Magyarradar – Kaktus

2015.07.18. 09:21, rerecorder

kaktus_pesti_udvarban.jpg

Szerencsére ma már egyre gyakoribb, hogy frissen feltűnt magyar zenekarok úgy szólalnak meg, mint az aktuális minőségi popzenék a világban, így a pécsi-kaposvári Kaktusnak is jár az ebbéli dicséret. Januárban adták ki debütáló ep-jük, a hatszámos, elektronikát és hangszereket ügyesen keverő Second Stone From The Sun, amit hamarosan élőben is hallhatunk, hiszen ők lesznek a Rakéta Fesztivál nyitónapjának az egyik fellépői. Most meg bemutatkoznak Magyarradar rovatunkban.

Megalakulás éve: 2014.

Tagok: Irsik Bence (gitár), Szula Gergely (dob), Borbás Olivér (programozás, ütőhangszerek, ének).

Stílus: Elektroakusztikus, (kicsit experimentális), pszichedelikus IDM.

Hatások: Radiohead, Zagar, Hiatus Kaiyote, Shigeto, Atoms For Peace, Hans Zimmer.

borito_second_stone_from_the_sun.jpgKiadók: Egyelőre szerzői kiadásban jelent meg a 2015. elején kihozott bemutatkozó kislemezünk, és így fog megjelenni a következő EP is.

Történet: Olivér: 2014 szeptemberében, nagyjából egyidőben keresett meg Gergő és Bence egy közös projekt ötletével, én pedig jónak láttam egyesíteni a két törekvést. Megcsináltuk az első dalunkat, a She Be Like-ot a KERET blog tehetségkutatójára, amin ugyan tovább nem jutottunk, de ez nemis nagyon zavart minket, hiszen már akkor úgy voltunk vele, hogy kihozunk egy EP-t. Azóta ez megtörtént 2015. januárjában (Second Stone From The Sun), majd az Index dalversenyén,  „A Szám”-on (számunkra is) meglepően sokáig jutottunk. Azóta új dalokon dolgozunk, amelyeket szeretnénk a nyáron felvenni, és ősz elején kihozni egy újabb EP formájában, de mivel Olivér és Gergő kaposváriak, Bence pedig pécsi, ezért nem egyszerű a folyamat.

Megjelenések: She Be Like (2014), Second Stone From The Sun ep (2015)

Küldetés: Nyílván „küldetésünk” olyan zenét csinálni, amivel örömet szerzünk az embereknek, és magunknak is. Mivel elég öncélú dolognak indult a Kaktus, nekünk mindig érdekes és izgalmas, ennek ellenére nagyon jó azt látni, hogy egyre több embernek tetszik is, amit csinálunk. Ez elképesztően motiváló. Aztán talán az, hogy minél érdekesebb, vagy ha úgy tetszik meglepőbb elemekből épüljenek fel a dalok, minél szokatlanabb hangmintákhoz, és effektekhez nyúljunk, amik viszont egy erős, egységes, és befogadható hangulatot tudjanak kelteni. Ezen felül fejlődni zeneileg és stúdiótechnikailag, és persze igyekszünk egyre jobbá, és érdekesebbé tenni a koncertjeinket. Jelenleg talán az a legfontosabb, hogy élőben is tudjunk jól teljesíteni, mert most ez a legkiaknázatlanabb része a projektnek.


ITT IS DICSÉRJÜK A KAKTUST!

Jövőkép: Mi nagyon örülnénk annak, ha itthon minél több zenekar próbálkozna hasonló irányokba indulni, és hasonló irányokba terelgetni kicsit a szcénát, mert úgy érezzük, hogy egyelőre hiányában van az ország az ilyen kísérletezősebb, nehezebben kategorizálható elektronikának, ami „nyugaton” talán már egészen kitaposott út lett mára. Ami minket illet, addig lelkesen folytatjuk a dolgot, ameddig tényleg látjuk magunkban a lehetőséget a fejlődésre, és ameddig számunkra érdekes marad.

img_0534_2.jpg


Mellékprojektek
: Gergő és Olivér már régebb óta zenélnek együtt, a Popeye zenekar részeként.

Szexepil: Minden. (Plusz Gergő kis zöld Daewoo Tico-ja, amivel utazunk mindig koncertezni.)

Legnagyobb eredmény, elismerés: Talán az, hogy viszonylag sok emberhez eljutunk, annak ellenére, hogy gyakorlatilag azon kívül, hogy megosztunk ezt-azt a Facebookon, és csináljuk, amit szeretünk, mást nem teszünk ennek érdekében (itt meg kell említeni, hogy a KERET főszerkesztője, Kocsis András rengeteget segít nekünk, és ezt nem tudjuk elégszer megköszönni). Vagy a sok váratlan pozitív visszajelzés, amit végre nem csak ismerősöktől kapunk. Aztán persze ott van az is, hogy akinek esetleg nem tetszik a zenénk, az sem tud csak úgy elsétálni a dolog mellet. Mindenkiből kiváltunk valami érzelmet, legyen az pozitív vagy negatív.


a zenekar legközelebb a Rakéta Fesztiválon lép fel július 20-án az A38-on, egyúttal ez lesz a zenekar első fővárosi koncertje is, Facebook-eseményoldal

a hatszámos remek ep: 


az elsőként közzétett She Be Like


a Kaktus Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2015/07/18/magyarradar_kaktus
Magyarradar – Kaktus
süti beállítások módosítása