Az USA-ban a héten került a mozikba az Eden című film, amely a kilencvenes évek French touch névvel felcímkézett francia elektronikus tánczenei színteréből kiindulva mutatja be egy dj felemelkedését és bukását, és a történetben a Daft Punknak is jut egy mellékszerep. Mia Hansen-Løve filmje érzékletesen mutatja be, hogyan hatott Amerika tánczenéje - a diszkó és a house - egy csapatnyi francia dj-re húsz évvel ezelőtt, de mi a helyzet a valóságban, mi van a French touch-on túl, és mi volt előtte? Voilá, a szerintünk legmeghatározóbb tíz szám a francia elektronikus tánczene elmúlt négy évtizedéből.
Space: Magic Fly (1977)
A francia diszkóvilágot valósággal megigézte az űr, nagyon érezték a space discót, ez pedig ennek az irányzatnak minden bizonnyal a legismertebb száma - ha megnézzük a korabeli "videoklipjét", nem nehéz a Daft Punkra asszociálni, joggal.
Cerrone: Supernature (1977)
A franciák Moroderének emblematikus száma, az I Feel Love méltó párja, mint a későbbi négynegyedes tánczenei műfajoknak utat törő szintetikus diszkó alapműve.
CERRONE MUNKÁSSÁGÁT ÉS JELENTŐSÉGÉT ITT FOGLALTUK ÖSSZE.
Daft Punk: Da Funk (1995)
Ezzel a szexin döngető funk-diszkó-acid-techno hibriddel a Daft Punk túlzás nélkül új fejezetet nyitott az elektronikus tánczenében - a máig friss szám az Edenben is szerepet kap.
Etienne De Crécy: Prix Choc (1996)
Bár a kilencvenes évek közepén feltörő French touch-hullám kezdő lökésének szokás elkönyvelni, és valóban kvázi előkészítette hozzá a terepet, az 1996-ban megjelent Super Discount album mégis inkább a franciásan sikkes downtempo elektronika / lounge house egyik alapműve. A lemezt összeállító (és a legtöbb számot jegyző) Etienne De Crécy is ezen a vonalon kezdte a pályáját a kilencvenes évek elején, a Philippe Zdarral (Cassius) közös Motorbass formációval, a Prix Choc pedig nemcsak az album, de ebből az érából az ő legjobb pillanata is.
HOGY MI AZ A FRENCH TOUCH? ITT A MEGFEJTÉS.
Stardust: Music Sounds Better With You (1998)
Alan Braxe, Thomas Bangalter és az énekes Benjamin Diamond alkalmi formációja jegyzi a French touch legmaradandóbb slágerét, ennél üdvözítőbb, spirituálisan emelkedett francia filteres disco-house azóta sem volt.
Mr. Oizo: Flat Beat (1999)
Az utóbbi években a világot elsősorban szürreális játékfilmjeivel fejvakarásra késztető Quentin Dupieux először ezzel a számmal, na meg a klipjében szereplő, általa kreált vicces bábfigurával keltett feltűnést - Flat Eric körül valóságos kultusz alakult ki (nem kis részben a vele készült Levi's reklám hatására) rángatózós basszusú, speed garage-paródiának is beillő lüke Flat Beat pedig tulajdonképpen előrevetítette a kétezres évek második felében kibontakozó fidget house irányzatot.
Laurent Garnier: The Man With The Red Face (2000)
Laurent Garnier a francia elektronikus tánczene kulcsfigurája és ízlésformálója három évtizede, szinte minden műfajban otthon van (maratoni dj-szettjeiben ezt rendre bizonyítja is), de azért a ropogós techno-house a fő specialitása, ez a frenetikus szaxofonjátékkal spékelt dzsessztechnó opusz pedig gyakorlatilag összeforrt a nevével. Ma is működik bármelyik techno/house parti eksztatikus csúcspontjaként.
Miss Kittin & The Hacker: Frank Sinatra (2001)
A boldogult emlékű electroclash irányzat egyik legnagyobb slágere, a legjobb benne a pléhpofával előadott pozőr-dekadens szövege: "To be famous is so nice / Suck my dick, kiss my ass / In limousines we have sex / Every night with my famous friends".
Kavinksky: Testarossa Autodrive (2005)
Az utóbbi évek retrowave/synthwave/outrun divatjának közvetlen előfutára - és fontos inspirációja - volt a Daft Punkhoz hasonlóan tökéletes imidzset maga köré építő Kavinsky, aki aztán beérte az utána jövőket és a Nightcall című dala a Drive - Gázt! című film révén ennek a zenei vonulatnak a legnagyobb slágere lett.
A LEGJOBB RETROWAVE-KLIPEK AZ IRÁNYZAT EGYIK HAZAI ÉLHARCOSA SZERINT.
Justice: Waters Of Nazareth (2005)
A French touch lecsengése után néhány évvel beütött French electro, amely a funk-diszkó-house szentháromsága mellett nyersebb, keményebb műfajokból (hiphopból, technóból, heavy metalból) ugyanúgy merített. A French electro első világrengető csapását a Justice vitte be a bemutatkozó dalával (a Never Be Alone ugye Simian-remix volt): légkalapács-ritmusok, torzított basszusok, recsegő szintik és horrororgona - erre nem lehetett mást, csak ördögvillázva tombolni.
+1 Gesaffelstein: Pursuit (2013)
A francia tánczenei producerek aktuális mezőnyéből lazán kiemelkedik a zenében egyedi stílusú, megjelenésében irigylésre méltóan stílusos Mike Levy, aki első albumára tökéletesre és fényesen feketére csiszolta dark-indusztriál beütésű tech-electro hangzását, miközben Kanye West is lecsapott rá, a nők pedig döglenek utána - erre mondják, hogy sztáralapanyag.
