A zenekar 2013-as turnéjába – aminek során, ismételni sem győzzük, Budapestet is magukévá teszik – beszállt partnerként a Deutsche Telekom. Ez nem azt jelenti, hogy Dave Gahanék innentől kezdve a fekete bőrdzsekiket magentára cserélik, hanem például azt, hogy a rajongókra is hull egy kevés dicsfény.
Ők ugyanis a telekommunikációs óriás jóvoltából a világ minden táján meghívást kapnak egy különleges kiállításon történő részvételre, ahol a legjobbak bemutathatják az együtteshez kötődő saját műalkotásaikat, illetve emléktárgyaikat. Az Electronic Beats nemzetközi zenei programja keretében, egy virtuális show formájában zajlik majd a bemutató a www.electronicbeats.net weboldalon, valamint a kiválasztott városokban – mint Berlin, Varsó, Zágráb és Prága – a valóságban is kiállítják majd a legkiemelkedőbbnek és legérdekesebbnek tartott műveket és tárgyakat.
AZ ÚJ ALBUMRÓL SZÁRMAZÓ ELSŐ VIDEÓT, A HEAVENT LÁTTAD-E MÁR? NÉZD MEG ITT!
A zenekar friss lemezét, a Delta Machine-t nagyon szereti egyébként, Martin Gore szerint minimum három-négy olyan dal is van az albumon, ami "a valaha írt legjobbjaink közé tartozik." Ezt a nyilatkozatát a Telekom is büszkén válogatta be az együttműködést bemutató promóvideójába:
Ami pedig a magyar rajongókat illeti, nekik annyi az üzenet, hogy az őket érintő aktivitásokkal kapcsolatban további részletek a közeljövőben várhatók a T-Mobile Facebook oldalán, valamint a www.telekom.hu weboldalon.