„Nem hiszek a bűnösségben, ha szenvedélyekről van szó” – Torres-interjú

Torres remek lemezzel tűnt fel 2013-ban, két éve még jobb albummal folytatta, majd idén szembenézett  tudatalatti vágyaival, testi örömök nyomába eredt és kiadta harmadik LP-jét, a Three Futurest. Európai turnéján Hadrik Luca kapta el egy interjúra berlini koncertje előtt.

Ez a harmadik albumod, és elég különböző az eddigiektől, sőt az összes lemezed eltérő hangzású. Olyan előadó vagy, aki mindig új irányokba indul?

Igen, annyira unalmas lenne, ha megpróbálnám ugyanazt az albumot elkészíteni kétszer.

Producerként ismét Rob Ellisszel dolgoztál, aki már az előző Sprinteren is közreműködött. Miért akartál újra vele dolgozni?

Nagyon jól dolgozunk együtt, nagyon jó értelmezője az ötleteimnek. Sok mindenben nagyon jó, de leginkább azt hiszem abban, hogy ugyanazt a nyelvet beszéljük zeneileg. Úgy gondoltam, hogy egy jobb lemezt készíthetünk, mint legutóbb.

Amikor stúdióba mész, teljesen kiforrottak az ötleteid és majdnem készek a dalok? Vagy sokat változnak a felvételek közben?

Körülbelül az album fele volt teljesen demózott, begyakorolt, felvételre készen. És a másik felét inkább mániás stílusban írtam a stúdióban. Például befejeztem az utolsó verzét és a refrént, és amikor felvettünk, akkor dolgoztam ki a gitárrészeket és más dolgokat is, úgyhogy voltak dalok, amik sokat változtak a felvétel közben.

Néhány zenész a stúdióban érzi otthonosabban magát, vannak, akik a színpadon. Te melyiket szereted jobban?

Mindkettőt élvezem. Különböző részeit igénylik a zenélésnek. A stúdióban nagyon befelé fordulok, elég szörnyű ilyenkor a közelemben lenni. És szeretek előadni, az egy teljesen külső folyamat. Nincs is hely saját magamnak benne. Minden másról szól, ami a színpad előtt van, az emberektől, akik ott vannak a koncerten. Ezért szeretem, hogy a fókusz átkerül rólam a közönségre e két folyamat során.

Beszélnél egy kicsit a zenei videókról, amiket eddig megjelentettél? Mindegyiket Ashley Connor rendezte, aki az utóbbi években nagyon erős videókat készített. A te esetedben mik voltak a klipek mögötti inspirációk?

Nagyon sok ötlet csak úgy jött, hogy én küldtem fényképeket és referenciákat Ashleynek, és ő is küldött vissza. A Three Futures videójának alapja a Todd Haynes által rendezett Safe című film volt Julianne Moore-ral. Ez az egyik kedvencem. A Skim klipje inkább arra a házra épült, amiben forgattunk. Ehhez nem volt annyi referenciánk, csak egy szexi videót akartunk készíteni. És végül a Helen In The Woods klipje eléggé last-minute volt, Ashley Észak-Karolinában forgatott, és mondta, hogy tudnánk forgatni egy videót, ha lemegyek, úgyhogy leutaztam Észak-Karolinába és egy nap alatt leforgattuk.

Ez meglepő, mert a videónak azok a részei, amikor a mozgó járművön vagy, CGI-nak tűnnek.

Az igazság az, hogy nem, sőt az egész videót filmkamerával vettük fel, nem digitálisan.

Említetted korábban, hogy ez az album mindenfajta örömökről szól. Van valami bűnös szenvedélyed, hogyha annak tekinted őket?

Nem hiszek a bűnösségben, ha szenvedélyekről van szó.

A zenéd nem politikai töltetű, de a közösségi médiában aktív vagy ilyen téren. Igaz, ezekben az időkben nehéz is nem politikainak lenni. Ezt az albumot még az aktuális politikai adminisztráció előtt írtad, gondolod, hogy a dolgok, amik most történnek a világban, hatással lesznek a következő lemezedre?

Mindenképpen, érdekes, hogy az új album olyanra sikeredett, ami ellentétes hangulatú a világ mostani helyzetével. Úgy érzem, hogy elég bizakodó lett. És ez igaz az kedvenc albumaimra, amik idén jöttek ki – az új Perfume Genius, St. Vincent, Kendrick Lamar – mindben ott van a tűz, de közben bizakodók és jobbat remélnek. Sötétek, de sokkal kevésbé, mint amit elvárnál. Mint egy telepatikus reakció arra, hogy mi fog jönni. Talán mindannyian ugyanabból a kollektív tudatalattiból húztunk.

Oké, vissza a könnyedebb témákhoz – Instagramon láttam, hogy elő tudod adni a Natalie Portman-rapet és Kim Catrall scattelését, van még valami titkos tehetséged?

Nagyon specifikus imperszonációkban vagyok jó. Saturday Night Live típusú imitációkban. Elő tudok adni egy Mickey Avalon-dalt.


Nem fogom megkérni, hogy most add elő.

Kérlek, ne! (nevet)

Nemrég posztoltál arról, hogy „ne hagyd, hogy akárki azt mondja, hogy hülyeség, amiért valaminek a rajongója vagy.” És szoktál beszélni arról is, hogy te is vártál már például Brandi Carlile és St. Vincent turnébusza előtt, hogy találkozhass velük. Furcsa számodra, hogy most már te vagy az az embereknek, mint akik az előbb említett előadók voltak neked? Vagy már hozzászoktál?

Nem hiszem, hogy ehhez hozzá lehet szokni, vagyis nem szeretnék. Emlékszem még arra, hogy milyen a másik oldalán lenni ennek a fátyolnak. Amikor főiskolás voltam, minden koncertre elmentem, ami érdekelt, és el sem hittem, hogy egyáltalán lehetséges, hogy elfoglaljam azt a helyet és beszélgessek a kedvenc előadóimmal. Még mindig egy csomó művésznek vagyok óriási rajongója, és nagyon izgulok, ha bizonyos emberekkel beszélgetek. És ez remélem nem is múlik el, mert szerintem jó, ha izgatott maradsz, és rajongója olyan dolgoknak, amiknek mindig is az voltál, még ha már be is láttál a függöny mögé. Ennek a másik oldala, hogy az emberek, akik az én zenémnek a rajongói… ott nem is igazán én vagyok a lényeg. Nagyon hálás vagyok ezekért az interakciókért, de ezek inkább a rajongókról szólnak, akik izgatottak lesznek a művészettől, ami sokat jelent nekik. De ez tényleg nem rólam szól, így el tudom választani magamtól.

Interjúkban beszéltél az új album mögötti irodalmi inspirációkról, volt esetleg feminista, vagy gender studies irodalom, amit olvastál?

Igen, nagyon szeretem a feminista irodalmi elméletet, szeretem Jeanette Wintersont, Maggie Nelsont. Igazándiból jobban szeretem a szexuálisan fluid, gender-fluid írókat, amikor specifikusan feminista elméletről beszélünk. Jeanette Wintersonnak van egy remek könyve, Written on the Body, ami egy szerelmi történetet mesél el, de olyan perspektívából, hogy az elbeszélő neme az egész könyv alatt nem derül ki, lenyűgöző. Úgyhogy végig azon gondolkozol, hogy férfiről vagy nőről van szó, aztán már nem is számít.

Júniusban volt szerencsém látni téged Lengyelországban, a kicsi, remek Halfway Festivalon. Reménykedhetünk jövőre egy európai turnéban, amivel esetleg Magyarországra is eljutsz?

Nagyon remélem, már régóta szeretnék egy kelet-európai turnét csinálni. Nagyon sok helyen nem voltam még, úgyhogy remélem jövőre sikerül eljutnom.

interjú: Hadrik Luca
nyitókép: Silvia Saponaro
berlini koncertkép: Hadrik Luca
promokép: Ashley Connor

a remek friss lemez: 

there’s no unlit corner of the room I’m in

Luca Hadrik (@lucahadrik) által megosztott bejegyzés, 2017. Nov 18., 15:59 PST