„A legfontosabb az értékőrzés” – Boddika-interjú

Alex Green az utóbbi években Boddikaként vált ismertté a brit elektronikus tánczenében, azonban ha az ember áttekinti az életművét és meghallgatja a zenéit, akkor azt érezheti, hogy a zenész-producer karrierje jóval több dologból tevődik össze mint néhány sikeres év. Boddika október 5-én, szombaton a Budapest Bass Music rendezvénysorozat keretében lépett fel a Corvintetőn, interjúnkat kora este készítettük vele a hotelben, ahol megszállt. Beszélgettünk többek közt korábbi duója, az Instra:mental megszűnése utáni dolgairól, Joy Orbisonnal közös munkáiról, egyáltalán, munkamódszeréről és a brit tánczenei kultúráról, valamint arról, hogy hogyan válhat értelmezhetővé ismét az underground fogalma. Boddika egy év után először a Recordernek nyilatkozott.

Alex Green az Instra:mental nevű duó tagjaként ért el először nagyobb dolgokat: a drum & bass műfajában indultak, később a dubstep térhódításával belekóstoltak a modern UK bass összes hibridjébe és írtak hagyományos techno-trekkeket is. Az Instra:mental aztán 2011-ben befejezte működését (Green társa, Damon Kirkham manapság Jon Convex álnéven ad ki felvételeket) és Greent azóta főleg Boddikaként ismerhetjük, aki egyrészt a Nonplus kiadójával meghatározó szereplővé vált a posztdubstep színtéren, másrészt rengeteg kultikus zenét írt és ír máig Joy Orbisonnal. Emellett néha a szólókarrierjére is jut ideje, amiben újabban az erős megszólalású, markáns technót, house-t és electrót preferálja.

- Egy ideje nem adsz interjút senkinek angol nyelvterületen. Miért?

- Nem akarok csak azért elvállalni interjúkat, hogy hallassam a hangomat. Nincsen annyi mondanivalóm, hogy folyamatosan a saját nevem legyen mindenhol, sem ugyanazokat a dolgokat ismételgetni megállás nélkül. Szeretném azt hinni, hogy a zeném beszél helyettem. Ugyanakkor viszont szívesen válaszolok az újságírók kérdéseire bárhol, ahol tudom, hogy nem fog angolul megjelenni a szöveg, hanem valamilyen idegen nyelvre lefordítva. Például szerintem ez lesz az első magyar interjúm.

- A napokban jelent meg egy új EP-d Steam címmel, és emlékeim szerint ez az első teljesen szóló anyagod több mint egy év után. Mit kell tudnunk erről, ez most a Boddika-hangzás?

- A stúdióban általában egy-másfél évvel a megjelenéseim előtt járok. A Steamen sok szám már két éve elkészült, és legalább másfél éve fent vannak a YouTube-on is valamilyen formában. A Heat az egyetlen újabb zene rajta. Viszont olyan szempontból mindenképp érdekesek, hogy eddig ritkán játszottam ezeket a fellépéseim során, és nem is voltam biztos benne, hogy ki kell adni őket, de Loefah (a Swamp81 kiadó alapítója és vezetője – VZ) nagyon erősködött, hogy csináljuk. Utólag pedig belátom, hogy jó választás volt hallgatni rá, mert a megjelenés óta nagyon pozitívak a visszajelzések, főleg a Heatet játsszák sokan. Úgyhogy igen, a partizók számára valószínűleg ez most a Boddika-hangzás, ahogy te nevezed, de a stúdióban már jóval előrébb járok, más dolgokkal foglalkozom.

- Mit fogunk ebből hallani jövőre? Mi foglalkoztat most téged?

- Nagyon sok zeném van készen, vagy félkészen. Nem tudom egyelőre, hogy ezekből miket szeretnék megjelentetni. Még mindig nagyon szeretem a 4/4-eket, még ha most túl sokan is csinálják. Szóval ebbe az irányba akarok továbbra haladni, valahogy viszont bele akarom vinni majd ezekbe a tört-elemeket, érzést is. Ezek mellett mostanában megint sok zenét írunk Pete-tel (Joy Orbisonnal – a szerk.), már összeraktuk a következő SunkLo 12” anyagát (a SunkLo Boddika és Joy Orbison közös kiadója, csak saját együttműködéseiket jelentetik meg itt – a szerk.). Az egyik számot sokszor játszom róla az utóbbi hetekben, és látom az emberek arcán, hogy nagyon szeretik, pedig tudom, hogy nem ismerik.

- Érdekes, hogy meséled a törtek alkalmazását, mert egy ideje érezhetően kezd visszajönni a breakbeat a modern UK bass-ben.

- Igen, de én nem breakbeatekre gondolok. Most túlnyomó többséggel 4/4-eket játszom, és a 808-asok, meg a 909-esek érdekelnek, csak és kizárólag az ütemre kihegyezve mindent. Nem kötnek le egy ideje az agyasabb ritmusok és a melódiák; azt szeretem, ha hat-nyolc percen át hallgathatok egy nagy gondossággal, aprólékosan összerakott ütemet. Ezt akarom valahogy megtörni majd, de még nem tudom pontosan hogyan.

- Mondhatjuk akkor azt, hogy neked a forma és a funkció fontosabb a stílusnál és a trendeknél?

- Valószínűleg igen.

- Milyen együtt dolgozni Joy Orbisonnal?

- Nagyon jó. Miután abbahagytuk Damonnel az Instra:mentalt, nagyon sok zenét írtam Boddikaként és közben megismerkedtem Pete-tel is. Rájöttünk arra, hogy teljesen ugyanúgy gondolkodunk a stúdióban. Ugyanazok az ötleteink vannak és ugyanúgy vélekedünk a megvalósításról. Például rendkívül jó, hogy egyikünk részéről sem érezzük azt, hogy kötelezően interjúkat kellene adnunk, vagy generálnunk a hype-ot magunk körül az interneten. Nem csinálunk promókat. Nem akarunk minden hónapban kiadni egy új bakelitet, hanem gondos válogatás után döntjük el, hogy mely zenék jelenhessenek meg. Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy így dolgozhatunk, mert tudjuk, hogy ehhez azért el kellett jutnunk egy szintre, és nem mindenki engedheti ezt meg magának. De úgy gondolom, hogy nekünk ez nagyon jót tesz zeneileg.

- Én azt találom ebben a történetben érdekesnek, hogy kívülről szerintem az emberek teljesen mást láttak: befejezted az Instra:mentalt, és gyakorlatilag egyből elkezdtél egy újabb páros projektet, miközben a szólókarriereddel annyira nem törődtél. Ugyan az előbb említetted, hogy sok zenét írtál, de ezekből nagyon kevés jelent végül meg, nem?

- De igen. Viszont, ha megnézed, Pete is ugyanígy van ezzel. Fontos kihangsúlyozni, hogy mi a közös zenélést nem kollaborációként fogjuk fel, hanem barátságnak. Mert nagyon jó barátok lettünk, bízunk egymásban, és segítjük a másik karrierjét. Ezért is nem találtunk ki egy művésznevet az egésznek, hanem minden zenénk Boddika & Joy Orbison aláírással jelenik meg, tehát együtt dolgozunk, és mindketten felelősséggel tartozunk a másikért, hiszen ha valamit elrontunk, annak mindkettőnk látni fogja a kárát.

- Mennyire változott a munkamódszered az Instra:mental óta? Van-e zenéidben valami koncepció, vagy filozófia? Mit szeretnél kifejezni velük?

- Ez egy jó kérdés, nem is tudom, hogy mit kellene mondanom. Az biztos, hogy már nem annyira konceptuális a hozzáállásom, mint az Instra:mentalban, ami sokszor, főleg a vége felé arról szólt, hogy akár egész világokat építettünk fel a fejünkben egy szám köré. Most sok pénzt költök arra, hogy beszerezzek mindenféle gépeket a stúdiómba és ezekkel kísérletezzek. Nagyon élvezem, ahogy életre keltem a különféle ütemeket, és addig foglalkozom velük, addig módosítgatom őket, amíg valami olyat kapok, amit nem hallani máshol. Nem szeretem, hogy mostanában minden ugyanolyan és szinte alig akarnak a producerek valami eredetit kitalálni, pedig egyébként sok tehetséges srác van közöttük.

- Szerinted lesz kiút ebből valahogy/valamikor, vagy a modern UK bass is eljut oda, ahova korábban a drum & bass, a breakbeat és társaik: kiaknáztátok teljesen?

- Erre nehéz válaszolni. Én a magam részéről nagyon örülnék annak, ha a mostani house/techno hangzás egy picit megtörne, de nem úgy, ahogy most hallani, újrahasznosított breakbeatekkel és jungle-hangokkal, amiket korábban említettél. Nem szeretem a breaket, az Instra:mentalban sem használtuk soha. Nekem mostanában jobban tetszenek a sötétebb hangzások, ahol a 4/4 mellett egyaránt fontos a textúra és az atmoszférikus megszólalás. Meg az energia.

A BASS MUSIC ALAPJAIRÓL ITT ÍRTUNK.

- Ez most kicsit úgy hangzik, mintha reflektálnál a jelenre, ami például mindig a kompromisszummentes techno sajátja volt.

- Lehet. Az biztos, hogy a Soul What és a többi hozzá hasonló dolgom már nem tud érdekelni. Nem tudom beilleszteni ezeket a nyárias, csajos zenéket a mostani elképzeléseim közé. Nem látom azt, hogyan tudnék abba az irányba haladni tovább Boddikaként, mikor sokkal kevesebb elem hangsúlyos bennük és értelmezhetetlen a kontextusukban a textúra. Vagy a zaj.

- Mi az, ami most nagyon tetszik, ami inspirál is? Van olyan?

- Ismered a Livity Soundot (ez egy kis kiadó – a szerk.)?

- Igen.

- Szerintem elképesztő, amit csinálnak.

- Viszont az nem inkább tribal zene?

- De, ugyanakkor olyan dub sávok és zúgás van bennük néha, amitől eldobom az agyam. Minden egyes kiadványukat imádom, szerintem az utolsó a legjobb. Azt bírom bennük nagyon, hogy sok zenéjüket meg sem tudom fejteni. Mármint, hogy hogyan csinálták. Erre törekszem én is. Ezt kellene csinálnia mindenkinek: ne másoljanak, hanem találjanak ki valami sajátot. Rohadt idegesítő, hogy mindenhol ugyanazt hallom. A dj szettjeimben például emiatt már nem is játszok új zenéket. Nem kérek promókat senkitől. Inkább elkezdek magam keresgélni.

- Gondolom akkor a dubplate-kultúra eltűnésének nem örülsz.

- Ne is mondd. Emlékszem, még pár évvel ezelőtt minden arról szólt, hogy Loefah-val, Addison Groove-val, Ramadanmannel és Joy Orbisonnal csináltuk és cserélgettük ezeket. Erről szólt ez az egész zenei kultúra, és ettől volt izgalmas, mert így tudott mindenki eredeti lenni és olyan dolgokat lejátszani egy buliban, ami senki másnak nem volt meg. Én a kilencvenes évekből jövök, öreg vagyok már, nekem ez az örökségem része volt.

- Fontos szerinted a zenének a fizikai hordozón történő megjelenése?

- Mindenképpen. Én a mai napig vásárolok bakeliteket és adok ki saját zenéket. Ugyan már nem zenélek bakelitekről, de otthon van egy csodálatos gyűjteményem, amit imádok hallgatni. Leülök egy csésze teával és elkezdem bogarászni őket. A barátaim is sokszor átjönnek ilyenkor. A lemezek szerintem összekötik az embereket, legalábbis emlékszem arra, ahogy a barátaim is végignézik a gyűjteményemet és sztorizunk egy-egy kiadványról, meg jókat beszélgetünk. Ezt az élményt egy digitális gyűjtemény, egy hard drive soha nem fogja visszaadni, vagy bármilyen formában helyettesíteni. Azt képzeld el, hogy néha nálunk vannak a lányom barátai, akik kíváncsiságból a lemezjátszóm közelébe merészkednek. Legutóbb feltettem nekik egy lemezt, rátettem a tűt, és elindítottam. Hallod, olyan értetlenül néztek, amikor megszólalt a zene. El sem tudták előtte képzelni, hogy mi az a lemezjátszó és mire való.

- CD-ket sosem gyűjtöttél?

- De, bár a bakelit azért sokkal fontosabb volt. A HMV ettől független nekem is hiányzik. Elképesztő boltlánc volt, imádtam bolyongani benne.  20 éven át az életem meghatározó része volt. Aztán jött az internet és a digitális formátum, ami tönkretette ezt is. Azt hiszem az a legnagyobb bajom a digitalizációval, hogy nehéz történelemként tekinteni rá. Érted, Angliának a zenei kultúrája nagyon értékes és gazdag, a tánczenei különösen. Voltak a különböző városok és az azokról elhíresült mozgalmak, a bakelitek és a CD-k. Onnantól kezdve, hogy csak internet van, nem tudsz ilyen dolgokat azonosítani többé. Mintha az egészet elnyelné egy nagy fekete lyuk, és minden értéktelenné válna.

- Hogyan tud szerinted ebben a világban megjelenni egy újfajta underground mozgalom, vagy közösség, ami ismét értéket tudna képviselni?

- Én azt látom, hogy ha valamiből keveset nyomsz, és nehezen beszerezhetővé teszed, például digitálisan egyáltalán nem terjeszted, akkor az a zene csak olyan emberek gyűjteményébe kerül, akiknek ez fontos és szeretnék, hogy meglegyen nekik. Emlékszem, a múltkor nagy nehezen sikerült beszereznem Kassem Mosse-tól a Staat Aus Glass EP-t, amiből összesen 300 darabot adtak ki, és csak a Sounds Of The Universe nevű lemezboltban árulták. 50 fontot fizettem érte, de szenzációsan jó és nagyon boldoggá tesz, hogy megvan.

- Akkor téged eszerint nem zavarnak például az érthetetlenül magas árak a Discogson?

- Nem. Értem, hogy sokan panaszkodnak emiatt, mert nem tudják megengedni maguknak, és tudom, hogy vannak, akik heteken át nem esznek azért, hogy beszerezhessenek valami ritkát. De ez erről szól. Ha akarom azt a kiadványt, akkor kifizetem, és vigyázni fogok rá, a gyűjteményem megbecsült darabja lesz.

- A SunkLo-lemezek mennyibe kerülnek most, figyelted?

- Nem, de azért azokat nem limitáltuk be 300 darabra. Tudom, hogy sokan a fejünkhöz vágják ezt, de tévednek. Nem mondom meg a tényleges számot, de jóval nagyobb darabszámban adtuk ki a zenéket. Egyszerűen elfogytak. A másodikból mondjuk valamivel kevesebbet adtunk ki, mert nem voltunk biztosak abban, hogy az első után olyan hamar szükségük van-e az embereknek egy újabbra is, de szintén elfogyott. Nem mondom emiatt, hogy a SunkLo mindig is csak bakelitekre szakosodott kiadó lesz, mert tudom, hogy ez egyfelől érezhető igazságtalannak, de ugyanakkor szeretnénk, ha ezeknek a zenéknek nagyobb értékük lenne, és hosszútávon keresnék az emberek.

interjú: Velkei Zoltán
nyitókép: Bladerunnaz / TEST

Boddika egyik frissebb trekkje a Black:

Boddika egyik klasszikusa, a You Tell Me:

a Boddika-Joy Orbison páros egyik csúcsdala, a Swims:

a Boddika-Joy Orbison páros egy másik csúcsdala, a Mercy: