Magyarradar – Ferko

2017.10.28. 11:16, rerecorder

press.jpg

Idén is megrendezi a Keret a Kikeltető nevű tehetségkutatóját, amelyen három fordulóban versengenek a zenekarok a döntőbe kerülésért. Az idei harmadik fordulónak még zajlik a szavazási periódusa, az elektronikus zenei előadó közül a zsűri már biztosan döntőbe juttatta a Recorderen debütált kitűnő Analog Balatont, itt lehet még két előadót beszavazni a harmadik elődöntőbe – ami november 22-én lesz a Toldiban. Az elődöntőre esélyesek között van még a szépen építkező dallal nevezett Ferko is, aki most bemutatja magát Magyarradarunkon.

Megalakulás éve: 2017.

Honnan: Budapest.

Tag: Fábián Ferenc.

Stílus: Pszichedikus poszt rokk wonky techno.

Hatások: Jon Hopkins, Four Tet, Stephan Bodzin, Kaytranada, Steve Reich, Caspian.

Kiadók: -

Történet: Igen régóta zenélek már, billentyűsként, producerként. Az utóbbi egy évben azon dolgoztam, kialakítsam azt a live szettet, amit eddig egy ízben sikerült előadnom iamyank legutóbbi buliján. Most érzem azt először, hogy ráleltem a hangomra és azt a zenét játszom, ami igazán szívből jövő. Ebből fakadóan a saját nevemen futok, mivel még anyukám is így hív, szóval ennél személyesebbet nehezen találhattam volna.

Megjelenések: Egy trekkem jött ki a Keret Kikeltető verseny miatt.

Küldetés: Most, hogy a zenék készen állnak, szeretnék minél több helyre eljutni és elsősorban fizikai kontaktus által megnyitni dimenzió kapukat az emberek elméjében. Úgy érzem, hogy a korhangulatnak megfelelően az emberek egyre inkább vágynak az érzésre, hogy legalább egy rövid időre kiléphessenek a valóságukból és elutazhassanak sosem hallott idegen tájakra. Ebben szeretnék segítségükre lenni.

Jövőkép: Szeretnék minél többet jászani és űrhajó lenni ott, ahol csak légüres tér van, hogy az űrutazás során senkinek ne essen bántódása. Lesznek kiadványaim, illetve mindenképp meg szeretném támogatni vizuálisan is az élményt.

Mellékprojektek: -

Szexepil: Tudok fával tüzet gyújtani, maltert keverni és disznót vágni, de nem biztos, hogy ez erény a pesti éjszakában. :(

Legnagyobb eredmény, elismerés: Azáltal, hogy az imProban taníthatok, rengeteg hasonszőrű emberrel kerültem kapcsolatba. A legnagyobb elismerés egyértelműen az számomra, hogy benne lehetek ebben a közösségben és ezáltal új barátokra tehettem szert, akikkel egy összetartó csapatot formálunk és támogatjuk egymást mindenben, amiben lehetséges. Ez igazán jó érzés.


Ferko remek trekkje, a Don't Love You


A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nkacstp_logo_650_png.png

https://recorder.blog.hu/2017/10/28/magyarradar_ferko
Magyarradar – Ferko
süti beállítások módosítása