Patti Smith könyv- és lemezkritika

Patti Smith 2012 nyarán adta ki tizenegyedik stúdióalbumát Banga címmel, most ősszel pedig Magyarországon is megjelent önéletrajzi kötete, a Kölykök (eredetileg: Just Kids, 2010), mely Robert Mapplethorpe-pal, a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnagyobb fotóművészével való kapcsolatát, barátságukat, közös emlékeiket dolgozza fel. A könyv elnyerte a rangos National Book Award kitüntetést Amerikában. Kritika a Kölykökről és a Bangáról.

Patti Smith: Kölykök

Kiadó: Magvető, 2012

Fordította: Illés Róbert

376 oldal, 3490 Ft

Patti Smith, ahogyan leginkább ismerjük: énekesnő, a punk keresztanyja, a rocktörténet egyik legfontosabb előadója. Jobb esetben még, hogy költő. Annak indult, de a zene elkanyarította a pályáját. Helyes ez a tudásunk, csak nem pontos. Mert elsőként minden kétséget kizáróan a rocktörténet egyik legfontosabb előadója. És utána, csakis utána, de nem alárendelt módon, ahogyan művészeti körökben ismerik – vagy ahogyan talán magát is meghatározná – író, előadó és képzőművész. Mielőtt 1974-ben megjelent volna első kislemeze, már háromkötetes költő volt, és a hetvenes évek első felét a versírás mellett rajzolással és festéssel töltötte. Ma is az írás és a képzőművészet teszi ki ideje nagy részét – olyan művész ő, aki mellékesen az egyik legjelentősebb zenész is. Kölykök című könyve szintén a művészetről szól, arról, hogyan ismerkedett meg Robert Mapplethorpe-pal, hogyan határozták el, hogy világhírű művészek lesznek és hogyan jutottak el ténylegesen is odáig. A könyv Patti gyerekkori emlékeivel kezdődik, de a történet gyorsan ugrik 1967-re – amikor megismerkedtek Roberttel – és a fő része véget is 1974-gyel, a Patti Smith Group karrierjének felfelé ívelésével. Ekkor már rég nem volt olyan kizárólagos kettejük kapcsolata, mint a megismerkedés utáni éhező években (eleinte, míg Robert fel nem fedezte, hogy meleg, szerelmi viszony is volt kettejük közt), de a lelki kötelék Smith sikerévei alatt, férjhez menetele után, aztán Mapplethorpe befutását követően, annak 1989-ben bekövetkezett haláláig elszakíthatatlan maradt közöttük. Egymást kiegészítő, egymást folyton inspiráló művésztársak voltak. Mapplethorpe, ahogy azt nemrégiben magyarországi retrospektív kiállításán is láthattuk, legjobb képeit alighanem Pattiről készítette.

A Kölykök megejtő egyszerűséggel, könnyed költői nyelvezettel (és gördülékeny magyar fordítással) elmesélt történt a felnőtté válásról, feladataink felfedezéséről, és a hitről. Megható, szép könyv.

Dömötör Endre

„Éppen a tér közepén álló szökőkút felé tartottunk, amikor egy idősebb házaspár megtorpant, és leplezetlenül végigmért bennünket. Robert szeretett feltűnést kelteni, és gyengéden megszorította a kezemet.

- Fényképezd le őket – szólt oda a nő az értetlenül álló férjének. – Szerintem művészek.

- Ugyan már – vont vállat a férfi. – Csak kölykök."

(részlet a Kölykökből, ford.: Illés Róbert)

NÉZZ MEG EGY TELEVÍZIÓS INTERJÚT PATTI SMITH-SZEL!

Patti Smith: Banga

Kiadó: Columbia/Sony

Megjelenés: 2012. június

Stílus: pop, rock, dalszerző-előadó

Kulcsdal: Tarkovsky

Patti Smith könnyűzenetörténeti ikon – anélkül, hogy ez állottá vagy szoborszerűvé tenné őt –, a poptörténelem egyik legfontosabb női előadója, vadzseni, eposzi hős, két lábon járó toposz, felerészt Jim Morrison, felerészt Artur Rimbaud. Nélküle PJ Harvey, vagy, hogy mondjuk egy friss lemezes csajt említsünk, Cat Power, nem így, nem ilyen gesztusokkal, nem ilyen hangsúlyokkal létezne, s minden bizonnyal másképp szólt volna az REM és a Smiths. Új lemeze jó apropó arra, hogy ismét eszünkbe jusson, ki is ő, és mennyire jó még mindig.

Chicagóban született, vallásos szellemben nevelték, később New Yorkba csavargott, elmerült a város undergroundjában – költő akart lenni, végül az elektromos költészet, a rock and roll lángszavú apostola lett. Kezdetben gitáros-énekes kamaraesteket adott, de hamarosan létrehozta zenekarát, a Patti Smith Groupot. Első négy lemeze, lemezük a könnyűzene történet egyik legerősebb lemezsorozata – az 1975-ös Horses, az 1976-os Radio Ethiópia, az 1978-as, Easter és az 1979-es Wave. Övé minden idők egyik legsúlyosabb, önmagával hitvitázó, karriernyitó sora: „Jézus meghalt valaki bűneiért, de nem az enyémekért".

Patti aztán férjhez ment egy másik rockerhez, az MC5 gitárosához, Fred Sonic Smith-hez, gyermeket szült, s a család miatt még a rock and rollt is föladta, időlegesen. Közel tíz évig hallgatott, majd 1988-ban adott ki visszatérő lemezt Dream Of Life címmel, melyet 1996-ig ismét nem követett album. Ekkor jelent meg a drámai Gone Again, melyet eltávozottak, férje, bátyja, Todd, Robert Mapplethorpe, a Patti Smith Group zongoristája, Richard Sohl, és Kurt Cobain inspiráltak. Az elmúlt másfél évtizedben végig aktív volt, jó lemezeket készített, de ez a sorozata azért nem mérhető az első nagy négyeshez. De, hogy Patti Smith instant zseni, azt többek közt azért sem felejthetjük el, mert új albuma, a Banga kifejezetten élénken emlékeztet bennünket arra.

Szinte biztos, hogy a legjobb Patti Smith-nagylemez 1996 óta, de van, aki szerint teljes pályafutása egyik legnagyszerűbb alkotása (ez azért túlzás). Egy biztos, sok minden rajta van, amiért az immár 65 éves művész lenyűgöző. Atmoszférikus popdalok, harapósabb pillanatok és örvénylő popköltészet – meg egy nagy adag utalás, főhajtás és köszöntés, dalos kommunikáció élő barátokkal és elmentekkel, üzenetváltás az egyetemes kultúrával. Az Amerigo című dal az évszázadokkal előttünk élt tudósnak, Amerigo Vespuccinak szól, a Fuji-san a Japán földrengés áldozatainak, a This Is The Girl a néhai Amy Winehouse-nak, a Nine meg a születésnapos Johnny Deppnek (aki gitározik és dobol is lemez címadó dalában), az April Foolt pedig állítólag Gogol inspirálta. A Tarkovsky című dalt talán nem kell magyaráznunk, a Neil Young-féle After The Gold Rush jól sikerült feldolgozása meg magáért beszél. S, ha már oroszok: a lemezcím (és a címadó dal) maga is utalás, link a Bulgakov-féle Mester és Margarita felé – Banga nem más mint a regénybeli Poncius Pilátus kutyája. Az album – melynek egyik magaslati pontja, egyben legmerészebb mélysége a Constantine's Dream című, több mint tíz perces improvizáció – kihagyhatatlan darab azok számára, akik szerint a rock and roll az továbbra sem egy tánc. Vagy nem csak az.

9/10

Németh Róbert