„A zongorás balladák több tagnál is kiverték a biztosítékot” – Dizzy Reed (Guns N’ Roses)

Nem könnyű Guns N' Roses-rajongónak lenni, amikor 17 évet kell várni egy új dalokat tartalmazó stúdiólemezre. Nem könnyű Guns N' Roses-rajongónak lenni akkor sem, amikor órákat kell várni egy Guns-koncertre, és ez a várakozás már a meghirdetett kezdéshez viszonyított. Még csak újságírónak lenni sem egyszerű, ha egy Guns N' Roses-interjúról van szó, de harmadik alkalommal csak sikerült elérnünk a klasszikus korszak – bár már nem az alapító felállás – utolsóként Axl Rose mellett maradt tagját, az 1991-es Use Your Illusion I-II felvételei előtt csatlakozott billentyűst, Dizzy Reedet (született: Darren Arthur Reed, 1963). A 2008-ban hosszú kihagyás után kiadott Chinese Democracy album óta ismét kicsit aktívabb a zenekar, s bár az idei Rock And Roll Hall Of Fame-beiktatásra a kezdeti reményekkel ellentétben mégsem állt össze a nagy felállás, az idei, július 12-től 15-ig tartó újvidéki Exit fesztivál zárónapján az Axl Rose-féle Guns mégiscsak látható lesz, és persze ott lesz Dizzy is a billentyűk mögött. Mégiscsak a nyolcvanas-kilencvenes évtized egyik legjelentősebb rockzenekarának egyik legtovább kitartó tagjával interjúzhattunk – hát megpróbáltuk a lehető legtöbbet kihozni a szituációból.

- Ki volt a zenei példaképed, volt valaki a családodban, vagy az ismert billentyűsök között, aki arra inspirált, hogy leülj a zongorához?

- Nagyrészt öngerjesztő folyamat volt, korán rájöttem, hogy zenész szeretnék lenni. A nagyanyám tanítgatott orgonálni, aztán elkezdtem zongorázni, tinédzserkoromban pedig már zenekarokban játszottam. Az első inspirációk Elton Johntól értek, de aztán elkezdtem keményebb zenéket hallgatni: Lynyrd Skynyrd, Rolling Stones, Deep Purple – főleg azok tetszettek, amikben erős volt az orgona, a billentyűsök jelenléte.

- A Guns N' Roses előtt már számos zenekarban megfordultál, olyan Los Angeles-i együttesekben, melyek a helyi színtéren már ismertek voltak (The Wild, Johnny Crash), sőt Axl Rose már egy 1986-os koncertfelvételen is neked ajánl egy dalt. Hogyan ismertétek meg egymást?

- Hollywoodban találkoztunk, közös próbahelyünk volt, én akkor egy The Wild nevű zenekarban játszottam és lényegében ott éltem a próbahelyünkön, gyakran összefutottunk egymással és haverok lettünk. A Guns akkor még csak a helyi színtéren számított menőnek.

- Te voltál az első új tag, aki csatlakozott a Guns N' Roses klasszikus felállásához 1990-ben. Mennyire volt nehéz beilleszkedni a világ – abban a pillanatban – legnagyobb rockzenekarába?

- Természetesen óriási megtiszteltetés volt, hogy csatlakozhattam. Kétségkívül a Guns volt a világ legnagyobb zenekara abban a pillanatban. De aztán annyi minden történt hirtelen egyszerre, hogy nem nagyon volt idő bármiféle beilleszkedésen elmélázni, rögtön a stúdióban voltunk, próbáltunk, turnéztunk, médiában szerepeltünk. A legelején amúgy volt egy kis próbaidő, néhány közös zenélés után elmentek turnézni, ahová én még nem mentem velük és amikor visszajöttek a városba, akkor Axl felhívott, hogy „reméljük, hogy ráérsz, mert szükségünk van rád!" Naná, haver!

- Az 1991-ben megjelent két dupla Use Your Illusion egy logikus fejlődési folyamat volt a zenekar pályáján, ám a zongora és a billentyűsök szerepének megnövekedése mindenképp egy új irányt is jelentett. Nehéz volt elfogadtatni az ötleteidet a többiekkel?

- Axl kivételével mindenkiben volt egy kis ellenállás az elején, ez kétségtelen. Nemcsak a személyem felé, hanem a felé az irány felé, amit említettél is – a zongorás balladák több tagnál is kiverték a biztosítékot. Én úgy éreztem, hogy még többet is hozzá tudnék tenni a hangzáshoz, de ekkor nem volt erre megfelelő vétel a zenekari többségben. Persze a sok zongora-központú dalt Axl szerezte, nagyrészt ő is játszotta fel azokat a stúdióban, én meg kiegészítettem, felcicomáztam őket. Eleinte inkább az volt a szerepem, hogy én lettem az, aki ezeket a dalokat eljátszotta a zongorán élőben. Az akkori hangzásról én viszont azt gondoltam, és gondolom ma is visszatekintve, hogy nem volt túl sok, nem volt túl drasztikus váltás, simán belefért a fejlődésbe.

- A Use Your Illusion albumon még nem szerepelsz szerzőként feltüntetve. Nem is adtál hozzá semmit a felvételekhez?

- Nagyjából az összes dalt megírták addigra, amikor csatlakoztam a zenekarhoz, bár a stúdióban még ötleteltünk egy-egy részleten, itt-ott hallatszik, hogy hozzátettem valamit, de a dalszerzésben ekkor még nem vettem részt aktívan.

- Miért döntöttetek úgy, hogy egy feldolgozáslemezzel folytatjátok a karriereteket? Te is választottál dalt az 1993-as „The Spagetti Incident?"-re?

- Nem választottam egy dalt sem feldolgozásra, viszont a lemez nagy részét még a Use Your Illusion felvételekor rögzítettük, hülyéskedésből. Ebből nőtt ki egy album ötlete, és szerintem éppenséggel egy nagyon jó lemez lett belőle. Sok negatív kritikát kapott, de szerintem jól seggbe rúg, miközben hallgatod (nevet).

- Ezután viszont egyre több tag lépett ki, vagy tűnt el a Gunsból. Milyen érzés volt látni, hogy szétesik egy sikeres zenekar?

- Azt hiszem az a mondás pontos volt a helyzetre, hogy akkoriban úgy fogtuk fel: „könnyen jött, könnyen ment". Azt gondolom erről, hogy ha valaki nem boldog egy szituációban és nincs jó megoldás, akkor ki kell lépni abból a helyzetből. Ez igazából nem okozott túl nagy szívfájdalmakat, mindenki ment tovább a maga útján.

- Van olyan extag, akivel kapcsolatban maradtál a kiválása után?

- Nincs.

- Te viszont lojális maradtál Axl Rose-hoz, már egyedüliként a sikerkorszakból. Soha nem gondoltál a hosszú hiátus évei alatt arra, hogy kilépj?

- Nem fordult meg a fejemben soha a kilépés gondolata, az emberek jöttek-mentek, volt, aki sokáig tag maradt. Én egyfajta fejlődésként látom a zenekar történetét, aki nem fért be, nem illeszkedett be, az távozott. Szeretek a Guns N' Rosesban zenélni, szeretem a rock'n'rollt, miért léptem volna ki?

- A Chinese Democracy minden idők legdrágább albuma, eltérő források szerint is legalább 14 millió dollárba került a lemez. Milyen érzés ennyi pénzt elkölteni egyetlen albumra?

- (nevet) Próbálok nem gondolni erre az aspektusára a lemeznek. Örülök, hogy egyáltalán megjelent, és különben nagyon büszke is vagyok rá, szerintem erős album lett.

- Milyen élmény volt újra egy kiadott albummal turnézni, annyi év után?

- A dalok nagy részét már játszottuk mielőtt megjelent volna a lemez, úgyhogy annyira nagy különbséget nem vettünk észre a turnézásban. Az biztos, hogy ugyanolyan elánnal játsszuk az új dalokat, mint a régieket, és reméljük, hogy a közönség ezt észre is veszi.

- A kilencvenes évek második felében megalakítottad a saját zenekarodat, egy feldolgozásokat játszó együttest, a Hookers N' Blow-t. Ez kielégítette az oldalági projektek felé szóló vágyaidat?

- A Hookers N' Blow-val csak szórakoztunk, nem volt igazi zenekar, semmi nem volt igazi körülötte, puszta hobbiként működött. Szórakoztattuk magunkat és szórakoztattunk néhány embert, ennyi. Nem hiszem, hogy lesz a belátható jövőben újabb koncertünk.

- Viszont mások mellett játszottál Alice Cooperrel, a Motörheaddel és a Backyard Babies együttessel is a kétezres években. Van valaki, akivel szeretnél még együttműködni? Van olyan a fejedben, hogy álomkollaboráció?

- Nem nagyon, bőven elég nekem a Guns N' Roseszal együttműködni (nevet).

- Volt már néhány kisebb filmszereped. Az nem merült fel, hogy esetleg filmzenét is írhatnál?

- Igen, ez pontosan az a dolog, ami mostanában eléggé elkezdett izgatni. Olyasvalami, amit biztosan élveznék, szóval remélhetőleg a jövőben sikerül valahogy érvényesülnöm ezen a téren.

- Nem sokkal később, hogy tagja lettél a Guns N' Rosesnak meg is házasodtál, gyerekeid is születtek. Mennyire volt nehéz megélni a szex, drogok és rock'n'roll életmódot házas emberként?

- Valóban megházasodtam 1990-ben, de aztán el is váltam. Bár most újra házas vagyok, tavaly október óta. Nem könnyű így a rocksztárok életét élni. Ez az életmód olyasmi, amit család és feleség nélkül kellene végigvinni. Ha viszont van családod és feleséged, akkor erősnek kell lenned. Már nem leszek fiatalabb, ami megtörtént akkoriban, az már a múltam, nem törődöm vele.

- Idén áprilisban a Guns N' Roses klasszikus felállását, beleértve téged is, beiktatták a Rock And Roll Hall Of Fame-be. Sokak szerint ez volt az utolsó esély arra, hogy együtt legyen ez a klasszikus felállás. Ez végül nem történt meg, a többiek nélkületek léptek fel. Miért történt így?

- Volt egy kis nézeteltérés a többiekkel, amiről nem akarok beszélni, és Axl úgy döntött, hogy nem vesz részt a ceremónián, és én is úgy döntöttem, hogy nem megyek el.

- Hogyan látod a Guns N' Roses jövőjét? Vannak tervek egy következő albumra?

- Éppen hogy csak beszéltünk róla, de már érintettük a témát, haladunk afelé (nevet). Most szeretnénk befejezni a turnét és remélhetőleg utána nekilátunk majd új dalok írásának is. De sose tudhatod, a jövő bármit hozhat.

interjú: Dömötör Endre

http://www.gunsnroses.com

az 1991-es You Could Be Mine klip, melyben a Terminátor már Dizzy Reedet is beazonosítja a tagok között:

a November Rain című zongorás ballada 1992-es videója:

Axl Rose 2012. június 16-án Dizzy lábainál rögtön a második versszakkal kezdi a Sweet Child O' Mine-t: