Albumpremier! Random Trip: Zenehíd + interjú Delov Jávorral

2017.05.08. 19:00, rerecorder

random_trip_ny.jpg

A Delov Jávor és DJ Q-Cee vezetésével, állandó jelenlétével nyolc éve működő Random Trip improvizációs koncertsorozat a budapesti éjszakai élet egyik meghatározó élőzenei klubestje, amely ma az AM:PM Music kiadó gondozásában jelenteti meg első lemezét, amit a koncerteken az örömzenélésből megszületett, ám eddig soha nem rögzített dallamfoszlányok inspiráltak.

random_trip_lp.jpgA Random Trip első stúdiólemezén ötven közreműködő szerepel, a 74 perces, 18 számos anyag igazi stíluskavalkád, és egyúttal egy erős keresztmetszet a mai magyar zenei élet szereplőiről, de a lent indítható lemez meghallgatása közben meséljen a kiadványról a főszervező, Delov Jávor, a Turbo, a Fábián Juli & Zoohacker és sok más formáció dobosa, a Random Trip művészeti vezetője.


- Mikor jött az ötlet, hogy ezt az improvizációs est-sorozatot stúdióban is rögzíteni kellene?

- Az évek alatt rengeteg visszajelzést kaptunk a közönségtől a koncertek után, hogy de jó lenne, ha valamilyen kézzelfogható formában hazavihetnének minket! Úgyhogy egyrészt engednünk kellett ennek a kérésnek, másrészt jött egy olyan lehetőség, ami miatt most lett alkalmunk erre a stúdiózásra.


- Mi volt ez a lehetőség?

- Megjelent az életünkben az Opel Magyarország, valahogy úgy, mint a zenetörténelemből jól ismert mecénások. Gondolok itt arra, mint például az Esterházyak udvarában zenélt Haydn. Ez a cég egyszerűen azt mondta, hogy nagyon örülnének, ha valamilyen módon támogathatnának minket. Konkrétan megkérdezték, hogy nem segíthetnének-e valamiben, egyszerűen, mert kedvelik a projektet. És azt mondták, hogy ugyan dolgoznak a Tankcsapdával, ami egy erős és jó együttműködés, ezzel akár hátra is dőlhetnének, mégis azt gondolják, hogy a Random Tripben látnak olyan fantáziát, amit másban nem. Lényegében még az album ötletét is ők dobták be, és persze ez remek, kihagyhatatlan lehetőség volt számunkra.


- Az felmerült-e, hogy élőben rögzítsetek koncerteket és abból szerkesszetek egy lemezanyagot? Vagy kezdettől a stúdió lebegett a szemetek előtt?

- Az évek során már számos koncertfelvételünk született, ez leginkább az A38-as tévéfelvételeknek köszönhető. Sőt, ezekből néhány éve egy kis limitált válogatás is készült. Persze, nyilván felmerült annak a lehetősége is, hogy vegyünk fel nagyon jó minőségben koncerteket, de azt gondoltam, hogy az lenne a legizgalmasabb, hogyha bemennénk egy stúdióba és ottani körülmények között rögzítenénk számokat. Tehát a stúdióban improvizálnánk, és azokat rögzítenénk és azok közül választanánk ki pillanatokat, amik vagy egy az egyben kerülnének rá az anyagra. Vagy azokat dolgoznánk ki, ezekből a pillanatokból gyúrnánk össze valamit, ami nem egy tíz-tizenkét perces dzsemmelés, egy hosszú improvizáció, hanem sokkal inkább a modern dalformátum kereteit tartó felvétel. És ezekhez a jó pillanatokhoz amúgy tökéletes alapot szolgáltak a korábban rögzítgetett koncertfelvételek, amikből számos értékes részt kimentettük. A hihetetlen jó flow-élményeket, dallamfoszlányokat, harmóniameneteket, amelyek önmagukban erős alapot képeztek a stúdiólemez felvételeihez.


- Volt olyan a lemezfelvétel során, amikor nem bejáratott felállás rögzített valamit, hanem új szereplők kerültek egymás mellé?

- Volt ilyen, persze. Ezen a lemezen azt próbáltam meg összepuzzle-özni, hogy az évek alatt kialakult, számunkra legendás felállások közül azokat tudjuk megmutatni, amiknél mindig éreztük, hogy nagyon erősen működik a kémia. Az például egészen egyértelmű volt, hogy Judie Jay és MC Zeek megérdemelnek egy közös dalt. Aztán ugyanígy az egyik legkiemelkedőbb ritmusszekció a Kiss Tibor-Premencz Mátyás-Drapos Gergő trió volt velem kiegészülve, amihez tökéletesen passzol Andy Hefler éneke. De olyan például még nem volt korábbi Random Tripen, csak most itt a stúdióban, hogy a Pély Barna-Vígh Arnold-Kardos Norbert-Kemon csapat együttzenéljen. De persze kiemelhetném a lemez címadó dalát, amiben tizennégyen vagyunk – csak a rövidített ötperces rádióverzióban! (nevet) A hétperces lemezverzióban pedig még egy vendég is szerepel, aki majd ott lesz a csütörtöki koncerten, legyen meglepetés, hogy kiről van szó. Az évek során természetesen kialakult több olyan felállás, ami érett, összeszokott csapatot jelent. Ez is volt a lemez egyik fő motivációs ereje, hogy ezeket a felállásokat tudjuk megmutatni, legyen egy zenei korszak lenyomata ez az album, ami egyben igazi stíluskavalkád is, a jazzes, soulos poptól a rockon át, a hiphopig. Azt is szoktam mondani, hogy ez a lemez a Bohemian Rhapsody ötven közreműködővel, 74 percen át.


- Ötven zenész működik közre a lemezen, ami hatalmas szám, bizonyára volt olyan felvétel, amit nehéz volt összeszervezni. Egyáltalán volt olyan pillanat, amikor mind az ötven előadó egy helyen tartózkodott?

- Nem, természetesen az ötven embert egy helyre terelni képtelenség lenne. Én már annak is örültem, amikor sikerült hat-hét-nyolc embert összehozni egy-egy felvételhez. A sosemvolt felállás összehozására a legsúlyosabb példa a Palya Bea-Szabó Balázs-Saiid trió. Bea és Saiid már szerepelt együtt Random Trip-esten, de Szabó Balázzsal csak a stúdióban egészültek ki. Én még életemben nem szerveztem olyan sokat, mint ennek a felállásnak az összehozásakor. Csak az, hogy külön találkozzunk és megbeszéljük, hogy mit szólnánk ahhoz, hogy együtt zenéljünk, három hónapot vett igénybe. A leghosszabb várakozással összehozott szám, a Hajolj közel című dal, amiben Lábas Viki, Járai Márk, Szepesi Mátyás vannak együtt. Már tavaly megbeszéltük, hogy összehozzuk a dalt, mindenki nyitott volt a másikra, sőt még olyan is előfordult, hogy összeültünk és kiválasztottuk, hogy melyik az a pillanat a tavalyi Budapest Park-os koncertünkről, amit kidolgozhatnánk a lemezre, megcsinálhatnánk dalszerűen, hogy ne csak egy parttalan improvizáció, folyamatos flow-élmény legyen. De egyszerűen nagyon nehéz volt összehozni, hogy mindenki egyszerre érjen rá, amikor találtunk időpontot, akkor lebetegedett Viki, elment a hangja, amikor több hét után meggyógyult, akkor kiderült, hogy nincs meg a dalhoz a megfelelő szövegünk. Ehhez a dalszöveghez végül mindenki írt egy-két sort: Viki, Matyi, Kiss Tibor, Wolfie a Punnany Massifból és még én is. Már azt hittem nem is fér rá a lemez fizikai verziójára, de minden jó, ha a vége jó: csak összehoztuk időre.


- Hány zenész fog színpadon állni a Budapest Parkban most csütörtökön?

- A lemezen ugye ötvenen vagyunk, ebből 37-en ott leszünk a színpadon. Minden idők legtöbb alkotóját összehozó Random Trip lesz.


a Random Trip első nagylemezének ingyenes bemutatója május 11-én, most csütörtökön lesz a Budapest Parkban, Facebook-eseményoldal


és akkor a Zenehíd című monumentális album, amely az ingyenes koncert napjától, május 11-től cd-n is kapható lesz - már a Parkban is, ahol dedikáltatni is lehet az alkotókkal: 


a legfrissebb klip a 14 alkotót felvonultató címadó dalra: 


a Kiss Tibor, Vitáris Iván, Schoblocher Barbara közreműködésével született This Game Will Never End klipje: 


és a Fábián Juli és Wolfie szereplésével született dal, a Free videója: 


www.facebook.com/randomtrip

randomtrip.hu/

https://recorder.blog.hu/2017/05/08/albumpremier_random_trip_zenehid
Albumpremier! Random Trip: Zenehíd + interjú Delov Jávorral
süti beállítások módosítása