„Jöjjek elő azzal, ami vagyok” – Brodka-interjú

A lengyel Monika Brodka pályája példaértékű. Megnyerte a helyi Idol tehetségkutatót, de okos karrierfejlesztéssel lerázta a tévéshow árnyékát és autonóm poplemezekkel lett az egyik legnagyobb sztár hazájában. Aztán idei albumával, az év legjobb lemezei közé tartozó Clashes-zel egyedi artpopot alkotott, amit már nemzetközi kiadó, a Play It Again Sam jelentetett meg. Brodka ősszel Beth Ortonnal turnézott, november 16-án, azaz ma este pedig fellép a Budapest Showcase Hubon, a közép-kelet-európai régió összefogását hirdető első magyarországi showcase fesztiválon. A 47. Recorder magazin címlapján szereplő Brodkával beszélgettünk.

- 2004-ben megnyerted a Pop Idol tévés tehetségkutató lengyel változatát. Az ilyen műsorokban a győztesnek általában nincs sok szabadsága, kevés teret kap az alkotásban. Hogy volt a te esetedben?

- Ezek a műsorok arról szólnak, hogy popsztárokat hozzanak létre. Ez természetesen Lengyelországban sincsen másképp. A cél az, hogy a győztes a műsor után is maradjon népszerű, olyan zenével, ami széles tömegeknek szól. A szerződés, amit a műsor után aláírtam a BMG lemezkiadóval, az én szempontból nagyon rossz volt, de ez elkerülhetetlen az ilyen tehetségkutatóknál. Ugyanakkor hangsúlyoznom kell, hogy bizonyos szabadságot mégis kaptam. Nem voltam belekényszerítve mindenbe, a műsorkészítők és az utána körülöttem dolgozó emberek tudták, hogy erős véleményem van arról, milyen zenét szeretnék csinálni, kikkel szeretnék dolgozni, nem erőltettek bele olyan szerepekbe, amikkel nem tudtam volna azonosulni. Úgyhogy számomra az élmény összességében inkább pozitív volt, rengeteg remek emberrel ismerkedtem meg. Azonban azt se szabad elfelejteni, hogy nagyon fiatal voltam, amikor mindez történt velem, mindössze tizenhat éves. Ebben a korban még nem sokan tudják, hogy mit szeretnének kezdeni az életükkel. Úgyhogy én is évekig jól elvoltam azzal, hogy énekes vagyok, aki nagyon szereti a zenét. Arra pedig egy későbbi ponton döbbentem rá, hogy ez nem elég, dalokat szeretnék írni és képes is vagyok rá. Ezzel párhuzamosan arra is fokozatosan ráébredtem, hogy nem szeretném, ha hírességként, ha popsztárként kezelnének Lengyelországban, mert nem érzem magam ebbe a közegbe tartozónak. Nem a csillogás érdekel, hanem mondanivalóm van.

- Hogyan léptél ki ebből a könnyedséget biztosító ördögi körből?

- Munkával és azzal, hogy szerencsére az emberek eddigre már megismertek és bíztak bennem. Négy évig dolgoztam azon a lemezen, amit végre sajátomnak érezhettem (ez volt két mainstream poplemez után Brodka harmadik albuma, a 2010-es Granda – a szerk.). Ez már sokkal felnőttebb, sokkal függetlenebb lemez lett. Lényegében ezzel léptem a tudatosság útjára művészként is.

- A szóban forgó Granda már valóban teljesen más megközelítésű album…

(közbevág) - … Ugyanakkor, ha a saját karrieremre gondolok és a lengyel popzene azt közrefogó időszakára, akkor azt is látom, hogy abban is nagy változások történtek. Amikor 2004-ben én elindultam, alig volt más a palettán, mint mainstream popzene meg persze mély underground, de a kettő között szinte semmit nem találtál. 2010-re viszont teljesen megváltozott az összkép. A lengyel zeneiparban nagy előrelépés történt ezekben az években. 2010 óta pedig pláne színesebb a választék, egészségesen kifejlődött egy új független színtér, ami már nem csak keveseknek szól, hanem szélesebb közönséget is elér. Indulásomkor hermetikusan működött egy kevesek által működtetett popipar. Kevés dalszerző, kevés producer. Amikor a legelső lemezemet csináltuk, azt gondoltam, hogy valami nagyon modern születik, de ha ma meghallgatom ezt a lemezt, hát… nem valami modern. (nevet) (A részben a műsor dalaira építő kiadvány r&b-s, popos megszólalású, de még tizenkét év távolságából is kétségtelenül jobban hangzik, mint a műfaj hazai példái – a szerk.) A kétezres évek bő első fele egybefüggő ködbe veszik. Ha meghallasz egy zenét a nyolcvanas vagy a kilencvenes évekből, akkor jó eséllyel be tudod határolni. A kétezres évek lengyel popzenéjéről ez nem mondható el. Szinte „zsánertelen” korszak volt.

- A lényegesen eklektikusabb, erősebb, indiepoposabb megszólalású Grandát már teljesen egyedül írtad? Végig a te elképzeléseid valósultak meg rajta?

- Az akkori producertársammal, Bartosz Dziedzic-csel közösen írtuk a lemezt. Mindig szerettem másokkal közösen dolgozni, mert ezáltal távolságot tudok tartani a saját dalaimtól, egy lépéssel hátrábbról tudom azokat megítélni. Biztonságosabb, mert a végeredményt mások ötletei is árnyalni tudják és saját magad értékelése nem mindig könnyű. A Clashes című idei lemezemet sem egyedül terveztem megírni, elkészíteni, de elkezdtem az ötleteimet rögzíteni és másfél évvel később azt vettem észre, hogy van tizenkét használható dalom. Úgyhogy már csak egy producerre volt szükségem, hogy az említett külső szemmel fejlesszük és véglegesítsük ezeket a szerzeményeket.

- 2012-ben kiadtál egy EP-t is Lax címmel, ami a Grandához képest is táncosabb volt, modern elektropopdalok sok remixével. Ráadásul már megelőlegezte a lengyelről angol nyelvűre váltást.

- Ekkoriban természetes volt számomra, hogy ebbe a táncosabb irányba is szeretném kipróbálni magam, de tulajdonképpen csak két dalról van szó, hiszen az EP nagyobb részét remixek teszik ki. Az angol nyelv viszont tudatos döntés volt, bár az is közrejátszott, hogy Los Angeles-ben vettük fel a dalokat. A popzene nemzetközi nyelve az angol, ha azt szeretném, hogy Lengyelországon kívül is megértsenek, akkor elengedhetetlen a használata. Egy idő után már eleve így is születtek meg a szövegek, pontosabban először csak bizonyos sorok. Egy-egy kifejezés járt a fejemben, volt egy-egy angol mondatom, amit mindenképp használni szerettem volna és ezeket aztán történetekké, teljes dalszövegekké fejlesztettem.

- Ahogyan rengeteg magyar él Angliában, úgy rengeteg lengyel is, sőt nyilván jóval több is, mint magyar.

- Ott vagyunk mindenhol!

- Manapság sokkal könnyebb Londonban koncertet szervezni korábban popkulturálisan nem relevánsországok fellépői számára is, már csak azért is, mert ott van a többszázezres potenciális közönsége. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a zeneipar mennyire megváltozott és a zene hallgatókhoz való eljuttatása szintén rengeteg módon alakul folyamatosan, akkor egyre valószínűbbnek tűnik, hogy hozzád hasonlóan Kelet-Európából is egyre többen kapjanak szerződést nagy múltú nemzetközi cégektől.

- Ezek valóban így vannak. Ugyanakkor azt gondolom, hogy pillanatnyilag – úgy általában – túl sok zene van a világban. Természetesen nagyon örültem, amikor megkaptam az esélyt a Play It Again Samtől a szerződtetésemmel, áldottnak éreztem magam, de ugyanakkor azt is éreztem, hogy egy vagyok a millió másik előadó közül, aki érdekes dolgokat csinál Európában, és akkor még nem is említettem az Egyesült Államokat vagy a világ többi részét. A művészeken nő a nyomás, hogy valami eredetit, kiemelkedőt alkossanak, amivel a nagy tömegből ki lehet tűnni, hiszen tudják, hogy mekkora a konkurencia. Egy komoly lemezcéghez szerződni azt jelenti, hogy tudod, hogy legalább másik ötszáz művész vágyik a helyedre. Mindezzel együtt az új lemezemet én mégis külső nyomás nélkül írtam, egyáltalán nem gondoltam a sikerre, csak az érdekelt, hogy az a lemez szülessen meg, amit szerettem volna. És a Clashes ennek tökéletesen megfelel. Ezek után persze nagyon boldog voltam, hogy az album megjelenik Lengyelországon kívül is. Nyitottabban tudtam gondolkodni, hirtelen több értelme lett annak, hogy angolul énekelek, hogy absztraktabb zenével jelentkezem, amit potenciálisan többen fognak szeretni, mintha csak Lengyelországban jelent volna meg.

- A Clashes – ahogyan mondtad – absztrakt megoldásai eléggé eltérnek még az előző lemezed világától is. Kik inspiráltak zeneileg?

- Amikor az előző, 2010-es lemezemen dolgoztam, akkor rengeteg izgalmas zene jelent meg, sok jó új előadó mutatkozott be. Akkor jött ki az első MGMT-album, az első Santigold. Ezeket a lemezeket évekig hallgattam. Manapság viszont nem találok ilyen kiadványt. Persze vannak kiváló albumok, de úgy általában nagyon sok lett az egymásra hasonlító, átlagosan jó, de nem kiemelkedő lemez. Az utóbbi években kicsit aggasztó lett a popzene állapota.

- Az új albumod viszont tényleg eltér az átlagtól, hiszen popzenei keretek között maradva tágítja a spektrumot az avantgárd felé. Többek között kóruszenei elemekkel, de kihallani egyházzenei hatást és egészen biztosan van benne „lengyelség” is, helyi folk is. Ezt te hogyan határoznád meg?

- Az egyházi zene és a templomi orgonazene határozottan nagy hatást jelentett az új album megszületésekor. A nagy kórusművek úgyszintén. Ami a „lengyelséget” illeti, biztosan van a lemezen valamiféle szomorúság, szürkeség, amit lehet lengyelnek nevezni. A barátaim, zenésztársaim azt mondják, hogy van a lemezben valamilyen mértékben szláv, zsidó, sőt még régi orosz kulturális elem is. A dallamok és harmóniák bizonyosan hordozzák ezt magukban. Egyáltalán nem hallgattam popzenét, miközben dolgoztam a lemezen, részben mert mint említettem, nem találok mostanában semmi érdekeset, részben meg mert nem is akartam. Azt szerettem volna, hogy teljesen magam legyek, az szólaljon meg, ami belőlem jön. Éppen ezért csak az én popzeném közegétől nagyon távol álló hatásokat engedtem be. A lényeg az volt számomra, hogy merüljek el magamban és jöjjek elő azzal, ami vagyok. Az előző lemeznél az volt a cél, hogy készítsek egy nagyon vidám lemezt, ami nem naiv. Boldog zene, ami szól is valamiről? Ez elég nehéz vállalás. De úgy éreztem, hogy sikerült elérni az akkori célunkat és most egészen más felé akartam elindulni. És van itt még valami. Gyerekkorom óta körbevesz a lengyel egyházi zene és a lengyel folk, ugyanis édesapám gyűjti és katalogizálja a régi lengyel zenét, könyveket is ír a témáról kottákkal, gyűjtött szövegekkel. Szóval valószínűleg ennek a hatása is bennem van.

interjú: Dömötör Endre
fotók: Yulka Wilam

a Budapest Showcase Hub ma esti nyitóeseménye az A38-on lesz – 21:00-től fellép az ukrán Brunettes Shoot Blondes, 22:00-től Brodka, 23:00-tól a Volkova Sisters, Facebook-eseményoldal

a BUSH további programjai itt találhatók

az év egyik legjobb albuma, a Clashes: 

az Up In The Hill egészen friss videója Brodka rendezésében: 

a Santa Muerte, amelyet szintén Brodka rendezett: 

a Horses artisztikus klipje: