Burroughs, a legrakkendrollabb beatnik

(X) A Ludwig Múzeumban január 19-éig látható Allen Ginsberg / Beat nemzedék című multimédiás kiállításon nemcsak a 20. századi Amerika nyelvét, irodalmát és közéletét egyaránt felforgató költők és írók jelennek meg, de személyükben a popkultúra máig meghatározó kultikus figuráit is megismerhetjük, így William S. Burroughs-t, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a zenére.

Az kétségtelen, hogy a beatnemzedék zenéje a dzsessz volt, ismert, hogy Jack Kerouac a bebop lüktetését próbálta prózába átültetni. A 80 órányi exkluzív filmanyagból válogatott kiállítás képei között nem is egyszer találunk dzsesszes utalásokat, például a mai slam poetry estekhez hasonló performanszokat a free jazz szaxofonos Ornette Coleman kíséretével. A virággyerekek előképének tekintett, ’68-as egyetemi turnéján gyakorlatilag popsztárként kezelt Allen Ginsberg ugyancsak ezer szállal kötődött a zenéhez, például Philip Glass-szal írt operát (ebből részletek is láthatók a tárlat anyagában), vagy Paul McCartney-val írt közös dalt (az MTV hőskorában készült klip itt csíphető el).

Mindezek ellenére bátran állíthatjuk, hogy a beatírók népes csapatából a többieknél jó tíz évvel idősebb, nagypolgári származású William S. Burroughs volt a legvagányabb rock ’n’ roll hős. Íme öt tény, hogy miért.

1. Burroughs hatása a popzenére szinte felmérhetetlen. Az elsősorban önmagán kísérletező mester írásaiból merített inspirációt Kurt Cobain, Nick Cave, Ian Curtis, Roger Waters, Patti Smith, Genesis P-Orridge, Lou Reed, Laurie Anderson vagy épp Tom Waits. Megszámlálhatatlanul sok zenekar kapta a nevét a Burroughs háborgó pszichéjébe vezető regények hőseiről. Így nevezték el az amerikai "igényes rockzenét” játszó Steely Dant a Meztelen ebéd egy megelevenedő dildójáról, a Thin White Rope-ot Burroughs metaforájáról az ejakulációra, de a Soft Machine, az ex-Hüsker Dü-s Nova Mob és a punk/new wave éra számtalan más zenekara nyúlt vissza a morfinista kultikonig. Az csak hab a tortán, hogy a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band legendás borítójára is felkerült (ez például Jézusnak sem sikerült, Lennon kifejezett kérése ellenére).

2. Még idős korában is tudta mi a cool, így történt, hogy 1982-ben a legendás Hacienda klubban lépett fel (erről, a The Final Academy című fellépésről is láthatunk részleteket a kiállításon). Manchester akkoriban izzott az új zenétől, Burroghs pedig nemcsak a hazai pályán, de Belgiumban is színpadra állt a Joy Division "előzenekaraként”. Peter Hook, a zenekar szabad szájú basszusgitárosa úgy emlékszik , Burroughs elküldte a fenébe a tiszteletpéldányért ácsingózó Ian Curtis-t.

3. Nemcsak Antal Imrének adatott meg, hogy idős korában raplemezt készítsen. Igaz, az akkor közel 80 éves Burroughs segítőtársai ebben az öntudatos hiphop nagymenői, a Michael Franti vezette Disposable Heroes Of Hiphoprisy voltak (akiknek Television, The Drug Of The Nation klipjétől volt hangos az MTV a 90-es évek elején). A Spare Ass Annie And Other Tales nemcsak a kritika fogadta elismerően, de spoken word album létére a Words Of Advice For The Young People szép kis sláger lett róla.

4. Volt idő, amikor a Ministry nem egy rakás fáradt vénember volt, hanem a világ tetején járt hangos és tökös ipari metál zenéjével. Az egyik leginkább eltalált daluk a Just One Fix nemcsak Burroughs felolvasásából idéz, de az író a klipben is szerepel, sőt, Al Jourgensen mestere műkedvelő grafikusként a kislemezborítót is megtervezte a csapatnak.

5. A beatnemzedék minden bizonnyal a filmesen leginkább dokumentált mozgalom volt az irodalom történetében. Burroughs ebben is rock ’n’ roll volt: 1997-ben, 83 évesen véget ért élete utolsó mozgóképes felvétele egy videoklip: a U2 Last Night On Earth-ében tolja pszichedelikus bevásárlókocsiját akkori otthona, Kansas utcáin.