What The FAQ – Janicsák Veca válaszol

2013.09.13. 10:32, rerecorder

janicsák veca 1.jpg

Janicsák Veca apai ágról örökölte a zenészvénát, édesapja Janicsák István a nyolcvanas évek egyik sikerzenekarának, a Z’Zi Labornak a vezetője volt az együttes 1994-es feloszlásáig. Veca az X-Faktor első, 2010-es szériájában tűnt fel Geszti Péter mentoráltjaként, a műsor legjobb női hangja lett. CD-i, koncertjei alapján a tehetségkutatókban feltűnt előadók egyik legsikeresebbje, 2011-ben az ő albuma volt az országban a legkelendőbb lemez, később dolgozott Ákossal, Veca Világa című 2011-es második stúdióalbuma után pedig tegnap, szeptember 12-én jelent meg Édes szavakkal című friss kiadványa. A REC015 Újsuli fókusztémájához kapcsolódik mostani What The FAQ rovatos interjúnk is.

 

- Mi a legkorábbi emléked?

- A skótjuhász kutyánk, Lonci.

- Mi volt a gyerekként elkövetett legnagyobb hülyeséged?

- Állandóan fára másztam, egyszer le is estem. 

- Ha visszamehetnél az időben, milyen tanácsot adnál a tinédzserkori önmagadnak?

- Ne harcolj Édesanyáddal, úgyis igaza van.

- Mit jelent számodra a testvér fogalma?

JanicsakVeca.jpg- Nővérem és bátyám is van. Nekem ők a család, a biztonság, a szeretet.

- Mit jelent számodra az újrakezdés?

- Akaraterőt.

- Te miben hiszel?

- Istenben.

- A magyar nép nem politikára termett, igaz vagy hamis?

- Az emberiség nem a politikára termett, indulatokat és ellenségeskedést szít.

- Miért fontos a politikai szerepvállalás?

- Egy művész ne politizáljon, nem az a dolga.

- Mi a legnagyobb erényed?

- Bármit megtennék a szeretteimért.

VECÁT EGY KORÁBBI INTERJÚNKBAN FŐKÉPP KEDVENC ZENÉKRŐL KÉRDEZTÜK.

- És a legnagyobb bűnöd?

- A tisztaságmániámmal mindenkit a sírba kergetek.

- Kedvenc káromkodásod?

- Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát!

- Hány kávé egy nap?

- 0.

fot+- 2.JPG

- Mit énekelsz a zuhany alatt?

- Nem szoktam zuhany alatt énekelni.

- Vinyl vagy cd?

- Mindkettő.

janicsak_veca-az_elso_x_cdcov.jpg- Streaming vagy mp3?

- Mp3.

- Három kedvenc magyar lemezed?

- Sok van, nem szeretnék hármat kiemelni, nem lenne fair a többivel. 

- Melyik koncert volt rád a legnagyobb hatással?

- Erre se szívesen válaszolok, sok nagyon érdekes és nagyon jó koncertet volt már szerencsém látni, nehéz kiemelni egyet, de pl.: Muse, Diana Krall, Lady Gaga.

- Rádió vagy tv?

- Tv.

- Tévéműsor, amit nem hagynál ki?

- Nincs ilyen. 

- Kedvenc film?

- Büszkeség és balítélet.

JanicsakVeca_VecaVilaga_CDDVD_front.jpg- Melyik könyv volt rád a legnagyobb hatással?

- Gyermekkorom legmeghatározóbb könyve a Harry Potter volt. Mindegyik kötetet többször elolvastam, onnantól váltam úgymond olvasó emberré!

- Kivel szeretnél közös fotót magadról?

- Matt Bellamy, Angelina Jolie.

- Milyen az álompasid?

- Jó ember.

- Félig tele, vagy félig üres a pohár?

- Természetesen félig tele! 

- Magyarnak lenni annyi, mint...

- tehetségesnek lenni.

- A boldogság egy...

- állapot.

- A szépség…

janicsák édes.jpg- mulandó.

- A legféltettebb kincsem...

- az egészségem.

- Utoljára akkor sírtam, amikor...

- elütötte a cicámat egy autó.

- A tehetség…

- Isteni adomány. 

- Mi történik velünk, amikor meghalunk?

- Erre nagy bátorság válaszolni.

VECA X-FAKTOROS MENTORA, GESZTI PÉTER IS MEGVÁLASZOLTA FAQ-UNKAT.

- Mondj valamit magadról, amit még soha nem árultál el egyetlen interjúban sem.

- Rachmaninovra és Bartókra szoktam reggelizni, ami a nap fénypontja, mert inkább a nagy reggeli kis vacsora híve vagyok. Ilyenkor békésen lakmározok, ha korán kell induljak, akkor is fél órával hamarabb kelek, a reggeli rituáléért!


Veca új lemezéről a Mennyit adsz a lelkemért? lyric videója:


ez pedig az Új generáció című dala:

https://recorder.blog.hu/2013/09/13/what_the_faq_janicsak_veca_valaszol
What The FAQ – Janicsák Veca válaszol
süti beállítások módosítása