Lemeztáska – Ryan Jarman (The Cribs)

2012.09.11. 16:45, rerecorder

Hazájában már 2004-es feltűnése óta kultikus rajongás övezi, de a világban is egyre népszerűbb a brit The Cribs testvértrió – melyet egy időben az egykori Smiths-gitáros Johnny Marr is erősített negyedik tagként, láthattuk is, amikor a zenekar vele lépett fel 2010-ben a Szigeten. A Marr kiválása után újra háromtagú formáció májusban megjelent ötödik albumát két legendás amerikai producer, Steve Albini és Dave Fridmann segítségével készítette (be is mutattuk róla a beharangozó kislemezhez, a Glitter Like Soulhoz készült interaktív klipet és magát az In The Belly Of The Brazen Bull című teljes nagylemezt is, amely a mai napig meghallgatható cikkünkben). Az albumról a napokban került ki az Anna című harmadik kislemez (ennek a klipjét a cikk alatt megmutatjuk), következzék hát Lemeztáska sorozatunkban Ryan Jarman zenekarvezetővel lefolytatott beszélgetésünk kedvenc zenéiről és az őt ért hatásokról.

KEDVENC LEMEZ GYEREKKORBÓL

Az biztos, hogy az első album, amit megvettem, az a Queen: Greatest Hits II című válogatása volt kazettán. Mondhatom többes számban is, mert ugyanazt hallgatta az ikertestvérem, Gary is, szóval 8-9 éves korunkban imádtuk a Queent. De aztán rögtön utána jött a Nirvana és a Nevermind. Az mindent megváltoztatott.

INSPIRÁCIÓ A ZENEKARALAPÍTÁSHOZ

A leghatározottabban a Nevermind. Az ő étoszuk, hogy nem kell a világ legjobb gitárosának lenned ahhoz, hogy te is merj dalokat írni és elő is adni azokat. Aztán persze a punk, főleg a Ramones. Ezek a zenék döbbentettek rá minket arra, hogy nem a technikai tudás a lényeg, hanem a szenvedélyesség. Tinédzserként csak ez számít. Nem gondolkodsz előre, csak nyomni akarod.

ÚJ HATÁSOK MOSTANÁBAN

A csajzenekarok felől érnek új hatások mostanában, Huggy Beart, Babes In Toylandet, Bikini Killt hallgatok. Mindig is szerettem ezeket, de mostanában nemcsak zeneileg inspirálnak, hanem az is hat rám, ahogyan átvitték az üzeneteiket, a Riot Girrrl-attitűdöt. Aztán valószínűleg a Weezertől a Pinkertont (1996) mondanám a legkedvencebb lemezemnek, ahhoz az albumhoz rendszeresen visszatérek, épp mostanában is sokat hallgattam.

KEDVENC SZOMBAT ESTI LEMEZ

A Johnny Thunders-féle The Heartbreakers-től az L.A.M.F. (1977). Mindig is szerettem ezt a lemezt, jól seggbe rúg.

KEDVENC VASÁRNAP REGGELI LEMEZ

Az Innuendo (1991) a Queentől. Nagyon buja és sokrétű album.

ZENE UTAZÁSHOZ

Talán az olyasféle rockzenék a legjobbak, mint amilyent a Wildhearts is játszik.

KEDVENC ÉJSZAKAI HALLGATNIVALÓ

Ha nehezen tudok elaludni, akkor – talán kissé meglepő, de – Sonic Youth-t hallgatok, a Confusion Is Sex (1983) albumot. Meglehetősen harsány, nem evilági zene, úgyhogy amikor felteszem viszonylag halkan a háttérbe, akkor olyan, mintha egy álomtalan álomba zuhannék. Kialakít egy furcsa aurát az agyamban. Régen elég gyakran alkalmaztam ezt elalváshoz.

KEDVENC BŰNÖS ÖRÖMÖK DAL

Hát, elég sok ilyen van (nevet). A legnagyobb talán az Ottawantól, ettől a francia eurodiszkó zenekartól a Hands Up (Give Me Your Heart). Volt egy idő, amikor rengetegszer feltettem ezt a dalt. De amúgy gyakran azt gondolom, hogy nincs is ilyen kategória. Ha nagyon bírok valamit, az nem lehet bűnös.

KEDVENC ZENE SZEX UTÁN

Nos, pillanatnyilag egyedülálló vagyok, szóval... (nevet)

KEDVENC ZENEKAR, AMELYBEN TESTVÉREK SZEREPELNEK

replacements tim biggest.jpg (nevet) Nagyon szeretem a Replacements-et, abban a zenekarban is szerepelt egy testvérpár (Bob és Tommy Stinson), a Tim (1985) a kedvencem tőlük. Aztán még eszembe jut – és ezt talán mondhattam volna a bűnös örömöknél is – a Bee Gees. De nem a még kritikailag elismert hatvanas évekbeli pop, vagy hetvenes évekbeli diszkólemezeik, hanem az 1993-ban megjelent Size Isn't Everything. Semmi mást nem szeretünk tőlük, de ezt a lesajnált lemezt nagyon.

KEDVENC SMITHS-DAL

(azonnal) A Still Ill az első lemezről. Tökéletes. Eleinte nem annyira szerettem a Smiths-t, a haverok bírták, úgyhogy megvettem az elsőt, hátha nekem is megtetszik. És ez a dal rántott be a Smiths-világába.

KEDVENC ÚJ ZENEKAROK

Nem igazán hallottam túl sok új zenét az elmúlt hónapokban, olyat még kevesebbet, ami igazán tetszett volna. A neten találtam az ausztrál The Protectors nevű zenekart, ők nagyon bejöttek, és egy énekes-dalszerző lányt, Louise Distrast, aki amolyan punk-akusztika, nemrég jelent meg az első kislemeze (The Hand You Hold). Ezek kívül viszont a rádióban is hallható ismertebb újdonságok közül mostanság semmi nem fogott meg. Nem tudom, lehet nem a legjobb időszakot éljük a friss előadók terén, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan jönni fog valami átütő zene.

ÖRÖK KEDVENCEKRŐL ÉS AZ ÚJ LEMEZ PRODUCEREIRŐL

Mindig is szerettünk volna Steve Albinivel dolgozni, már tinédzserkorunk óta ez volt az álmunk. Az In Utero (az Albini által felügyelt 1993-as Nirvana lemez – a szerk.) a mai napig az egyik legnagyobb kedvencem. De minden mást imádok, amit azóta csinált, a világ legjobb hangmérnöke. Nagyon boldog lettem, amikor végre vele dolgozhattunk. Ugyanakkor lehetőség adódott, hogy Dave Fridmann-nel is csináljunk egy sessiont és ez szintén olyan dolog, amit nem hagy ki az ember, hiszen a másik örök kedvenc albumomnak a Weezer-féle Pinkertonnak volt a hangmérnöke. Ő élőben veszi fel a teljes zenekart, pont ahogyan a legjobban szeretünk dolgozni, tehát ez is tökéletes párosítás volt. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy két ekkora producerzsenivel készült az új album. Mindegyik lemezünk másik producerrel készült, és most végre a két nagy álmunk is teljesült, úgyhogy nem is tudom, hogy legközelebb kihez forduljunk (nevet).

lejegyezte: Dömötör Endre

www.thecribs.com/official/

a Turner Prize nyertes képzőművész (és zenész), Martin Creed által készített - fotókat gyors vágásokkal egymás mellé helyező - klip az Anna című dalhoz: