Amikor valódi autó játssza le az óriási vinyl lemezt

2015.09.04. 15:27, Frontrecorder

fiatvinyl.jpg

Tizenöt méter átmérőjű vinyl lemezt szólaltatott meg egy autó Londonban szerda este - a különleges produkció a FIAT új 500-as modelljének bevezető kampányeseménye volt, melyen Ella Eyre is fellépett. 

A vinyl-kultuszt jó néhány márka lovagolta már meg eddig is, de a FIAT ikonikus 500-as modelljéhez kifejezetten passzol, hiszen a Cinquecento hódítása egybeesik a bakelitlemezek fénykorával, az ötvenes-hatvanas-hetvenes évekkel, ráadásul mindkettő újra nagyon menő az utóbbi néhány év óta, és még a kerek forma is közös bennük. De hogyan lehetne izgalmas módon összekapcsolni a legendás kisautót a vinyl lemezzel? Erre adott választ az a zártkörű esemény, mely a "remaszterelt" FIAT 500-ast bevezető Icon Reloaded kampány keretében zajlott szeptember 2-án este Londonban, a Tower Bridge közelében egy parkban. Itt állították fel azt a tizenöt méter átmérőjű vinyl lemezt, melyet óriási lemezjátszótű helyett egy piros FIAT 500-assal játszottak le. Vagyis nem egészen: az autó ugyanis csak bizonyos zenerészleteket szólaltatott meg, a többit élőben adta elő egy zenekar, miközben a britek egyik új kedvence, Ella Eyre énekelt hozzá a gigalemez közepén, a "címkéjén" állva. Az így előadott dal egyébként az Emotions Best Of My Love című 1977-es dalának feldolgozása volt, és ha ez az egész nem is volt több jól eltalált marketingkunsztnál, a produkció azért így is látványos és szórakoztató - de most már valaki tényleg csinálja meg a lemezjátszót, aminek valódi autó a hangszedője!

A FIAT Icon Reloaded eseményének összefoglaló videója:

Címkék: vinyl ella eyre
https://recorder.blog.hu/2015/09/04/amikor_kisauto_jatssza_le_az_oriasi_vinyl_lemezt
Amikor valódi autó játssza le az óriási vinyl lemezt
süti beállítások módosítása