A Ting Tings új albumának borítója és részletes dallistája

2011.12.15. 09:30, -recorder-

Kedvenc nyári interjúalanyunk, a Recordernek a VOLT Fesztiválon nyilatkozó manchesteri Ting Tings végre közzétette régóta csúszó második albumának végleges megjelenési dátumát, dallistáját és borítóját. A 2012. február 27-én (Amerikában márciusban) megjelenő lemeznek az évek úton levő – többek között Berlinben és Spanyolországban stúdiózó – brit duó, Katie White és Jules De Martino a „mindenhonnan és sehonnan” érkező zenei összetevők nyomán a Sounds From Nowheresville címet adta, a borító pedig spontán módon a rajongóktól posztereket, remixeket, logókat, ruhaterveket és hasonlókat bekérő novemberi Show Us Yours pályázatukra érkezett egyik rajz lett, melyben azonnal magukra ismertek (egy bizonyos Milan Abad nevű képzőművész srác munkája). A több mint kétmillió példányban elkelt 2008-as bemutatkozó Ting Tings-albumot, a We Started Nothingot négy évvel követő tízszámos lemez érdekessége, hogy a 2010 őszén kiadott Hands és We're Not The Same című dalok nem kerültek fel rá, mivel nem illettek a végső koncepcióba (a Hands egyes kiadásokon bónuszként azért ott lesz). Alábbi cikkünkben a borító és a részletes számlista mellett a Hang It Up utáni második klipet is bemutatjuk.


The Ting Tings: Sounds From Nowheresville


1. Silence
2. Hit Me Down Sonny
3. Hang It Up
4. Give It Back
5. Guggenheim
6. Soul Killing
7. One By One
8. Day To Day
9. Help
10. In Your Life


a borítót tervező Milan Abad honlapja:
http://the-blue-fox.com


az album novemberben publikált második klipje, a Silence című nyitódal Bag Raiders-remixével:

a Hang It Up című előző kislemez- és klipdal élő előadása:

http://www.thetingtings.com
http://wethinkwearethetingtings.tumblr.com
 
összeállította: Déri Zsolt

Címkék: the ting tings
https://recorder.blog.hu/2011/12/15/a_ting_tings_uj_albumanak_boritoja_es_reszletes_dallistaja
A Ting Tings új albumának borítója és részletes dallistája
süti beállítások módosítása