(Columbia/Sony)
Az instant sláger That’s Not My Name-mel berobbanó manchesteri Ting Tings duó 2008 egyik váratlan sikertörténete lett Nagy-Britanniában, de a lelkes fogadtatás a kontinentális Európában és Amerikában sem hiányzott: összesen több mint kétmillió fogyott a debütáló We Started Nothing albumból, pedig zeneileg nem is volt akkora durranás – igaz, a címe nem is ígért túl sokat. A 2010 őszén kiadott slágeres-szintis visszatérő kislemez, a Hands megjelenésig nem is volt semmi baj, ám amikor a második album újabb és újabb elhalasztásáról érkeztek a hírek (a 2011. júliusi interjúnk idején még októberre volt belőve), akkor már sejteni lehetett, amit a lemez meghallgatása után már tudni is: itt bizony a bemutatkozás sikerétől nyomás alá került zenészek próbálnak mindenképpen bizonyítani. Az ilyen vágy pedig általában nem sül el szerencsésen. A sokfelé felvett és sokféle hangzásból összeálló rövidke, tízszámos 34 perces albumra végül nem fért fel a Hands („nem illik a koncepcióba” – szólt a zenekari verdikt), pedig ezt a széttartó, furcsa felépítésű zeneanyagot még simán javította volna. (na jó, a főleg remixekkel kibővített 19 számos deluxe kiadás bónuszai közé azért csak befért). A Hang It Up és Silence klipdalok után február elején már a teljes tízszámos albumot is meghallgathatóvá tettük itt a Recorderen – most pedig jöjjön a lemezkritika.
A kezdés ígéretes, lassú groove-okon elinduló, izgalmas bevezető számok (Silence, Hit Me Down Sonny) után jön a riffelgetős, de annyira nem magával ragadó Hang It Up kislemezdal, majd a Salt-n-Pepát idéző ritmusokon zakatoló Give It Back, ami idővel unalomba fullad, de a dobgroove-okra és bluesos gitárokra helyezett Guggenheim is valahogy tanácstalanul folyik el. Ekkor hirtelen jamaikai szaggatásba vált a lemez az ügyes és fülbemászó Soul Killinggel, ahogy a One By One retro-szinti-popja is teljesen oké (csak itt már végképp nem érteni, miért maradt le az albumról a tempósabb Hands, ami itt remekül hatott volna). Ha azt hittük nem jön több meglepetés, akkor tévedtünk: Katie White és Jules De Martino akusztik-hiphopban (Day To Day) és egy ritmushangszerek nélküli csellós balladában (In Your Life) is kipróbálják magukat, így a végére megérthetjük, hogy a második Ting Tings-lemezen bizony szándékos, hogy mindegyik dal más műfajt, de legalábbis stílust képvisel.
7/10
Dömötör Endre
a 2010-es Hands kislemezdal, ami már csak bónusz szekcióban kapott helyet:
ez pedig a Hang It Up párizsi koncertvideója 2011 őszéről:
FRISSÍTÉS: pár órával cikkünk publikálása után felkerült a YouTube-ra a Ting Tings február 29-én adott BBC rádiófellépése, ahol a Live Lounge műsorában Katie-ék a Born To Die című Lana Del Rey-dal feldolgozását adták elő Ian Brown- és Skrillex-motívumokkal megspékelve!
