A nyár és a popzene kapcsolatát áttekintő cikksorozatunkban a kaliforniai surf popról szóló cikkünket 1967-ben, a hippi korszak tombolásának csúcsán, A Szerelem Nyaránál zártuk – hát most ugorjunk két évtizeddel tovább, nyolcvanas évek végére, át Angliába! Ecstasy, acid house, smiley, baggy ruhák és illegális warehouse partik – a második Summer Of Love fő címkéi. Ennél persze jóval összetettebb jelenség zajlott le Nagy-Britanniában 1988 és ’89 nyarán, amikor a brit fiatalok a húsz évvel korábbi hippi mozgaloméhoz hasonló ideákkal felvértezve, ám merőben új drog és zene hatása alatt vizionáltak egy szép új világot maguknak. Ez a két, kollektív eufóriában lepörgött év minden bizonnyal a ma ismert partikultúra történetének naivságában is legszebb, megismételhetetlen pillanata, amire örök nosztalgiával gondolnak, akik megélték, és akik nem, azok azt kívánják, bárcsak ott lehettek volna.
A második (dupla) Summer Of Love sem „tavasz” nélkül köszöntött be persze: az előzmények 1986-87-ig nyúlnak vissza. Ekkortájt két olyan dolog is beszivárgott Nagy-Britanniába, ami felszabadította a thatcheri kormányzás súlya alatt senyvedő, apatikussá vált brit fiatalokat: az acid house és az ecstasy. A kettőt együtt a manchesteri Hacienda klubban kínálták elsőként, importból: a Roland TB-303 basszus-szintetizátor szüttyögéseiből-szortyogásaiból kreált acid – a pszichedelikus rock tánczenei megfelelője – Chicagóból, az örömfokozó és önbizalomnövelő szeretet-drog a baleári nyaralószigetről, Ibizáról származott. Ibizán akkoriban már hatalmas partiélet folyt, a később világhírűvé vált diszkókban (mint a Pacha vagy az Amnesia) nem egy brit DJ szerzett életreszóló élményeket, hogy hazatérve ők is hasonló bulikat csináljanak – közéjük tartozott Paul Oakenfold, illetve Danny Rampling, akinek 1987 novemberében nyitott Shoom nevű klubestje vezette be az acid house-t Londonban. Mire ’88 júniusában Nicky Holloway elindította a Trip partikat a fővárosban, az acid house-ecstasy kombó országszerte levette a lábukról a brit fiatalokat, akik nemcsak kikapcsolódtak, hanem egy korábban nem tapasztalt, felfokozott tudatállapotba is kerültek ezeken a partikon: mindenki boldog volt, nyitott, összetartozó és egyenlő, miközben szinte transzban táncolta végig az estét.
Ez most leírva persze szörnyen patetikusan hangzik, de működött: ebben az időben például kimutathatóan kevesebbet balhéztak a focihuligánok, mert inkább az acid partikon pörögve vezették le a feszkót. A bulizók feltuningolt szabadságérzetét csak az korlátozta, hogy Londonban a kluboknak kora hajnalban zárni kellett – tovább bulit tartani az akkori törvények szerint tilos volt. Az acid partik új terepet kívántak, főleg, hogy ekkoriban a bulvársajtó „drogos csürhe!” felkiáltással ellenük hangolta a közhangulatot és a hatóságokat. Ezért előbb a városban, üres raktárépületekben és egyéb, illegális helyszíneken kezdtek fű alatt hirdetett partikat rendezni, majd szabadtéren, az M25-ös autópálya-körgyűrű mentén (innen vette a nevét az Orbital is, amely nem sokkal azután alakult, hogy Paul Hartnollt egy illegál partin megverték a razziázó rendőrök). Ebben az időszakban már virágzott az acid house szubkultúra: lett saját jelképe (a sárga-fekete smiley, ami eredetileg egy 1963-as reklámgrafika és a Shoom szórólapjain tűnt fel először) és förtelmes divatja (a hippi korszakból újított batikolt póló, a buggyos felső és nadrág, a színes „bohóc kezeslábas”, a fejkendő és a kantáros nadrág), a zenére pedig a mainstream popipar is lecsapott (még Samantha Foxnak is volt acid house-os száma!) 1989 nyarára ezek az illegális partik olajozott szisztémában, a rendőrséggel állandó macska-egér játékot folytatva szerveződtek, és nagy tömegeket vonzottak: az augusztusban egy surrey-i farmon megtartott Sunrise partin már közel húszezren vettek részt. Ez volt a második Summer Of Love csúcspontja és egyben fordulópontja is: kezdetét vette a rave-ekkel szembeni kemény rendőri fellépés, és az ártatlanság korának vége szakadt. Mindeközben, ugyanezen a nyáron Berlinben megtartották az első Love Parade-et…
-4Ray-
2nd Summer Of Love – Top 10
Bomb The Bass: Beat Dis (1987)
Krush: House Arrest (1987)
T-Coy: Carino (1987)
A Guy Called Gerald: Voodoo Ray (1988)
Coldcut featuring Yazz: Doctorin’ The House (1988)
D-Mob featuring Gary Haisman: We Call It Acieeed (1988)
S’Express: Theme From S-Express (1988)
E-Zee Possee featuring MC Kinky: Everything Starts With An 'E' (1989)
Orbital: Chime (1989)
808 State: Pacific 202 (1989)
egy rave összeállítás a Recorder szerkesztésében:
