Töméntelen adat keletkezik rólunk, és a zenefogyasztási szokásainkról szólók még a legártatlanabbak közé tartoznak. Ettől még megváltoztatták a zeneipart, és azt is, hogy mit hallgatunk: még többet ugyanazt.
19 ezer adat Katy Perryről
Könnyen belátható, hogy a „big data” – ahogy a rengeteg adatot, ezek elemzését, az erre épülő iparágat nevezik – hogyan befolyásolja a zeneipart. Minél többet tudnak arról, hogy mit szeretnek az emberek, annál hatékonyabban tudják eljuttatni azt, és még több hasonlót még többekhez. Korábban elég kevés volt az adat: lemezfogyásokról, rádiós játszásról, koncertbevételekről, koncertlátogatókról, de ezek sem voltak megbízhatóak, például az eladási listákat a boltok bediktálása alapján állították össze, és ezt könnyű volt manipulálni (pl. hogy valami népszerűbbnek tűnjön). Amikor a Billboard 1991-ben pontosabb mérést vezetett be, hirtelen kiderült, hogy a hiphop és a country jóval népszerűbbek, mint gondolták.
Az, hogy egyre inkább online hallgatunk zenét, ennél is komolyabb változás. Korábban lehetett tudni, hogy hol hányan vettek meg egy lemezt – most lehet tudni, hogy a rajongók hol élnek, milyen neműek, korúak, mit szeretnek még. Korábban semmit nem lehetett tudni arról, mit csináltak a lemezzel vásárlás után, egyszer hallgatták meg vagy százszor – most lehet tudni minden online zene- és videólejátszásról, megosztásról, lájkról. (Bár még mindig van ugye offline zenehallgatás.)
Aki azt hiszi, hogy az öltönyös emberek megnézik a számokat a YouTube-on, Facebookon és Twitteren, téved. Mint a Guardiannek az egyik big data cég, az Apple által felvásárolt MusicMetric elemzője elmondta, egy Katy Perry-szintű sztárnál kb. 19 ezer adatot követnek: minden szám, lemez, videó minden platformon, területekre bontva. A big data egyik sztárja, a Pandora birtokába került Next Big Sound az összes közösségi aktivitást és a Wikipedia-kereséseket is elemzi.
Megérzés helyett statisztika
A kiadó az adatok alapján szerződtethet befutóesélyes előadókat, kiválaszthatja a rádiókba szánt számot, és a szerkesztőket statisztikával győzheti meg. A menedzser olyan helyekre szervezhet koncerteket, ahol lesz közönség. A szponzoroknak be tudja mutatni, hogy a célcsoportot milyen hatékonyan éri el a zenekar.
Korábban a zeneipar legalább részben megérzésekre támaszkodott. Egyfelől ez vezetett az összes kedvenc zenekarunk szerződéséhez (kivéve tán a legújabbakat), másfelől olyan mókás történetekhez, mint amikor Dick Rowe A&R-menedzser meghallgatta a Beatlest, és azt mondta, hogy nem tetszik, és a gitárzenekarok mennek is ki a divatból. (Később amúgy ő szerződtette a Rolling Stonest, a Zombiest stb.)
Demokrácia vagy egyhangúság?
Kérdés, hogy jobb-e, hogy ehelyett egyre inkább adatok döntenek egy szerződésről, egy dal kiemeléséről. Az biztos, hogy a hallgatók egyre inkább azt kapják, ami tényleg tetszik nekik, és nem azt, amiről valaki azt gondolta, hogy tetszeni fog. A zeneipari döntésekben nagy szerepet játszanak a Shazam adatai is. A számfelismerő app szintén big datával szolgál: naponta 20 millióan kérdezik meg általa a mobiljukat, hogy mi szól éppen. A Shazam állítja, ez alapján elég jó pontossággal egy hónappal előre meg tudja mondani, miből lesz sláger. Itt aztán tényleg nincs „gonosz kiadó” meg „marketinggel elvakított tömegek”, csak annyi: tetszik ez a szám, kíváncsi vagyok, mi ez. (A Shazam szerint az első tíz másodperc alapján keresnek a legtöbben, vagyis a dal eleje még a refrénnél is fontosabb a hallgató megfogásában.) Hát nem jobb, hogy ezekből lesznek slágerek?
A témáról szóló legalaposabb cikk, az Atlanticban megjelent The Shazam Effect szerint nem. Az emberek ugyanis azt szeretik, amit már hallottak, és ha dönthetnek, azt mondják: még ugyanazt, sokat! (Erre evolúciós magyarázat is van: az ismerős biztonságosabb, mint az ismeretlen.) A cikk idéz néhány rémisztő adatot. A rádiókban biztosan nagyobb az egyformaság; az amerikai Top 40 adók 2013 legnagyobb slágerét, a Blurred Linest 70 százalékkal többet játszották, mint 2003 legnagyobb slágerét.
Ugyanakkor kérdés, hogy maguk a dalok egyformábbak lettek-e a big datától. Itt lehet kutatásokat idézni pro és kontra. A legmegnyugtatóbb válasz a big data egy másik felhasználásából jön: hogy magáról a zenéről is sokat meg lehet tudni. Ebben az élen jár a Spotify akvirálta Echo Nest. (Érdemes böngészni Evolver.fm oldalukat.) Ők 1958-tól elemezték a Billboard Hot 100 slágereit, és azt találták, hogy ugyan lejjebb nagy az egyformaság, a top 20-ba rendszeresen olyan számok jutnak, amelyek eltérnek az átlagtól – bár persze a kelleténél nem jobban.
Rónai András
TOVÁBBI ZENEIPARI CIKKEINK ERRE.
