Fontos a felelősségvállalás – Hazai producerek régen és ma

Tegnap elkezdtük online is publikálni a Recorder magazin kilencedik számának fókusztémáját, a dalszerzés után nézzük a zenepuzzle következő illeszkedő darabját, a produceri munkát. Oké, itt ez a dal, de mit csináljunk vele? Hívjunk fel valakit, aki majd jól megproduceli! Legendás producerekkel, producer-előadó kapcsolatokkal, stílusmeghatározó egyéniségekkel Dunát lehet rekeszteni, de mi a helyzet a Duna két partján itthon? Magyarországon a zenei rendező szakma – mint a teljes zeneipar – kissé lassan, sokáig nehézkesen fejlődött. Vajon ma már máshogy van?

Phil Spector, George Martin, Joe Meek – csak néhány alapnév a hatvanas évek hangzásreformerei közül. Tudunk-e sorolni itthon hasonló jelentőségű magyar producereket? Néhány zeneszerző-hangszerelő (Bágya András, Lovas Róbert, Dobos Attila) az ötvenes évek végétől, de leginkább a hatvanas években már végzett klasszikus produceri munkát, bár itthon zenei rendezőnek hívták őket. Amikor a Hungarotonnál megszületett az elhatározás az első magyar beatlemezek elkészítésére, akkor meg nagyon is kapóra jött, hogy az Omega már Londonban is rögzítette első albumát, tapasztalatot szerzett a stúdiómunka terén, ráadásul nagynevű producerekkel. A korabeli lemezek (nem csak Omega, hanem Illés, Metro, Bergendy stb.) szinte állandó felügyelője, Juhász István vált az első jelentős magyar producerré (neki Lukács János volt a hangmérnök párja, „a korabeli technikának kiváló szakemberei voltak” – mondja róluk az omegás Kóbor János), de aztán Antal Dóra, Apró Attila, Dobó Ferenc is sűrűn foglalkoztatott lett a hetvenes években.

Idővel, főleg a nyolcvanas években néhány zenész (Presser Gábor, Szörényi Levente, Kóbor és az Omega tagjai, Karácsony János) is kezdte bontogatni szárnyait producerként, és a legtöbben ténylegesen végig is felügyelték egy-egy lemez elkészültének folyamatát (klasszikus példa Katona Klári Titkaim című 1981-es albuma, Presserrel és Kiss Istvánnal), tehát a hagyományos értelemben is producerei voltak az anyagoknak. Kóborék számára az volt a döntő, hogy külföldön világsztár producerek (például Frank Farian) mellett leshették a fortélyokat, majd stúdiót is építettek, így „amikor kialakult a háttér hozzá, akkor szívesen vállaltuk olyan zenekarok felvételeit, akik bíztak bennünk.” Kóbor János rengeteg általa készített lemezre büszke, de azt külön is kiemelte, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat erős ellenkezését leküzdve sikerült átverekedni a Hungaria 1980-as lemezét, a később óriási sikerű Rock ’n Roll Partyt: „az elkészült felvétel meggyőzte őket, ugyanis még a rögzítéskor egyáltalán nem volt biztos, hogy ki is fogják adni.”

A kialakult rendszer ellenére még a következő évtizedben is gyakran inkább a pénzt hozó menedzser neve került a borítókra a producer megnevezésénél, és nem csak hatalmi vágy miatt, hanem mert egyszerűen alig volt valaki, aki fejlessze, felügyelje az adott anyagot – az idősebb generáció már kiöregedett a szakmából, a zenekarok pedig egy hangmérnökkel a keverőpult mögött repültek vakon (ekkoriban Pierrot és Kozsó számított keresett popproducernek). A kilencvenes évekbeli mélypont után sorra felbukkanó, angolul éneklő magyar gitárzenekarok hoztak be külföldi producereket (Heaven Street Seven: Bernard Hahn, Warpigs: Donal Hodgson, Amber Smith: Robin Guthrie, Chris Brown) és talán ez is megtermékenyítően hatott a hazai viszonyokra, de kétségtelen, hogy az elmúlt 6-8 évből már könnyedén sorolhatunk markáns hangzású, jó nevű producereket: Tövisházi Ambrus (Kiscsillag, Heaven Street Seven, Hó Márton és a Jégkorszak), Schram Dávid (Heaven Street Seven, 30Y, Shell Beach), Sándor Dániel (Péterfy Bori, Frenk, Isten Háta Mögött), Takács Zoltán (30Y, Supernem, Odett, Magashegyi Underground, Ivan & The Parazol), vagy a mainstream pop területéről Szakos Krisztián (Ákos, Caramel).

A Heaven Street Seven-billentyűs (és zenekarának legutóbbi lemezén zenei rendező) Takács Zoltán szerint az itthoni producereknek is van sajátos soundja: „minden kollégám rendelkezik bizonyos stílusbeli, technikai és esztétikai jellegzetességekkel, amik miatt egyértelműen hallható, hogy melyik lemezt ki csinálta, hiszen ez a szakma elvileg valahogy úgy néz ki, hogy egy adott előadó, ügynökség vagy kiadó az adott anyaghoz a legjobban passzoló producert keresi meg. Persze azt a felkéréskor szoktuk letisztázni, hogy milyen mértékig szeretnék a zenekarok, hogy részt vegyek az anyagban.” A fő kérdés inkább az, hogy mennyi pénz van egy-egy produkcióra, mert „Magyarországon azért még nem annyira jellemző – és a jelenlegi helyzetet tekintve még jó darabig nem is lesz az –, hogy a lemeznek van egy zenei rendezője és egy keverőhangmérnöke is. Egyszerűen nagyon kevés zenekar dolgozik olyan büdzsével, hogy egy 4-5 fős stáb, producer, felvevő hangmérnök, keverő hangmérnök, maszterelő hangmérnök, asszisztens gázsiját tudja rááldozni egy albumra.” Így aztán jobb híján egy ember végzi a munkák zömét, a felvételtől a maszterelésig bezáróan. Viszont a fenti példákból is látszik: vannak erre felkészült, tehetséges producerek.

Hogy megéri-e Magyarországon producereskedni? Takács egy fontos kérdésre hívja fel a figyelmet: „a zenei producernek van egy másik fontos feladata is, mégpedig a felelősségvállalás. Jó esetben csak pár ember elégedettsége és a „dédelgetett szellemi szerelemgyerekük” minősége a tét, de időnként simán előfordulhat, hogy egy zenekar puszta léte múlik azon, hogy jól közelítettem-e meg a zenéjüket, és sikeressé tudtam-e tenni az anyagukat. Ehhez képest szerintem nem drága egy producer, de abszolút értelemben persze eléggé. Más kérdés, hogy ha kiszámolnánk egy nettó óradíjat a producerkedésért, az valószínűleg körülbelül gyorséttermi szinten lenne, hiszen egy album leadási időszakában mindig van még valami apró javítanivaló. Volt, hogy három napig alvás nélkül dolgoztam. Ez a szintű energiabefektetés szerintem megfizethetetlen és bizonyítja, hogy egyrészt nem a pénzért csináljuk, másrészt pedig tényleg a fő motivációnk az, hogy valami jót alkossunk mások megelégedésére.”

Dömötör Endre

Egy Juhász István által felügyelt Omega-felvétel, 1970-ből, Van egy szó:

A Presser-Kiss páros munkája Katona Klári Egyszer volt című dalában:

Az Amber Smith és a Hello Sun, melyen az egykori Cocteau Twins-tag, Robin Guthrie-nak a munkája hallható: 

A Nem elég, a Heaven Street Seventől, Takács Zoltán volt a producer: