Egyenesen a jövőbe – Junior Boys

2011.08.04. 14:59, -recorder-

A kanadai Junior Boys negyedik nagylemeze, az It’s All True úgy vezet végig a duó különböző korszakain a korai évek kedves hálószobapopjától a legutóbbi albummal megkörnyékezett technotémákig, hogy a végeredmény összességében mégis rendkívül progresszív. A tudatos építkezés új távlatokat nyithat és további nagy kalandokat ígérhet a Junior Boysnak, noha éppenséggel idáig eljutni sem volt unalmas. Magyarországig eljutni azonban sajnos még nem sikerült a fiúknak, még jó, hogy legalább a szomszédba, Pozsonyig vagy Bécsig eljönnek – koncertajánlónk mellé ennek apropóján kerüljön most egy karrieráttekintő cikk is.

A formáció története egészen 1999-ig nyúlik vissza: az ontariói Hamiltonban Jeremy Greenspan és Johnny Dark sima hobbiprojekt címszóval kezdtek el zenéket szerezni Junior Boys néven, ám miután demójukat több kiadó is elutasította, Dark 2002-ben magára hagyta társát, aki hangmérnök ismerősükkel, Matt Didemusszal együtt próbált új lendületet venni – sikerrel. A végleges felállását így elnyerő duóra 2003-ban figyeltek fel először, Birthday/Last Exit című bemutatkozó EP-jük főtémáját ráadásul rögtön a kísérleti zene világának egyik élő legendája, az osztrák Christian Fennesz remixelte. A rákövetkező évben Last Exit címmel megjelent az első Junior Boys-album is a korábbi Warp-alkalmazott Nick Kilroy kiadójánál, a KIN-nél, és hamar kiderült, hogy a földalatti indie/pop/elektronikus zenei színtérnek pont erre volt szüksége. A dalok egyszerű, kezdetleges szerkezete, a gyönyörű szintetizátorjáték és Greenspan melegen simogató hangja az 1980-as évek szinti-popját öltöztette új köntösbe. A duó mesterien ötvözte az egyszerűbb alapokat az R&B-s ritmusok bonyolultabb képleteivel, hosszú szavatossági időt kölcsönözve ezáltal a lemeznek, ami még ma is élvezetes darab.

A két évvel későbbi, szomorú apropóval terhelt So This Is Goodbye című album még összetettebb ritmusokat és a szakma szerint még jobb számokat tartalmazott. A kiadványt a duó Nick Kilroynak ajánlotta, aki 2005-ben váratlanul elhunyt, és a KIN így tulajdonos nélkül maradt. A Junior Boys a nagyobb nevű, de szintén független Domino kiadónál lelt új otthonra, amely remek marketingstratégiával éppen ebben az időszakban szélesítette ki repertoárját, és mint utólag kiderült, nagyszerű inspirációval szolgált Greenspanék számára is. Egy évvel később ugyanis Dead Horse címmel egy remix-EP jelent meg olyan nagyságok átirataival, mint a Hot Chip és Kode9, a Carl Craig-féle Like A Child remixet pedig az év végén még Grammy-díjra is jelölték. Utólag derült csak ki, hogy a technoverzió nagyon bejött Greenspanéknek, akik ezután kezdtek DJ-szetteket játszani, és hamarosan lemezlovasokként is komoly reputációra tettek szert. 2008-ban ők állították össze a Get Physical kiadó Body Language sorozatának hatodik részét, melyen minimal, deep house és cold wave diszkó találkozott egymással, Greenspan pedig több számhoz is adta a hangját Morgan Geist szintén 2008-as Double Night Time című albumán.

Ennél is fontosabb azonban, hogy sok akkori indie zenekarral ellentétben a Junior Boys képes volt arra, hogy ezeket a technós hatásokat zökkenőmentesen beépítse saját zenei világába. A 2009-es Begone Dull Care album (ami egy 1949-es kanadai animációs filmről kapta a címét) javarészt ezt tükrözi. Sötét, electrós elgondolásokkal árnyalt, keményebb és gyorsabb négynegyedek képezik a felvételek gerincét, amelyeken néha feltűnik Ewan Pearson mint producer és Kelly Polar mint a vonósok felelőse is. A kereskedelmi zenéket fogyasztó közönség nem igazán tudta értékelni a dalokat, sőt sok magazin kifejezetten negatív kritikával illette az albumot, nem értve a zenekar éles irányváltását. Nekik különösen, a rajongóknak és alkalmi hallgatóknak pedig a hangzás színessége miatt lehet jó választás az idei It’s All True: lassabb momentumai és bulizós hangulatállapotai méltó módon foglalják össze és zárják le a jelenlegi felállás első nyolc évét.