A Nemjuciról biztos kevesen hiszik azt, hogy rengeteget dolgoztunk vele. Ehhez nem voltunk eléggé szem előtt, és nyilván csak azt látják az emberek, hogy kiadsz-e valamit, meg hogy hol, milyen felületeken jelensz meg. Ez egyébként anyukámnak a szívfájdalma. Mindig azzal hívott fel, hogy elege van abból, hogy bejönnek a madárboltunkba valahonnan vidékről, és ő mondja, hogy én vagyok a lánya, mert valahogy szóba kerül a zene, de soha nem tudják, mi az a Nemjuci. Ő egy vidéki kisállat kereskedésben nem tudott ezzel villogni, mert annyira nem volt arcba tolva. Én pedig erre mindig azt mondtam, hogy tudom, hogy neked ez számít visszacsatolásnak, de nekem ez nem cél. Legutóbb aztán hozzátettem, egyébként meg azt kell mondjam sajnos kedves anyu, hogy úgy néz ki, feloszlik a banda. Erre rámvágta a telefont. (nevet) Aztán egy fél nap múlva felhívott, és kiderült, hogy amikor beszéltünk, abban a pillanatban ajánlotta egy-két embernek, hogy keressenek rá a Nemjucira, tök büszkén mondta, hogy van ez a zenekarom, erre most meg megszűnik. Úgy sajnáltam.
Visszatérve a kérdésre, úgy látom, talán nekünk a sikerünkért jobban kellett küzdeni. Szerintem ez részben a magyar szöveg hiánya miatt volt. Minden koncertünkért lobbizni kellett, ehhez képest volt sok és nagy turnénk, mindig lelkes emberekkel találkoztunk, akik beleszerettek a bandába, az egész öt évünket végigaktívkodtuk. Ha fesztivál-főműsoridős zenekart akartam volna, akkor azt mondom, jól van gyerekek, megöregedtem: énekelek magyarul, írjunk magyar fesztiválozóknak való slágereket! De ehhez nem volt kedvem. Ha lesz kedvem, hogy ezt csináljam, akkor azt valóban akarni fogom és hiteles lesz, de csak azért, hogy meghódítsam ezt a pozíciót, az nem megy. Az tény, hogy egy kicsit lehetett volna sikeresebb a zenekar. Emlékszem, tudott igazán szarul esni a délután négy órás sáv valamelyik fesztiválon, mert úgy éreztem, hogy igen, nincs akkora táborunk, mint a nem is tudom, mondjuk Vad Fruttiknak, de amit nyújtottunk élőben, az azt gondolom, annál jobb sávot érdemelt volna. De megszoktam, hogy itthon ennek a műfajnak nincs igazán tábora. Nem voltunk bulizenekar, nálunk sokszor oda kellett figyelni a zenére.
Amit jó érzéssel lehetett, azt kihoztuk belőle egyébként. Játszottunk nagyszínpadokon, Orfűn is, Hegyalján is, csak nem voltunk karrieristák annyira, amennyire kellett volna. Nem volt talán ez olyan tudatos, hogy akkor ki a közönségünk, mi a célunk, mi tényleg csak zenéltünk együtt és élveztük, és aki megszeretett minket, jött velünk, aki nem, nem. Annyit tettünk meg, amennyit tényleg jól esett. Én megengedhettem ezt a luxust magamnak, mert több lábon is kiteljesítem magam, például a butikban vagy a Budapest Bárban. Iszonyúan élvezem azt, hogy nem köpöm magam szembe a tükörbe semmiért. Alapvetően meg tudtam az maradni, aki vagyok. Nekem ennek a varázsnak az őrizgetése sokkal fontosabb, mint eloszlatni a tündérmesét és leakasztani a pénzeket. Lehet, hogy naiv vagyok. Mindenki vágyja a sikert, én is, de nem mindenáron.

- Tudod már, merre tovább?

- Igen, megvan már, hogy mit fogok idén csinálni. Nagy erőkkel dolgozom rajta.

- Ennek része az, hogy most rákapcsoltál a gitártanulásra?

- Ühüm. Lesz Juci az idén, nyár közepén debütál az új projektem. Már 70 százalékban összeállt a fejemben, hogy fog kinézni, megszólalni a produkció. Talán furcsamód ezért vagyok jól a feloszlás után, mert baromira pörget ez az új dolog. 

- Ez az új dolog egy szólóprojekt?

- Nem mondok még részleteket, de nem egy másik bandával jövök. Én a fiúközeget, azt, hogy egy csapat tagja vagyok iszonyatosan szerettem, ez biztosan marhára hiányozni fog. De nem lesz mögöttem most zenekar, ebből kifolyólag nem hangos rockzenélés lesz, hanem más jellegű. A dalok már rég megvannak. Akartam én mindig egy szólólemezt, csak a Nemjuci fontosabb volt, most viszont ez teret kap. Szóval van talonban egy csomó dalom. Elég könnyen írok dalokat, most van egy új gitárom, azzal meg majd még könnyebben fogok, nagyon inspirál. Még nem tudom, angol vagy magyar nyelvű lesz-e, vagy vegyes. Gyanítom, hogy angol, bár most éjjel arra riadtam fel, hogy eszembe jutott két sor magyar szöveg, gyorsan beírtam a telefonomba. Június elején van a debütálás, előtte szeretnék a rádiókba egy dalt, és ha minden jól megy, leszek a fesztiválokon.
Nehéz Magyarországon zenészként úgy érvényesülni, hogy pont azt csináld, amit szeretnél. Néha lehet, túl erősnek tűnök, pedig nem vagyok férfi és nem állnak mögöttem olyan emberek, akik megcsinálnak. A zeném, a szövegeim, a karrierem, az imidzsem mind én vagyok. Hogy egy csaj a saját maga motorja legyen, és végigvigye az egész bagázson, amit akar… legyél szép, tehetséges, kedves, ügyes, karizmatikus, agilis - iszonyú sok dolognak kell együtt állnia ahhoz, hogy ott maradhass a helyeden, ahová eljutottál. És ez kurva nagy meló. Honnan van nekem energiám, hogy folyamatosan pörögni tudjak, hogy 100 százalékig odategyem magam? Miért nem keseredek el, hagyom abba? Hogy lehet, hogy bennem mindig van alkotási kedv? Egy magyarázatom van rá: a hivatástudat. Nagyon úgy tűnik, én arra születtem, hogy megvalósítsam magam.

interjú: Forrai Krisztián
nyitókép: Kiss Sándor Diniz
koncertfotók: Héja Gábor