Levesek készültek porból – Magyar popzene 1993-ban

2013.10.30. 13:30, rerecorder

kispál.jpg
Ahogy két éve 1991-be, tavaly pedig 1992-be utaztunk vissza és tekintettünk át az adott évek popzenei történéseit, legjobb albumait, úgy most is húsz évet ugrunk az időben: ilyen volt 1993! A Recorder magazin tizenhatodik számának fókusztémáját több cikken át tárgyaljuk, árnyaljuk. 1993 nem volt a popzene legkiemelkedőbb éve, de így is van mire emlékezni; a legfontosabb történések kronologikus idővonala után összefoglaltuk, mik történtek húsz éve a pop- és a rockzenében, a hiphopban és az elektronikában, aztán bemutattuk a legnagyobb és legcikibb slágereket, majd a legmenőbbeket. Mielőtt következne nagy listánk 1993 legjobb albumairól jöjjön előtte a hazai zenei történések áttekintése. Bármilyen fura is, de visszatekintve 1993 még mindig a rendszerváltás utáni káosz éve a magyar zenei életben, illetve a káoszból tisztuló helyzetek felé átfordulás éve, tehát továbbra is átmeneti időszak. Onnan nézve pedig ígéretesnek tűnhetett.

ba04_1.jpgMár nemcsak a nagy nyolcvanas évekbeli generáció (az összes Neoton Família-inkarnáció, a gyerekzenére váltó Dolly Roll, a már inkább Szikora-szóló R-Go, a szétrepült Első Emelet, a ’91-es búcsúkoncertjét ’93-ban kiadó KFT, a frakciósodó Bikini), de az eggyel korábbi évtized másodvirágzása is feladta, hiszen ebben az évben szűnt meg a Napoleon Bld, a Z’Zi Labor, az Exotic és a Fan Fan is. Az új arcok viszont még mindig csak feltünedezőben voltak, de semmilyen értelemben nem álltak össze színtérré. Mainstream popban, akárcsak 1992-ben, a repetázó Rapülők és a Bonanzai Banzai uralkodott, igaz utóbbin már érződött, hogy valami lassan véget ér, leginkább azért, mert év közben megjelent az első Ákos-szólólemez (Karcolatok) is. Gitárzenében népszerűsége csúcsán volt a Pál Utcai Fiúk (igaz aktuális lemeze ezt már éppen nem igazolta), de már durván jött fel a Kispál és a Borz és a Tankcsapda is. Az év slágerei között ott volt Ákostól a Hello, a szintén szólópályára állt ex-Exotic-frontembertől, Sipos F. Tamástól a Buli van! az FLM (Megdöglöm érted), az Alvajárók (Crazy Dance) és a Digital Scream (Túlélem én) végképp behozza az eurodance-t, Pierrot pedig idejekorán az 80s nosztalgiát (a Tegnap összetört egy álom Culture Clubot dolgoz fel), az ultimate sikerdal viszont egy filmbetétszám a Sose halunk meg című alkotásból, a Presser Gábor által énekelt Nagy utazás, mely egy Dés-Bereményi szerzemény. A lemezkiadó multicégek kezdtek itthon is berendezkedni, de ami még jobb, hogy a vidéki klubhálózat is kiépülésnek indult – lehetőséget teremtve a jövő hangjainak.


1992 SZERINTÜNK LEGJOBB MAGYAR LEMEZEIT ENNEK A CIKKNEK A VÉGÉN MUTATTUK BE.

quimby, 1993.jpgÍgéretes, hogy a Magyar Narancs mellett van nagyméretű popkultmagazin Volt címmel, áprilisban először lesz Volt Fesztivál Sopronban, akárcsak a paksi Gasztroblues és hát persze először a Diáksziget is, 43 ezer látogatóval, nullszaldóval se. Aztán ígéretes még, hogy angol nyelven éneklő (igaz, amerikai és holland frontemberrel felálló), Music TV-ig jutó zenekaraink vannak (Sexepil, Andersen), de a szintén angolos Quimby vagy a Palermo Boogie Gang is rendesen éltet egy másik közönséget. Erős lemezekkel támad az underground (Kampec Dolores, Trottel, Úzgin Űver, Ápolók, Tudósok, Wahorn András, BP Service, Red Marinetti), a nyolcvanas évek legendája meggyőzően éled újjá (Európa Kiadó), de mintha az előző évtizedből maradt volna itt a bájos I Love You is – és persze, hogy erre az évre is jut még jelentős retrospektív kiadvány: a CPg-féle Minden megeszünk, a Beatrice-féle Betiltott dalok, de jött ki ős-Kontroll is, Szkárosi & Konnektor-anyag vagy épp meghatározó Szécsi Pál-válogatás cd-n. Csak mintha igazán friss, új hangot képviselő előadók nem lettek volna. Oké, a hiphop az ország minden pontján próbálgatta első gyerekcipőit (a Megasound System tornádóként söpört végig az országon), a techno pedig kétségtelenül átszüremlett az első repedéseken (Liquid Limbs, heló!), de mindkét műfajnak még szüksége volt néhány felkészülési évre. Cseh Tamás és Bereményi Géza zenés monodrámája (Nyugati pályaudvar) viszont már kis rálátással értékelte a rendszerváltó éveket. Az is megvolt, jöhet a semmi.

Dömötör Endre

Az év magyar albumai:

kampec t+-.jpgKampec Dolores

Tű fokán

(Bahia)

Ha nem a legjelentősebb, akkor a legkidolgozottabb, legszebb Kampec-lemez. Világszínvonal.

ek itt.jpgEurópa Kiadó

Itt kísértünk – Love ’92

(EMI-Quint)

Akkor vegyes fogadtatásban részesült, idővel klasszicizálódott EK-LP, rajta a Tengerpart minden idők egyik legjobb magyar dala.


quimby a sip nyit+.jpgQuimby

A Sip Of Story

(Mafioso)

Már itt, az első kazettán megvan a klasszik Quimby-sound, plusz az indulás lendülete, a szuper dalok és az ellenállhatatlan hangulat.

agy_asztal_tv_front_144609_77743_1.jpgKispál és a Borz

Ágy asztal TV

(Rózsa Records)

Megjelenésekor csúcslemezként ünnepelt, végig perfekt Kispál-album, slágerekkel teli, de még innen is volt feljebb.

i love you.jpgI Love You

Ma te vagy a karma

(Bahia)

A lemez (sőt a zenekar), aminek minden dala a szerelemről szól, „diszkrét amatőr báj”, sőt báj, báj, báj.


További 10 jó album 1993-ból:

Ápolók: The One And Only In The World

Bp Service: Noise

Liquid Limbs: Hydro-gixer

Megasound System: Új sportok

Peter Ogi: Songs

Sex Action: Mocskos élet

Trottel: The Same Story Goes On

Tudósok: Ne aggyad az agyad

Wahorn András: Komolyzene

Wei Wu Wei: Ablak egy tájra


és egy kis válogatás emblematikus és elfeledett dalokból, elsőként a korai Quimby és az Istanbul Camel:


Kampec Dolores és a Három fényév:


a Kispál és a Borz és a Levesek porból:


az Európa Kiadó és az A tied akarok lenni:


az I Love You és a Szexkrém:


a Megasound System és a Ne félj a kéjtől:


a Liquid Limbs és az Olcsó kecsegék:


a Sex Action és a Mocskos élet:


a Wei Wu Wei és a Ködfoltok:


a Tudósok és a Parancs:


Wahorn András és a  Koko:


a Red Marinetti és a Non ho paura:

https://recorder.blog.hu/2013/10/30/levesek_keszultek_porbol_magyar_popzene_1993-ban
Levesek készültek porból – Magyar popzene 1993-ban
süti beállítások módosítása