Suede: Night Thoughts (lemezkritika)

2016.03.05. 11:28, rerecorder

suede-2016-promo-01-670-380.jpg

Ahogyan azt már beharangoztuk, 2010-es visszatérése és 2013-as visszatérő albuma (Bloodsports) után a Suede elkészítette második fázisának második albumát, és a jó hír az, hogy a Night Thoughts tartja a korábbi színvonalat.

Kiadó: Suede Ltd. / Magneoton

Megjelenés: 2016. január 22.

Stílus: suede

Kulcsdal: No Tomorrow

A Suede a britpopkorszak első nagy visszatérőjeként tizenegy év szünet után adta ki Bloodsports című tisztességes albumát 2013-ban, amivel egyfajta alternatív időutazás keretében igyekezték oda teleportálni magukat, ahol a dolgok félrecsúsztak körülöttük, azaz az 1996-os Coming Up folytatását készítették el – természetesen korosabb, nyugisabb verzióban. Mint már 2014-es interjúnkból is kiderült, nem egyszeri feltámadásról volt szó, ameddig érzik a kreatív szuflát, addig aktív zenekar maradnak. Nos, az öregedés szelétől megcsapott félelmek témája köré írt míves és perfekten suede-es dalokkal teli Night Thoughts alapján még ezután is maradni fognak. De azért reméljük, hogy ebből a különben tényleg jól, sokszor szépen lefedett komfortzónából legközelebb kilépnek majd.

7.5/10

Dömötör Endre


INTERJÚNK A SUEDE KÉT ALAPTAGJÁVAL.


a lemez: 


és a hozzá készült remek videók, What I'm Trying To Tell You


a No Tomorrow


a Pale Snow


a Like Kids


és az Outsiders

https://recorder.blog.hu/2016/03/05/suede_night_thoughts_lemezkritika
Suede: Night Thoughts (lemezkritika)
süti beállítások módosítása