Erő a zavarban - Gödri Bulcsu ajánlja yeule második albumát

Az 1997-es születésű yeule második albumáról, a glitchpop Sátántangójáról, az öt és fél órás Glitch Princessről az Imitation nevű indietronica duó férfi tagja, Gödri Bulcsu írt értő elemzést. Az Imitation jelenleg a harmadik lemezén dolgozik, március 26-án az Instantban lépnek fel egy különleges triplakoncertes esten Kaltenecker Zsolttal és a Port/landdel. Ez a PROFÜL-cikk először a Recorder magazin 91. számában jelent meg.

Terjed a glitch ezerrel, háromféle módon is. Az első: az alkalmi utasok erőlködése a hype-vonaton. Náluk a glitch elsősorban trendi effekt és filter, egyfajta zenei TikTok challenge és kötelező edgelordkodás. Jellemzően hatásvadász töredezettséggel és egy gyártósor ihletettségével szétcsavart drónokkal és éneksávokkal. 

Gödri Bulcsu

A szaturáltabb glitch a normalitással szemben önmaga. Ezeknek az előadóknak a provokatív különcsége, genderfluiditása és poszthumanista romantikája radikális szembehelyezkedés az irányadó narratívák ostoba és lapos definícióival. Az alkotó szubjektum lázadása a magát normalitásnak hívó társadalmi igény lelki bonsaikodásával szemben. 

Ők a „hibásak”, a furák, az értelmezhetetlenek. De a „hiba a mátrixban” a mátrixról mond el valamit: a mátrix hamisságát leplezi le. Ezért valójában itt a glitch nem hiba, hanem az egyetlen nem hibás működés. A király meztelenségének leleplezése. Arca és a néhai SOPHIE legtöbb alkotása nekem ide tartozik. Nagyon szeretem ezt az univerzumot: tele van izzó lendülettel, nyers őszinteséggel és innovációval. 

A harmadik szint: yeule Glitch Princess albuma. A szingapúri származású, Londonban élő Nat Ćmiel nevű non-binary festő, zenész, performer valami egészen mást tud a glitchről mondani. A Glitch Princess nem szembehelyezkedik a normalitással, hanem végtelenül távol van tőle. Az album normie füleknek is küzdés nélkül hallgatható, de minden tónusából érezhető, hogy ez egy már-már absztraktan privát és idegen zenei nyelv.

Nat meghatározó művészi élménye a 15 éves korában megélt hikikomori. A hikikomori a társadalomtól való teljes elzárkózás, digitális remeteség. A hikkyk hónapokig, évekig elkülönülten élnek, rejtőzködve bármilyen személyes emberi interakciótól. Natben valószínűleg ekkor születtek meg annak a világnak a körvonalai, ami idei albumán bontakozott ki a legnagyobb teljességében.

A Glitch Princess a „hiba” önmagában, önmaga okán és önmagáért, a mátrix nélkül. Otthonos, belakott glitch, az egymást tükröző tükrök végtelenje. Mégis pont ezen a távolságon keresztül jön át valami igazán személyes. Ebben a mesterséges és végtelenbe vesző buborékuniverzumban végre elég szabadnak érzi magát ahhoz, hogy kendőzetlen nyíltsággal és megragadó líraisággal tudjon beszélni a kokainhasználattól kezdve az evési zavarokon át bármiről.

A soundscape-ek a számtalan réteg ellenére kristálytiszták és idegenségérzetükben is ismerősek. Különleges költészet és melankólia járja be az albumot az összes szám, még a Bites On My Neck keygen music hangulatában is. Az énekhang eklektikus (Perfect Blue), kriptikus (Flowers Are Dead), hol az analógot szilánkosra zúzó (Electric), hol ironikus (Eyes) csavargatásai mindig feltárnak valami új réteget.

Zenei horizontján sajátosan görbül a téridő. A The Things They Did for Me Out of Love című utolsó szám négy óra 44 perce szinte egy pillantás alatt lepereg, míg a Too Dead Inside három és fél perce mintha örök időkre szólna. Háromszor öt és fél órát töltöttem ebben az univerzumban ez idáig, de olyan nosztalgiát érzek utána, mintha évek óta ismerném.