Sasu Ripatti nem unatkozik. A finn származású producert a 2000-es évek eleje óta Vladislav Delayként kísérleti-, minimál-, absztrakt-, glitch- és techno-körökben is az egyik legnagyobb hatású művészként kezelik, Luomo-projektjével pedig a popos deep house dimenziót hódította meg, s akkor még nem említettük a többi alteregóját és kollaborációját, ami mind hozzájárult ahhoz, hogy napjainkra az elektronikus zene egyik igazi ikonjává váljon. Delay legújabb albuma tegnap, 2012. november 26-án jelent Kuopio címmel, interjúnknak ez adta az apropót.
- Az első felvételeid a kilencvenes évek végén jelentek meg, amikor az elektronikus zenének már nagy volt az elismertsége, a következő évtizedben pedig a kortárs elektronika egyik vezető előadójává váltál. Te hogyan élted meg ezt a korszakot? Honnan indult a Vladislay Delay-projekt, hol áll jelenleg és hova tart?
- Rá kellett jönnöm néhány dologra, mielőtt elkezdtem volna zenéket szerezni: egyrészt úgy éreztem, hogy képes vagyok valami olyasmire, amit sehol máshol nem találtam meg, másrészt bele kellett törődnöm, hogy ezt nem tudom másokkal együtt megcsinálni, főleg egy olyan távoli helyen, ahol akkor éltem. Úgyhogy egyedül indultam el az utamon. Most úgy érzem, hogy egy hosszabb szakasz zárult le az életemben. Számos stílusban kipróbáltam magam, elhagytam a hangszereket – eredetileg dobosnak tanultam – hogy elektronikus eszközökkel dolgozzak, aztán nemrég mégis visszatértem hozzájuk, kísérleteztem a szabadstílusú jazz-zel, jelenleg pedig ismét kizárólag elektronikus zenékben gondolkodom, és szeretnék megint valami újat kitalálni. Én is kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat számomra a jövő.
- Tehát, ha jól értem, azt mondod, hogy a pályád elején másokkal nem tudtad létrehozni a zenéidet. Tavaly azonban kiadtál egy lemezt Vladislav Delay Quartetként, amin kortárs kísérleti/jazz hírességekkel dolgoztál (Mika Vainio, Lucio Capece, Derek Shirley). Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél ebből? Megváltoztál?
- Ez egy olyan kísérlet volt, amit elképesztően hosszú ideje meg akartam már csinálni, s még hosszabb időbe telt összehozni. De örülök, hogy megcsináltam! Mindazonáltal nem lesz több VDQ album a jövőben. Az volt életem legkeményebb lemeze. S még mindig teljesen felbasz, amit valami okostojás írt róla a Wire-ben, hogy milyen rossz lett. Óriási kihívás volt megcsinálni, és szerintem nagyon jól sikerült. Nem mondanám, ha nem érezném így. Ez egy olyan lemez, amihez zeneileg mindig nagyon közel álltam, de lehetetlennek tűnt felvenni. Ugyanakkor rájöttem arra is, hogy nem akarok többé személyesen felelni egyetlen zenekarért sem, mert nem vagyok alkalmas erre. Nehezen tudom kezelni a stresszt, és azt hiszem, nem vagyok jó vezető. Épp ezért örülök viszont, hogy továbbra is részt vehetek a Moritz Von Oswald Trióban, amiben hasonló szabadstílusú zenéket szerzünk hangszerekkel és vasakkal.
NATHAN FAKE KEDVENC LEMEZEIRŐL, AZ ŐT ÉRT INSPIRÁCIÓKRÓL BESZÉLT INTERJÚNKBAN.
- Kuopio címmel épp most jelent meg a tizenegyedik Vladislav Delay-lemezed, ami rendesen szembemegy az utóbbi évek alkotásaival, már-már absztrakt technóként értelmezhető. Mi az album története?
- Érdekes, soha nem gondoltam úgy rá, mint egy absztrakt techno-lemezre! Mindenképpen valami mást akartam csinálni, mint eddig, de ez egyébként többé-kevésbé minden új lemezem alkotói fázisára igaz. De most kifejezetten ez volt a cél, mert tíz album után nagyon könnyen az önismétlés csapdájába lehet esni, amit én el akartam kerülni. Arról nem beszélve, hogy számos olyan dolgot csináltam régen, melyek jelenleg nem érdekelnek. Úgyhogy ez volt a fő cél: valami újat kitalálni. Így végül háttérbe szorult a texturális tervezés, és egy sokkal dinamikusabb anyag született, amiben több a ritmus, noha technónak nem nevezném.
- Mit tekintesz egy új lemez írása során a legnagyobb kihívásnak, vagy legizgalmasabb kihívásnak?
- A legnagyobb kihívás általában időt és helyet találni a munkához. Ezúttal ugyancsak nehéz volt a végső számlista összeállítása, mind a sorrend, mind a végül kimaradt felvételek miatt. Volt egy időszak, amikor nem akartam csinálni semmit, csak kísérletezni, zenét szerezni határidők és elvárások nélkül. Ebből született meg végül a Kuopio, sokkal több zene maradt ki végül, mint amennyi felfért a cd-re. A legizgalmasabb kihívás a kezdetek óta ugyanaz: kész van a lemez, és elkezdhetek valami újat. Ha valamin keményen dolgozok régóta, és végre befejezem, akkor úgy tekintenek rá, mint egy vadállat a kicsinyére, akit megtagad és magára hagy, miután elérte azt a kort, hogy már el tudja látni önmagát. Ezek az állati ösztönök motiválnak a továbblépésre.
- Melyik a kedvenc részed a Kuopión?
- Talán az Osottava című szám, a ritmus és a szünetek közti dolog miatt, amivel nagyon régóta kísérletezek már, és úgy érzem, hogy most kerültem a legközelebb a tökéletes formulához. Nagyon elégedett vagyok ezzel a zenével, ami nálam igen ritka, és valószínűleg már nem fogom sokáig így gondolni.
- Mit gondolsz, hogyan értelmezhető napjainkban az evolúció, a fejlődés a zenében? Hogyan értelmeznéd például a saját műveidben?
- Szerintem az evolúció a világ legtermészetesebb dolga, úgy gondolom, hogy ha az élet és az összetevői nem fejlődnek, akkor rossz irányba haladunk. Ha a saját zenéimre gondolok, akkor látom, hogy rengeteg tekintetben haladhatok előre. Nagyon pozitívan gondolkodom ilyen téren, noha egyébként általában nem látom derűsen a dolgokat. Azt hiszem zenét szerezni olyan, mintha sportolnál, csak épp fordítva: minél idősebb leszel, annál jobban űzöd. Hiszek abban, hogy a kreativitás, a folytonos gyakorlás segít, hogy jobb legyél és jobb dolgokat csinálj a jövőben. Biztos nagyon naivnak tűnök most, és azt hiszed, hogy nincs sok fogalmam a világról, de szeretem azt hinni, hogy minden jobb lesz, ha sok munkát fektetsz beléjük őszintén. Kell ehhez idő is, de a végeredmény mindig boldoggá tesz.
- Ha már formulákról beszélünk, sokan azt mondják, hogy a zenéd egyik legjobb tulajdonsága, hogy sosem öregszik, és sokadik hallgatás után is elő lehet venni az albumaidat, mert ugyanolyan frissen fognak megszólalni. Mit gondolsz, ez milyen formulának köszönhető?
- Nem tudom, ha találgathatok, akkor esetleg annak, hogy mindig úgy írtam zenét, hogy azokért kiállok bármikor, és ezt nagyon komolyan gondolom.
- A nyáron Ryj néven feltettetek az internetre egy mixet a feleségeddel (AGF-fel – a szerk.), amiben Nicki Minaj számait kevertétek újra és vettétek ki az összes giccses részt. Hogyan jött ez az ötlet? S lesz folytatása?
- A feleségemmel nyáron házasodtunk össze, és a mézesheteket a stúdióban töltöttük. Általában nagyon kevés időnk van arra, hogy együtt csináljunk olyan zenéket, amiket szeretünk, ezért nagyon örültünk ennek a pár napnyi lehetőségnek. Most biztos egy nagy nerdnek tűnök. Ezt a Nicki Minaj-mixet régóta terveztük már, mert imádjuk a csajt, de herótot kapunk attól a sok kereskedelmi szartól, ami benne van, például a kórusoktól. Úgyhogy kivágtunk minden ilyet, és összemixeltük azokat a részeket, amiket szeretünk. Régen csináltuk az AGF/Delay-projektet, de az már múlté, viszont a jövőben biztos fogunk újra együtt zenélni, és úgy gondolom, hogy ez a mix volt az első felvonása ennek – persze ezután majd éles váltás várható.
NICKI MINAJ ELNÖKVÁLASZTÓ ZENÉSZEK ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKBAN, ÍME.
- Mik inspirálnak mostanság? Mit tekintesz a legnagyobb hatásnak az életedben az utóbbi pár évben?
- Az mindenképp, hogy a családommal elköltöztünk Berlinből öt évvel ezelőtt, és megtaláltuk az igazi otthonunkat. Nagyon boldog voltam, hogy kitartó munkával az alapoktól felépítettünk egy házat benne a saját stúdiónkkal. S jó megtapasztalni, hogy a megfelelő környezet és élettér az egészségedre és a kreativitásodra is kiváló hatással van. S, ha visszamehetek messzebbre az időben, akkor mindenképpen a lányom van rám a legnagyobb hatással. Már hét éves. Biztos nagyon közhelyes, de a legfontosabb dolog, ami történt az életemben.
interjú: Velkei Zoltán
a Ryj páros Nicki Minaj Pickle Juice Mix-e:
Vladislav Delay új lemezének előzetese:
