Rangot ad és rendszerez – A 2015-ös WOMEX-életműdíjas: Cheikh Lô

2015.10.24. 14:15, rerecorder

cheikhlo-full-2.jpg

A világzene olyan kategória, amely részben a kereskedelmileg vezérelt popzenei műfajok tagadásából jött létre. A világzenének kevés intézménye, ceremóniája, díja van, a WOMEX életműdíja a kevés egyike, amely valamilyen módon rangot ad és rendszerez, kanonizál és tükrözi a műfaj értékrendjét. Nem eladott példányszámokért vagy mérhető sikerekért adják. És nem is csak a zene minőségéért: olyan előadók kapják meg, akik a zenéjükkel is, de egész pályafutásukkal, társadalmi elkötelezettségükkel, egy vagy több adott ügy melletti kiállásukkal, személyiségükkel is példaképek. 2015-ben a szenegáli Cheikh Lô kapja a díjat, aki az Budapesten rendezett WOMEX utolsó napján, október 25-én a hagyomány szerint koncertet is ad. A héten zajlik tehát az év talán legfontosabb magyarországi zenei eseménye, készüljünk rá ezzel a kétrészes áttekintéssel: az első összeállításban az 1999-2014 közötti díjazottakról ír a WOMEX helyi partnerének, a Hangvetőnek - és egyben Világrecorder rovatunknak - a vezetője, Weyer Balázs, a második részben pedig most a vasárnap fellépő Cheikh Lô munkásságát foglalja össze.

Cheikh Lô

cheikh-lo02_youri-lenquette_1.jpgIdén Cheikh Lô kapja a díjat, aki szenegáli, de nehéz őt egyetlen országhoz kötni. Nyugat-Afrika a zenei hagyományt tekintve egységes terület, a gyarmatosítás következményeként megállapított államhatárok nem kulturális határok, nem is nyelviek vagy etnikaiak. Zeneileg az egykori nagy Mande Birodalom területét tekintjük egy régiónak, amely ma legalább nyolc országot jelent: Malit, Szenegált, Burkina Faso-t, Elefántcsontpartot, Guineát, Mauritánia déli részét, Niger egy részét, Kongó egy részét, Gambiát. Ezt a hagyományt összekötik a jellegzetes hangszerek, a kora, a balafon, a ngoni, a djembe és az énekmondó dinasztiák hagyománya, az úgynevezett jeli-k. Mégis, ezen a hatalmas területen belül vannak regionális sajátosságok, helyi műfajok. Cheikh Lô a térségen belül azonban inkább kivétel: egyrészt, mert nem zenészdinasztiából származik, ami ritkaság arrafelé a zenészek között, másrészt mert családi hátteréből fakadóan nem kötődik szorosan egyetlen regionális hagyományhoz, hanem inkább magába olvasztja Nyugat-Afrika zenéjének minden elemét, szintetizálja azt. Cheikh Lô identitása, ahogy említettem, inkább kötődik egész Nyugat-Afrikához, mint annak egyetlen országához. Ennek alapvető oka, hogy szenegáli szülők gyermekeként, de Burkina Fasóban született, annak is második legnagyobb városában, Bobo Dioulassóban, az ötvenes években. Apja kereskedő volt, sok környékbeli országban rendelkezett kapcsolatokkal, akik rendszeresen felkeresték őt, így, ahogy Cheikh Lô visszaemlékszik, időnként húsz-harminc átutazó vendége is volt egyszerre a családi otthonnak, amely sokféle kulturálist hatást jelentett számára. Cheikh Lô zenéjében mindez úgy jelenik meg, hogy egy műfajnál sem horgonyzott le, még a wolof közösség mbalax nevű műfajánál sem, amely etnikailag a legközelebb állt hozzá, hanem Nyugat-Afrikai minden hagyományából merített – még a Szenegálban lenézett kongói afro-latinból is.

AZ EGYENLÍTŐ MENTI AFRIKA ZENÉJÉRŐL ITT ÍRTUNK.

cheikhlo-full-1.jpgAhogy említettem, a Womex életműdíját a zenei teljesítmény mellett a társadalmi és emberi nagyság, a példaadás is indokolja szinte minden esetben. Cheikh Lô esetében ez az indok az elesettek iránti kiállás és a mély, békét hirdető vallásosság, amely áthatja a zenéjét. Az elsőre példa egy aktuális téma, az afrikai menekültek ügye iránti elkötelezettség, amely akkor fejlődött ki benne, amikor fiatalon két évet Párizsban töltött és volt alkalma megtapasztalni ott menekültként, bevándorlóként élő honfitársai sorsát. Erről szólt egyik leghíresebb száma, a Doxandeme. Cheikh Lô egész zenéjét áthatja a vallásosság. Egész pontosan egy, az iszlámhoz tartozó spirituális szufi vallási csoport, a mouride tagja. Ezt a szufi testvériséget Amadou Bamba, egy muszlim aszkéta alapította a XIX. század végén. Ennek egyik csoportja a Baay Faal, amelyet Cheikh Ibra Fall, Amadou Bemba egyik tanítványa alapított. Ahogy Cheikh Lô maga összefoglalta, az ő tanításának a magva az, hogy „imádkozz úgy, mint ha már holnap meghalnál és dolgozz úgy, mintha sosem halnál meg” – azaz mindkettőből sokat vár el, miközben filozofikus irányzatként belső és külső békét hirdet, mert azt mondja, hogy előbb belül kell az embernek békét teremtenie, hogy aztán békében élhessen a világgal. Cheikh Lô egyik célja a zenével éppen az, hogy ezt a belső és külső békét és a munka becsületét hirdető vallási tanítást minél többekhez eljuttassa. Ahogy mondja, ha a zene nem elég jó, az üzenetre sem fognak figyelni, ezért a zenének nagyon jónak kell lennie. A kettőt, a zenét és az üzenetet, a közösségi munkát egyszerre honorálja a Womex életműdíja.

Cheikh Lo nem egy tisztességben megőszült veterán, hanem nagyon is aktív: éppen ebben a hónapban vezeti a világzenei ranglistát, a World Music Charts Europe-ot is Balbalou című új lemezével. Október 25-én gyakorlatilag pályája csúcsán lép fel a Müpában.

Weyer Balázs


a WOMEX Facebook-eseményoldala


Cheikh 
Lô friss albuma, a Balbalou


és egy másfél órás összeállítás Cheikh Lô eddigi munkásságából: 

https://recorder.blog.hu/2015/10/24/rangot_ad_es_rendszerez_az_idei_womex-eletmudijas_cheikh_l
Rangot ad és rendszerez – A 2015-ös WOMEX-életműdíjas: Cheikh Lô
süti beállítások módosítása