Nagyon nem akarja elfelejteni a világ David Bowie-t

2016.01.18. 11:14, subrecorder

fdd813ee.jpg

Az elmúlt egy hétben, azaz David Bowie január 10-i halála óta nem véletlenül szólt lényegében minden róla, a 69 évesen eltávozott legenda végképp bebetonozta magát az örökkévalóságba. Van már saját csillagképe, lezárt egy egész várost és többen hallgatják mint Adele-t.

Mostantól ha az ember az égre néz, akkor David Bowie fog rá visszanézni. És ebben semmi pátosz nincs, egy belga rádióadó és a MIRA csillagfigyelő állomás közösen bejegyeztetett egy hét darab csillagból álló konstellációt, amelyek együtt Bowie híres villámát formázzák, azt, amit eredetileg az 1973-as Aladdin Sane album borítóján az arcára festettek. A hét csillag nevei a következők: Sigma Librae, Spica, Alpha Virginis, Zeta Centauri, SAA 204 132, Beta Sigma Octantis és Trianguli Australis, nyitóképünkön ezek szerepelnek, ráadásul stílszerűen a Mars közelében helyezkednek el.


HALLGASD MEG DAVID BOWIE 1997-ES SZIGETES FELLÉPÉSÉT IS!

Bowie egyik utolsó élő fellépése 2005. szeptemberében volt, ezen a bizonyos Fashion Rocks koncerten pedig az akkor még messze nem ennyire népszerű Arcade Fire-rel közösen adta elő a kanadai együttes egyik dalát, a Wake Up-ot. Win Butler szerint mindig is úgy tekintettek az előadóra, mint a zenekar egyik legelső támogatójára, most pedig ezt úgy köszönték meg neki, hogy New Orleans-ban a Preservation Hall Jazz Banddel közösen utcafesztivált rendeztek, amin annyian gyűltek össze, hogy gyakorlatilag az egész város közlekedését megbénították.


Aki pedig élőben nem tudott semmilyen megemlékezésen részt venni, az vagy Bowie-t hallgatott, vagy pedig Bowie-lemezt vásárolt. Észak-Amerikában a Blackstar lett az énekes első listavezető albuma (az előző, a The Next Day a második helyen ragadt meg, 1976-ban a Station To Station a harmadik helyig jutott), 181 ezer példány kelt el belőle, ezzel megelőzte a két hónapig a trónon ülő Adele-t. Ugyancsak Adele eddigi első helyét foglalta el a Balckstar a brit albumlistán is, ahol közel 150 ezer fogyott az albumból (ebből 94 ezer volt fizikai példány, abból pedig 12 ezer vinyl, amivel egy nap alatt elfogyott az angliai raktárkészlet). A Top 100-ba tizenkilenc Bowie-album került, a Top 40-be tíz, az első helyezett Blackstar után a legjobb helyezéseket ezek érték el: Nothing Has Changed (5.), The Best Of 1969/1974 (11.), Hunky Dory (14.), The Rise And Fall Of Ziggy Stardust (17.), Best Of Bowie (18.), Aladdin Sane (23.), The Next Day (25.). Bowie felvételeiből - a fizikai és digitális eladásokat, nagy- és kislemezeket, streaminget is beleszámítva - összesen 622511 fogyott (241 ezer album, 167 ezer kislemez, és 19 millió dalmeghallgatás), a dalok közül a Heroes forgott a legtöbbet (a kislemezlistán a 12. helyen zárt). Szintén Adele-t utasította maga mögé a YouTube-on is, ahol a 24 óra alatti legtöbb hallgatás rekordja fűződik most már Bowie nevéhez. A Space Oddity-t, a Starmant és legfőképp a búcsúzó Lazarus-t mintegy 51 millióan hallgatták meg azon a napon, amikor a család bejelentette a halálát.


KEDVENC DAVID BOWIE-DALAINK.

A számtalan megemlékezés közül a legérdekesebbeket a hozzá közelállók mesélték, Tony Visconti producer szerint, aki egy héttel halála előtt beszélt Bowie-val utoljára, még öt új dal demóját készítette el az énekes-dalszerző, abban reménykedve hogy még lesz ideje egy újabb esetleges albumot elkészíteni, állapota minden bizonnyal az utolsó héten romlott drasztikusan. Szintén közeli barát, Robert Fox színházi rendező mesélt Bowie utolsó hónapjairól itt. A Guardian pedig megszólaltatta a vele az utolsó hónapban lemezen, színházban, klipen dolgozókat, ebben a cikkbenJarvis Cocker Pulp-énekesnek a BBC Radio 6-en fut Sunday Service című műsora a legutóbbi adásban csak Bowie-val foglalkozott, a két órás tisztelgés itt hallható. A New York Times egyik érdekes cikke arról szól, hogy hogyan tudott a világ legnagyobb popzenésze, Bowie feltűnés nélkül mozogni, élni New Yorkban. Berlinben, Austinban máris utcát neveztek el róla, Angliában pedig a 20 fontos bankjegyen szeretnénk viszontlátni az arcképét

Természetesen betegségének részletei is kiderültek, az énekes májrákban szenvedett, és arról is rendelkezett, hogy ne legyen semmilyen nagyszabású temetkezési ceremónia, testét elhamvasztották, a család pedig - ahogyan azt köszönetnyilvánítások mellett Bowie hivatalos Facebook-oldalán közölték - tart majd egy szűk körű megemlékezést.


DAVID BOWIE-RA EMLÉKEZÜNK.

Végezetül pedig egy ajándék: a Square Enix kiadó weboldalán ingyen példányokat osztogat az 1999-es Omikron: The Nomad Soul című klasszikus kalandjátékból, amely David Bowie egyetlen videojátékos feltűnése, szerzett hozzá zenét és a sztoriba is volt beleszólása. A cyperpunk világban játszódó sci-fit kora ellenére érdemes kipróbálni, európai játékosok ITT tudják letölteni.


DAVID BOWIE-RA MAGYAR ZENÉSZRAJONGÓI IS EMLÉKEZNEK.

 

https://recorder.blog.hu/2016/01/18/nagyon_nem_akarja_elfelejteni_a_vilag_david_bowie-t
Nagyon nem akarja elfelejteni a világ David Bowie-t
süti beállítások módosítása