Idén az amerikai The Beach Boys mellett egy másik rocklegenda, az angol The Rolling Stones is betöltötte a bűvös ötvenet. A nemrégiben megjelent Mick Jagger életrajzi kötet után (melyből részleteket is közöltünk), jöjjön a Stones ez alkalomból megjelentetett, minden korábbinál bővebb válogatáslemezéről szóló írásunk.
Kiadó: Universal
Megjelenés: 2012. november
Stílus: rock’n’roll
Kulcsdal: melyik nem?
Mit is mondhatnánk egy újabb, természetesen minden eddiginél gazdagabb és dúsabb dupla, tripla és super deluxe edition formában is kiadott The Rolling Stones-válogatáslemez megjelenésekor? Csupa bombabiztos és nyilvánvalóan igaz közhelyt, nyilván. Azt, hogy ötvenéves évforduló, vau, ki hitte volna… Meg persze azt, hogy elképesztő életmű, szinte minden pontja hibátlan – a korai, tisztán tradicionalista is, a kezdeti sajátdalos is, a hatvannyolctól hetvenkettőig tartó csúcsperiódus meg na de pláne, és aztán a hanyatló hetvenesekben is vannak jó pillanatok, sőt, később is találunk szigetszerűen felbukkanó klassz dolgokat. És persze azt is tegyük hozzá, hogy nem ez az első ilyen grandiózus Stones-kompiláció – az a negyvendalos 40 Licks volt, épp tíz évvel ezelőtt, a negyvenedik évfordulón – nagyon úgy tűnik, hogy a folyamatosan agonizáló lemezipar számára az efféle, a vásárlóképes felső-középkorosztályt és az idősebb könnyűzene-rajongókat kényeztető kiadványok jelentik a biztonságos focit, egyben a máról-holnapra túlélés egyik zálogát. Kapunk két új dalt is (mindkettőt a már megszokottnak nevezhető producer, Don Was gondozta): a Doom And Gloomban több a dög és az invenció (néha még a White Stripes/Black Keys-féle sikkesen újrahasznosított blues is eszünkbe juthat), a One More Shot meg olyan, amilyen, nem egy nagy lövés, alapértelmezett gurulós rakenroll. Persze nem is feltétlenül erre a két számra kíváncsi az egyszeri lemezvásárló, aki odapakolja ezt az albumot is a polcra, mondjuk egyből a néhány éve újramaszterelt Stones cd-sorozat mellé.
Németh Róbert
