Epikus kiábrándulás, festői képekben. Elszáradt füvekről

Az idealista tanár nagy ábrándjait észrevétlenül őrli fel a világ végi iskola. A nívós filmfesztiválok török kedvence, Nuri Bilge Ceylan eposzi karakterdrámájában a lélegzetelállító képek mögött egy harmincas férfi kénytelen szembenézni azzal, mennyire képlékenyek valójában az elvei. A 197 perces Elszáradt füvekről hatalmas moziélmény azoknak, akik a készen kapott gyors válaszok helyett az aprólékosan rétegzett, több oldalról is nyitható filmeket szeretik. Ez a kritika először a Recorder magazin 113. számában jelent meg.

Nuri Bilge Ceylan munkásságával kapcsolatban szokás slow cinemát emlegetni, ám ez a meghatározás itt némileg félrevezető. Való igaz, a török rendező filmjei lassan csordogálnak és nem éppen rövidek, de korántsem nélkülözik az elbeszélői fordulatokat, a drámát vagy feszültséget. Az Elszáradt füvekről is bőven túlnyúlik a három órán, cserébe viszont rendkívül aprólékosan mutatja be a szereplők szűkebb környezetét, az egyszerű hétköznapjaik, azaz igen közeli ismeretséget köthetünk velük. Így fordulhat elő, hogy egy lassan elszürkülő vidéki tanár a világ folyása szempontjából nem túl jelentős személyes problémái rendesen szíven gyűrik az embert. A szemet gyönyörködtető képek pedig, amelyekkel Ceylan mesél, bőven kimerítik a mozgóképes költészet fogalmát.  

Az önmagát kiváló szakembernek és persze remek embernek tartó Samet egy piciny Kelet-anatóliai faluban tölti kötelező megbízatását. A férfi szeretne végre visszatérni Isztambulba, de a lakótárs-kollégájával együtt megvádolja őket két kiskamasz diákjuk, hogy a két tanár nem a megfelelő módon viselkedett velük. Samet biztos benne, az ügy kirobbantója Sevim, a legtehetségesebb diákja, akit tényleg kiemelt figyelemben részesít. Közben megismerkednek egy tanárnővel, Samet pedig kénytelen szembesülni azzal, talán nem is annyira jó tanár és ember, mint korábban gondolta.

Az oktatási intézmények eszményi allegóriái a mindenkori hatalom működésének, hiszen az osztály mint közösség, a tanár mint vezető, a tanári kar mint politikai entitás adott kortól és helytől függetlenül képesek élesen megvilágítani bonyolult társadalmi folyamatokat. Mindez itt persze csak a jéghegy csúcsát jelenti, Ceylan ugyanis többszörösen körbejárja Samet fullasztó világát. A bőségesen csordogáló párbeszédekből a néző nemcsak a szűkebb közösséget ismerheti meg, de a szereplőket jellemvonásait, világlátásukat, az őket foglalkoztató kérdéseket is. Ezek pedig nemcsak sokfélék, de számunkra is relevánsak. 

A liberális város és konzervatív vidék feloldhatatlannak látszó ellentététől az aktivizmus lehetőségein át az életközepi válságig sok minden előkerül, a középpontban egy főhőssel, aki nagy szavakat használ, de szinte soha nem annak megfelelően viselkedik. Samet szegről-végről rokona a Magyarázat mindenre kokárdázós tanárának, hiszen belül ő is sebzett, keserű ember, mégsem akar szembenézni a saját hibáival. Ceylan alaposan feltérképezi a mélyben húzódó okokat, amik persze jóval túlmutatnak a tanár konkrét személyén.

A film félórás csúcsjelenetében az egyéni boldogulás fontossága mellett érvelő Samet hosszas vitába bonyolódik az idealista tanárnővel, aki nem fogadja el a férfi kiábrándult érveit. Ez a beszélgetés nemcsak Törökországban, de bármely olyan országban húsba vágó, ahol egyre kevésbé hisznek abban, hogy a dolgok menete jó irányba fordítható. Samet egy ponton inkább ki is csekkol a vitából, de Ceylan egyébként is végig arra ösztönzi a nézőt, a szereplőkkel együtt, vagy akár helyettük is gondolja át, mi az ára a sértett kiábrándulásnak, illetve milyen alternatívák léteznek. Mert hiába gyönyörű a táj és romantikus a vidék, nyilván senki sem akar olyanná válni, mint Samet. 

Az Elszáradt füvekről című filmet április 18-tól vetítik a mozik.

9/10

Huber Zoltán