Aldous Harding: Party (lemezkritika)

Új-Zélandról 2017-ben Lorde poplemeze mellett kaptunk egy perfekt dalszerző-előadói albumot is: Aldous Harding második LP-jét, amely a három évvel korábbi debütnél is erőteljesebb, katartikusabb, dúsabb hangszerelésű popos-folkos anyag.

Kiadó: 4AD / Bertus

Megjelenés: 2017. május

Stílus: dalszerző-előadó pop, folk

Kulcsdal: Blend

Az új-zélandi énekes-dalszerző zenészcsaládban született Lyttelton kikötővárosban (édesanyja folkénekes), nem csoda, hogy Aldous az utcán találta magát - mármint utcazenészként. Ott fedezte fel egy másik folkzenész, a város lemezcégénél jelent meg 2014-ben a cím nélküli gótikfolkos, döntően akusztikusgitáros debüt, amelyen már felhangzanak jó érzékű színesítések a dalokban. Ezen az úton haladt tovább a második lemez, amely már a nagynevű független 4AD-nél jelent meg és PJ Harveyval magának producerként is komoly rangot szerző John Parish producelte. Változatosabb dalok, finoman változatos hangszerelésben (több a zongora, több a rövid ideig kitartott jó ötlet), nagyon sokszínű, magával ragadó énektechnikával elővezetve. Ez a Party persze nem az a tipikus buli, inkább egyszemélyes és múlton, jelenen, jövőn rágódó, helyenként drámai fordulatokat tartogató, helyenként kicsavart humorral magának örömet okozó. Két dalban közreműködik Perfume Genius is, és ez az anyag könnyen eléri az ő kimagasló lemezeinek színvonalát. Csendes erő jellemzi, kevésből hoz ki olyat, amit mások, akik ugyanezekkel az eszközökkel dolgoznak, nem tudnak: szóval beérett egy újabb zseniális dalszerző.

9/10

Dömötör Endre

a friss lemez: