Eheti albumhallgatónkban nincsenek nagy nevek, de minden előadó izgalmas valami miatt. Cate Le Bon ténylegesen izgalmas dalszerző-énekesnő, a Wooden Shjips ennek az új lemeznek a turnéjával érkezik jövő februárban Budapestre, az Okkervil River megpróbál váltani új albumán, a Vatican Shadow az underground elektronika egyik figyelemreméltó producere, az Ejecta elektropop duó pedig szintén valahol itt keresgél, de Joel Ford és a Neon Indianból ismert Leanne Macomber kollaborációja utóbbi meztelenkedésével hívja fel magára a figyelmet - és viszi le a kihívó (itt persze inkább művészi) szexualitást az undergroundba (természetesen a nyitóképen is ő látható).
A wales-i Cate Le Bon popos pszichedéliában alkot, 2009-ben jelent meg első albuma és tehetségét figyelembe véve nem is meglepő módon közreműködött már nevesebb wales-i kollégákkal (először a Super Furry Animals-es Gruff Rhys szólóturnéján került reflektorba, majd szerepelt Rhys Neon Neon projektjének első lemezén vagy a legutóbbi Manic Street Preachers-anyagon is). Mostani harmadik szólólemezét már Los Angeles-be költözve rögzítette, de a Mug Museum ugyanazt a nem evilági éneket keveri az egyéni dalokkal, amiket már eddig is megszokhattunk tőle. Érdemes többször is végighallgatni:
A Wooden Shjips is pszichedelikus, bár az ő rockos zenéjük talán a space rockhoz áll közelebb, negyedik nagylemezük (Back To Land) sem változtat sokat a bevett formulán, viszont talán összefogottabb, mint valaha, ami külön jó hír, hiszen jövő februárban az A38-on lépnek fel (Facebook-eseményoldal). Sztóndulás:
Az Okkervil River már régóta az amerikai indie/alt.country/epikrock egyik tehetséges, lehetséges kitörő zenekara, és úgy látszik, hogy lassan saját stílusán kívül is van keresnivalója (ez a lemez jutott az eddigi legmagasabb, 7. pozícióba az amerikai albumlistán). Aki bírja ezeket a műfajokat, annak garantált minőségi háromnegyed a texasi formáció hetedik albuma. Sőt, a Will Sheff által vezetett zenekar (melynek sokáig tagja volt a Shearwater-vezető Jonathan Meiburg is - interjúnk vele itt) konstans jó színvonalú albumai közül ez talán az eddigi legközvetlenebb (a My Morning Jacket-rajongóknak is garantált öröm).
A Vatican Shadow, azaz Dominik Fernow a zajos, sercegő, elektronika egyik mestere, tavaly csak úgy ontotta magából az albumokat (három is megjelent e név alatt), idén viszont ez az első nagylemeze (Remember Your Black Day a címe) és ennek megfelelően kellően koncentrált, de továbbra is sötét, ipari és nagyon hatásos.
A Vatican Shadow és a Joel Ford nem is állnak annyira távol egymástól, de Ford (aki részt vett már több fontos formációban: Tigercity, Games, Ford & Lopatin) legújabb projektje, az Ejecta - melyben a Neon Indian turnéfelállásból ismert billentyűs-gitáros-énekesnő, Leanne Macomber a társa - azért sokkal inkább a nyolcvanas évek szintipopjából, hi-NRG-dalaiból és az időtlen, álmodozós, nosztalgikus baleári-popból merít ihletet. A Dominae című bemutatkozó lemez (melynek keretében Macomber egy karaktert alakít) önmagában is szórakoztató, erős dalokból álló anyag, de hogy a hangsúlyozott "univerzális" és "időtlen" jelzők ne csak a valóban remek zenére vonatkozhassanak a dalszerző-énekesnő a maga csupaszságában a mindenkori nőt is meg szeretné jeleníteni a dalokban (sőt a mindenkori férfit is, de a karakter a lemezborítókon és a kísérőfotókon csak az ő meztelenségében látható). A kiváló lemez itt hallható.
(Zárójeles adalék, de 2009-ben egy amszterdami fesztiválon - beszámolóm a Quarton - láttam az egyik első Neon Indian-fellépést, ahol Macomber lila parókában gitározott és szintizett, aztán a koncertek után - már szegény DJ Mehdi szettje alatt - valahogy közös italozásba és táncolásba keveredtünk és akkor megígérte, hogy a Neon Indiannal egyszer eljönnek Magyarországra, de akkor talán majd most az Ejectával - D.E.)
Itt pedig néhány kísérőfotó a lemezhez és a karakterhez, amit Leanne Macomber alakít:
