Egy gönci és egy ceglédi dalszerző-gitáros Budapesten meghallgat egy lemezt és zenekart alapít – röviden ez a nyár végén már egy bemutatkozó kislemezzel jelentkezett Papaver Cousins története. Hosszabban az egyikük, Szendrey-Nagy Olivér meséli el.
Megalakulás éve: 2014.
Tagok: Nagy Barnabás (ének, gitár), Szendrey-Nagy Olivér (ének, gitár).
Stílus: Folk/blues.
Hatások: Bob Dylan, Jack White, The Milk Carton Kids, Tom Waits.
Kiadó: Lone Waltz Records.
Történet: Régóta ismerjük egymást, nekem ceglédi évfolyamtársaim voltak a gimnáziumban és sokszor kötöttem ki Cegléden, ahol bemutattak minket egymásnak, aztán amikor egyszer kaptam a nagyszüleimtől egy lemezt karácsonyra, amiről tudtam, hogy Barni is nagyon szereti, áthívtam az albérletembe, hogy meghallgassuk. Így indultunk el, 2014. január 19-én Tom Waits Closing Time című albumát hallgatva, egy kimondatlan megegyezés mentén. Miután rólam kiderült, hogy dalszövegeket írok, Barniról pedig már lehetett tudni akkor is, hogy jó zenész, a két dolgot összepasszítottuk. Eleinte úgy írtunk dalokat, hogy elküldtem neki egy szöveget, amire ő Ceglédről egy felvett demóval válaszolt. Aztán felköltözött ő is Budapestre, és elkezdtünk rendszeresen próbálni, komolyabban foglalkozni a dalszerzéssel. Az első megjelenésünket másfél éves dalszerzői munka előzte meg. Ezután kerestük meg Danit, Andrást és Duke-ot (a Lone Waltz Records alapítóit – a szerk.), akik nagyon nyitottan és segítőkészen álltak hozzánk, könnyen megtaláltuk a közös hangot. A single felvételei után kiadóként is mögénk álltak, a megjelenés óta pedig dolgozunk a nagylemezünk dalain.
Megjelenések: No God Can Cage My Love, kislemez, 2015. augusztus.
Küldetés: Minél több jó dalt írni, kihasználva azt a mennyiségű és minőségű ingert, ami ma minket itt ér.
Jövőkép: Álmaink nyilván vannak, de a következő lépés egy videoklip és egy olyan nagylemez, amit szívesen meghallgatunk majd mi is.
Mellékprojektek: Barni énekel a Budapest Voices-ban és önálló esteket is tart. Olivérnek nincs ilyen.
Szexepil: Kínos lenne felhozni valamit, amiről később kiderülhet, hogy egyáltalán nem működik.
Legnagyobb eredmény, elismerés: Az, hogy a kiadónál minket alkalmasnak tartottak a közös munkára és láttuk rajtuk, hogy ez a munka nem csak nekünk öröm. Illetve az, hogy már az első koncertünkön volt, aki tudta a megjelent dalok szövegeit.
a zenekar, ma, november 26-án este Pécsen ad koncertet Zanzinger társaságában, a Nappaliban, Facebook-eseményoldal
a remek debüt kislemez (ami a zenekar Bandcamp-oldalán meg is vásárolható):
Papaver Cousins-Facebook
Lone Waltz Records-Facebook