Lemeztáska - DJ Madd

2015.11.05. 19:40, Frontrecorder

djmad.jpg

A Budapesten született, jelenleg Brooklynban élő DJ Madd az egyik - ha nem a - nemzetközileg legelismertebb magyar dubstep/bass music producer, aki 2008 óta számos kiadón (és 2013-tól saját Roots & Future labelén) keresztül rengeti meg a klubok/ nappalik hangrendszereit jamaicai dub és reggae hatásokból merítő zenéivel. A drum'n'bass-től indult, tinédzserkora óta zenét író, az évek során Bristol és Tokió kreatív levegőjét is magába szívó DJ Madd októberben a Ninja Tune kiadó Solid Steel nevű, több mint negyedszázada futó rádióműsora számára készített egy mixet, melyben összedolgozta legfontosabb zenei hatásait - mi pedig most ugyanezekről kérdeztük.

Első zenei emléked

Mint a mixem első zenéje - Paul Simon. Volt egy másolt VHS kazettánk a Graceland koncertről, ami nagyon sokat ment a lakásban, mint háttérzene. Ez anyukám oldaláról volt korai zenei emlék, apukám inkább dzsesszt hallgatott abban az időben. Szinte egész nap szólt a zene a lakásban Michael Jacksontól Miles Davis-ig úgyhogy szívesen gondolok vissza azokra az évekre.


Első lemez, amit saját pénzedből vettél

Hú, hát ebben nem vagyok 100%-ig biztos. Az első lemezvásárlások teljesen oldschool módon történtek: lementem a boltba (Underground Records / I&I) és amiket általában megvettem, azokat aznap reggel még nem is ismertem. Ami hirtelen beugrik az a Run-D.M.C.-től az It's Like That - ők nagy kedvencek a mai napig. Emlékszem az első drum’n’bass-lemezeim között volt egy Based On Bass kiadás, amit kb. azért vettem kézbe, mert „valami graffiti logó” volt a borítón.


Zene, ami zenekészítésre inspirált

Nálam ez máshogy alakult ki. Általános iskola végén elkezdtem demoscene bulikba járni, ahol először láttam zeneszerkesztő programokat. Ezeken a 2-3 napos összejöveteleken mindenféle versenyen belül lehetett megmutatni mit tudsz a gépen művészkedni. Én rögtön éreztem, hogy a zene felé fogok húzni, úgyhogy inkább azokban a körökben mozogtam és ott mutatták nekem először, hogyan lehet hangokat készíteni számítógépen. Persze ez teljesen más világ volt, a zenék nagy része nem szólt jól, de nem is arra volt az egész kihegyezve. Inkább különféle gépek határait feszegették az emberek: ki tud 4 csatornán minél összetettebb zenét írni, vagy Commodore 64-en vagy Amigán, és hasonlók. De ha valamit ki kéne emelnem abból az időszakból, akkor az a Prodigy Experience albuma. Nem tudom, honnan kaptam meg cd-n, de annyira elképesztően idegen és más volt számomra, hogy azonnal próbáltam imitálni / másolni - nem sok sikerrel persze.


Meghatározó partiélmény

Bulizóként a régi Tilos partik ugranak be, amik a Petőfi Csarnokban voltak. Emlékszem a Jazzanova nagyon-nagyon tetszett, és az E-Z Rollers volt az első drum’n’bass buli, ahol tátottam a szám. Fellépőként pedig Tokióban Congo Natty-val egy színpadon játszani. Már előtte is jóban voltunk, ami számomra még mindig felfoghatatlan, kb. a legelső mp3-ak a gépemen Congo Natty zenék/mixek voltak - ha valaki akkor azt mondja, hogy egy nap haverok leszünk, lehet kinevetem.


Kedvenc reggae lemez

Bob Marley: One Drop. Az első reggae 7” lemezeim között ott volt, és szerintem az egyik legjobb zenéje.


Kedvenc dub lemez

Scientist: Scientist Rids The World Of The Curse Of The Vampires.


Kedvenc hiphop lemez

A Run–D.M.C. első albuma. Mindig is a poénosabb / mesélős hiphop volt számomra a nyerő, ők pedig nagyon eltalálták ezt.


Kedvenc jungle/drum’n'bass lemez

Dillinja: Cybotron és Roni Size / Reprazent: New Forms. Mind a két album a mai napig releváns. Bár szerettem az Ed Rush-/Optical-féle techstep vonalat, de a szívem mindig a koszosabb breakek / hangszerek / mc-k irányába húzott. Muszáj kiemelnem Congo Natty Junglist zenéjét is, ami abszolút kedvenc oldschool jungle.


K
edvenc dubstep lemez

RSD: Kingfisher. Ez számomra a tökéletes dubstep: minimalista, reggae elemekkel és hatalmas basszussal, amit csak a legjobb hangfalak tudnak igazan visszaadni.


Kedvenc bristoli lemez

Breakbeat Era: Breakbeat Era. Tudnék még párat sorolni, de talán ez foglalja össze számomra a bristoli drum’n’bass-t: dzsesszes, vokálos, bulis.


Kedvenc bass music lemez

Addison Groove: Footcrab. Mint sokaknak, nekem is ez volt talán az első olyan footwork-zene, ami emészthető volt és felfogtam, hogy miről van szó. Persze nem chicagói vagy New York-i, hanem angol szemüvegen keresztül van értelmezve, de talán ezért is annyira fontos a szcénában.


Kedvenc magyar lemez

Anorganik feat. Sena: Endlessly.


Minden idők legjobb lemeze

Dillinja: Cybotron


Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb/legértékesebb darabja

2013-ban négy hónapot Tokióban töltöttem, ahol nagyon sok érdekes lemezt sikerült összeszednem. Amire nagyon büszke vagyok, azt ajándékba kaptam egy helyi barátomtól és régi japán kaiju filmzenék vannak rajta (Godzilla, Ultraman, stb.). A borítót, mint egy könyvet ki lehet nyitni és van benne egy pár oldalas képregény, plusz sztorik a filmekről - nagyon menő.


Bűnös zenei öröm

Wideboys ft Dennis G: Sambuca. Ez annak számít? Nem tudom, aki azt mondja, hogy nem szereti a pezsgőlóbáló UK garage-t, az szerintem hazudik.


Olyan zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis nagyon szereted

Amikor bulizni megyek, próbálok olyan helyekre menni, ahol nem hallok se drum’n’bass-t, se dubstepet, se reggae-t, hanem valami olyat, amiről fogalmam sincs. Techno / house bulikba elég későn kezdtem járni, de mostanában azt szoktam keresni, ha ki kell szellőztetni a gondolatokat zenei téren. Ezen belül persze a basszus még mindig fontos számomra, szóval a Claude VonStroke / Catz ’N Dogz vonal az nagyon bejön, ha pedig valami kalapálós technóra vágyom, akkor Karenn vagy Perc.


Zene, ami elgondolkodtat

Ezt most kocka módon fogom megközelíteni: a kísérleti elektronika számomra mindig is egy érdekes műfaj volt. Nem mondom, hogy szeretem, de talán pont ezért is gondolkodtat el. Fogalmam sincs, hogy amit jónak tartanak, az mitől jó, vagy amit rossznak, az mitől rossz. És néha azt se tudom, hogy épp melyiket hallom a kettő közül.


Kedvenc zene szexhez

Calibre.


Kedvenc őszi zene

DJ Shadow: Six Days.


Zene, amitől boldog leszel

Bármi Shabba Ranks-től - instant jókedv buli-reggae! Ha valami komolyabbra vágyom, akkor Fat Freddy’s Drop: Blackbird.


Kedvenc heartbreak lemez

Commix feat Steve Spacek: How You Gonna Feel.


Kedvenc zene éjszaka, sötétben hallgatni

A Rhythm & Sound-tól bármi, vagy Maurizio Masters Of Dub Techno mixe.


Kedvenc vasárnap reggeli pihenős zene

Geto Boys: Damn It Feels Good To Be A Gangsta.


Kedvenc zene utazáshoz

Brian Eno: Ambient 1: Music For Airports. Ezt jó barátom, Phaeleh ajánlotta utazáshoz. Nem nagyon vagyok otthon az ambient műfajban, de amikor nem szeretnék csendben ülni, viszont épp zúg a fejem az előző estétől, akkor ez tökéletes.


ez pedig DJ Madd spéci mashupokkal/editekkel/"belenyúlásokkal" teli Re-Influenced mixe a Solid Steel rádióműsor számára:

https://recorder.blog.hu/2015/11/05/lemeztaska_dj_madd
Lemeztáska - DJ Madd
süti beállítások módosítása