Összegeztük már a tavalyi év legjobb lemezeit, továbbá közösen összeállítottunk egy magyar toplistát, ám hagyománynak számít a Recorderen, hogy a stáb tagjai külön-külön is publikálják kedvenc dalaikat. A 2011-es, 2012-es, 2013-as, 2014-es, 2015-ös, 2016-os, 2017-es és 2019-es felvonás után szerzőink ABC-sorrendje szerint következzenek a 2020-as kedvencek, amelyek rögtön meg is hallgathatók playlistben, rövid kommentárokkal. Az első dj Frank Olivér (A nyitóképen Zombie-Chang.)
2020 minden furcsasága ellenére is elég erős év volt, rengeteg jó új zenével és köztük egy csomó olyan számmal, amik nagyon beragadtak a playlistbe. Nálam mint mindig, most is eléggé előtérben voltak a japán zenék, plusz műfajilag megint összehallgattam mindent, szóval, hogy ne legyen teljes az összevisszaság az alábbi playlistet megpróbáltam valamennyire tematikusan összeállítani:
// Japánok
Zombie-Chang: Stay Home / Gold Trance / Take Me Away From Tokyo
A globális wc-papír pánik idején megjelent Stay Home nálam egyértelműen 2020 slágere volt, a "Where's My Toilet Paper?" refrénnel, a széttekert acid technóval és a galambokkal súlyosbított retro CG videóval együtt, de emellett még két másik szám is nagyon beakadt a szintipoptól az egyre furább kísérletezgetés felé tolódó Meirin Yung idei albumáról.
FEMM: Peach
Japán legbizarrabb popduójának év végi visszatérése eléggé felemásra sikeredett, de a Peach megmentette az egészet. Valahol félúton van az azonnal fejbe ragadós popsláger és a szétzuhant agymenés közt, nem véletlen, hogy a klip rendezésére az egyébként Aphex Twin és M.I.A videóiról ismert Weirdcore-t kérték fel.
Hiyadam: Wavy Base
Jin Dogg: SET
JP The Wavy: Louis 8
Awich (feat. Dogma, Chinza Dopeness): Senno
DJ Krush: Cell Invasion
A japán hip-hop színtér tavaly is feldobott egy csomó olyan dalt ami repeaten ment. Hiyadam a 2018-as Antwerp Juggle albumon megkezdett, a hip-hop-ot és house-t (plusz egyéb klubzenéket) keverő kísérletezgetést vitte tovább hibátlanul a Wavy Base-szel, Jin Dogg megint bizonyította, hogy Oszakából jönnek a legsuttyóbb trap zenék, JP The Wavy kezében viszont újra és újra már-már önmaga paródiájává válik a műfaj, annyira szórakoztatóan forgatja ki és tolja túl a végletekig a trap és hip-hop sablonokat... a Louis 8-ban például a hip-hop előadók Nike cipőkért való rajongását maxolja ki, amikor a kosárpályán nyikorgó cipők hangját használja alapként. A mexikói mariachi hangzást régivonalas hip-hopba oltó Senno nagy favorit lett az okinavai származású Awich pár erősebb darabot leszámítva amúgy eléggé felejthető új lemezéről, DJ Krush viszont évek óta a legerősebb, ezúttal teljesen instrumentális anyagát tette le az asztalra, de a Cell Invasion még arról is kiemelkedett.
Buck-Tick: Tsuki no Sabaku
SiM: Bully
Crystal Lake: Disobey
The Mirraz: Need / Auto Skill Samurai
The fin.: Over The Hill
Newspeak: Blinding Lights
Plasticzooms: The Worm
A japán rock veterán Buck-Tick aktuális lemeze amúgy is eléggé jó volt, mint mondjuk kb. minden, amit az eddigi 35 évük(!) alatt csináltak, de az epikus Tsuki no Sabaku önmagában is elvitte volna a hátán az egészet. A hardcore, punk, metalcore, ska és reggae tejesen kiszámíthatatlan keveréséről ismert SiM idén a Bully-val alkotta a legnagyobbat, a metalcore alapzenekar Crystal Lake nyári kislemezén a B oldalas Disobey lazán lekörözte a címadó Watch Me Burn-t (pedig amúgy az utóbbi is kiváló volt), az eddig hiperaktív indie-rockban utazó The Mirraz pedig a karantén hatására belassult és a dream pop, prog rock és pszichedelia felé fordulva összehozta az év meglepetésalbumát amiről ez a két dal ragadt be kitörölhetetlenül a lejátszási listába. És ha már dream pop: habár a műfaj legfontosabb japán képviselője, a The fin. 2020-ban nem sok mindent csinált, de az Over The Hill azért így is bekerült az instant klasszikusaik közé. A Japánban kis klubokban játszó Newspeak-re mindig azt mondom, hogy nyugaton simán mainstream kategóriás pop-rock csapat lehetne belőlük és a Blinding Lights megjelenésekor is ez volt az első ami eszembe jutott, annyira extrém-rádióbarát lett ez a szám is. A Plasticzooms pedig az év egyik nagy meglepetését hozta össze az ősszel kijött electro industrial / post-punk / darkwave hibrid The Worm ugyanis simán a legjobb számuk a kult-kedvenc 2009-es debütlemezük óta és teljesen érthetetlenné teszi, hogy a kettő közt eltelt tíz évben miért csak középszerű tinglitangli szintipopot csináltak.
City1: Vitu
Dayzero: Borders In Action
Karnage: Hambrabi
A japán dubstep színtér a 2005-ös beindulása óta szívügyem és tavalyi újdonságok közül ez a három track volt ami a legtöbbször előkerült. Külön-külön nem nagyon tudok mit írni róluk, mert mindháromra ugyanaz igaz, hogy még mindig tudnak jót és újat felmutatni az oly sokszor leírt műfajban.
// Magyarok
LivingTotem: Macrocosm Of Corpse Candidates
Planetdamage: Color That Land Red (Faster)
Gustave Tiger: Hungaria Aeterna
Mabon Dawud Republic: Abolo
A LivingTotem féle Macrocosm Of Corpse Candidates volt a kedvenc albumnyitó dalom tavalyról. Egészen hipnotikusak az atmoszférikus felvezetésbe beúszó industrial techno ütemek, melyek hamarosan breakbeat felé csavarodnak, majd egy sor újabb váratlan kanyarral építkeznek tovább. Hibátlan indítás egy amúgy is nagyon erős lemezhez. Planetdamage első albumáról az old-school industrial legjobb pillanatait idéző Color That Land Red (Faster) volt a favorit, ami tökéletes cyberpunk háttérzene volt az emberiség tavalyi, négy fal közé szorított, minden korábbinál jobban a technológiára utalt évéhez. A 2020-as, két részes Gustave Tiger lemez nagy részéből nekem hiányzott kicsit a tőlük megszokott dög és kreativitás, a Hungaria Aeterna viszont egymagában is mindenért kárpótolt, annyira benne volt minden ami miatt pár éve ők lettek a kedvenc hazai zenekarom. A megint csak teljesen más vonalat képviselő Mabon Dawud Republic albumról pedig egyértelműen az afrobeatet diszkóba öltő Abolo volt a fénypont.
// Nemzetköziek
Lonker See: Gdynia80
Ritkán lesz nálam egy zenekar annyira instant favorit, mint a 2019-es Fekete Zaj fesztiválnak köszönhetően megismert, a pszichedelikus rockot egy kis free jazzel keverő lengyel Lonker See, a Gdynia80-ban pedig minden ott van amiért rájuk kattantam. Lassan építkező, atmoszférikus, örvénylő pszichedelia a legjobb fajtából.
Shabazz Palaces (feat. Purple Tape Nate): Fast Learner
A kedvenc tavalyi hip-hop albumom legerősebb dala, elképesztően atmoszférikus és utaztatós... hmmm... milyen alműfaj ez egyáltalán? Legyen mondjuk... afrofuturisztikus pszichedelikus hip-hop? Ez írja le talán legjobban a hangzást. Amúgy meg valahol elképesztő, hogy a Shabazz mögött álló Ishmael Butler a maga idejében forradalmi Digable Planets után huszoniksz évvel is tud még újat mutatni.
Austra: How Did You Know?
Group Rhoda: Flow
Két női szólóprojekt, melyek nagyjából egy időben indultak, a negyedik nagylemeznél tartanak és az aktuális albumokon mindketten következetesen, különösebb meglepetések, vagy változtatások nélkül vitték tovább a sajátos stílusokat... és mindkét album pont ezért olyan jó. A legerősebb dalokban pedig az éteri How Did You Know? zseniálisan építkezik újra és újra a visszafogott részektől a gazdagon hangszerelt, örvénylő refrénig, a Flow pedig a belassult, minimalista alapoknál megmaradva változik és alakul szépen fokozatosan.
Lamia Vox: I Call The Stars On High
Egyszerre hátborzongatóan szép és végtelenül nyomasztó, nyugtalanító darab, de mondjuk a szintén női szólóprojektként működő Lamia Vox-tól kb. bármi mintapldája annak, hogy hogyan kell a korai Dead Can Dance kísérteties, sötét, középkori atmoszférára kihegyezett zenei világát továbbvinni.
Gnawed: VIVIsEPultre (In Rubble And Spoil)
Atrium Carceri: Sanctum
Galerie Schallschutz: Brave Inhuman World
Habár 2020-ban (is) az olyan, az első generációs ipari zenék örökségét továbbvivő műfajokat hallgattam messze a legtöbbet, mint a dark ambient és a power electronics... a Spotify listába viszont ezekből alig-alig került valami, merthogy pont ez az az irányvonal, aminek képviselői gyakran messziről kerülik a platformot és megmaradnak a fizikai kiadványoknál és maximum még a Bandcamp-nél. Így jópár agyonhallgatott track (olyanoktól, mint a Genocide Organ, Current 93, Junta Cadre, Linekraft, Murderous Vision) kimaradt, de azért pár magával ragadóan nyomasztó kedvenc így is szerepel a playlistben: ott van a föld alatti bunkerekben és csatornákban felvett Gnawed album, a Subterranean Rites talán legerősebb száma, az amúgy a Mortal Shell című játékhoz írt Atrium Carceri album egyik legatmoszférikusabb darabja és a Brave Inhuman World, ami hibátlan nyitány volt az új, monumentális, két és fél órás Galerie Schallschutz anyaghoz.
