Szubjektív-szelektív krónika – 20 éves a Heaven Street Seven

2015.01.24. 14:40, rerecorder

hs7_sajto_15.jpg

A kilencvenes évek közepén, angol nyelvű dalokkal indult zenekarok közül (a más műfajban zenélő Quimby mellett) egyedül a Heaven Street Seven volt képes végrehajtani azt a nagy fegyvertényt, hogy az angolszász gitáros popzenét bevitte a hazai mainstreambe és húsz éven – valamint kilenc, nagyjából egységesen magas színvonalú stúdiólemezen – át ott is maradt az élmezőnyben. A születésnapját teltházas Akvárium-koncerttel ma, január 24-én este ünneplő kvintett frontembere, Szűcs Krisztián a Recorder kérésére emlékezett vissza minden évből a szubjektíve legfontosabb pillanatokra.

1995

hs7_95_1.jpgAz esztergomi főiskolán kollektív VBK-ivásból és hobbigitározgatásból organikusan kinőve Krisztián és Robi (Németh Róbert basszusgitáros, aki a Recorder szerzője is - a szerk.) összetétellel megalakul a zenekar. Kisvártatva csatlakozik Kiss Endre, a Quimby akkori gitárosa, majd hármasban ellátogatnak a The Houdinis nevű zenekar koncertjére. A Houdinis dobosa, Orbán Gyula és Krisztián között  négy és fél perces ismeretség, és a legelső feldemózott szám közös meghallgatása után  a következő rövid párbeszéd zajlik le:

Gy: - Őőő, figyelj, beléphetek a zenekarba?
K: - Őőőő, igen.
Gy: - Oké.
K: - Oké.

heavenstreetseventicktocknofear1995.jpgGyuláék régi barátja, a stuttgarti hangmérnök Bernhard Hahn ellátogat egy HS7 koncertre, és elhívja a zenekart a stúdiójába, ahol elkészül a Tick Tock No Fear című debütáló album, természetesen kizárólag kazettán jelenik meg. Az akkor még filmrendezőtanonc Török Feri vezényletével elkészül az első klip, a zenekar első, Heaven Up Here című dalához.

SZŰCS KRISZTIÁN PROFÜL ROVATUNKBAN KRITIZÁLTA A GRIZZLY BEAR LEGUTÓBBI ALBUMÁT.


1996

Az első komolyabb koncertek, földrajzi expanzió: a „Kitörés a Duna mellől” névre keresztelt miniturnén a HS7 első koncertjét adja NEM dunaparti városban, jelesül Pécsett, mivel korábban csak Budapesten, Esztergomban, Pakson és Dunaújvárosban játszottak. Ez a tény is erősíti a „dunabeat” műfaji meghatározás létjogosultságát. Csatlakozik a zenekarhoz Ciba, azaz Balczer Gábor, a Houdinis gitárosa.

1997

hs7_goal.jpgMegjelenik a Warner Music 1G labeljénél a Goal című második lemez. Elkészül az első nagyobb költségvetésű klip a Wallflowerre. Bár a forgatáson a zenekar kis híján fagyhalált hal, és Gyuszi bácsi anyukája kissé felháborodik, mikor meglátja, hogy a kopasz énekes a fater szőrén-szálán eltűnt fűnyírópólójában feszít, a küldetés nagyon is eléri célját, hiszen a klipet több nemzetközi zenecsatorna (MTV. MCM) is játssza. Fontos megjegyezni, hogy akkor még csak a mainál sokkal nagyobb presztízsű angol és amerikai MTV létezett, így nagyon komoly fegyverténynek számított, ha egy közép- vagy kelet-európai zenekar videóját lejátszották.

1998

hs7_bp_dolls.jpgA HS7 lemezfelvétel céljából Stuttgart felé halad a német autópályán, amikor kifogy az üzemanyag. Egy kedves, alvó magyar kamionos szívesen kisegít gázolajjal, de nincs cső, így Robi gitárkábelét vágják fel 20 centis darabokra, és a rézszálak kioperálása után másfél óra alatt mintegy 2 litert sikerül fantásüvegbe gyűjteni, amivel éppenhogy begurulnak a következő benzinkútra. A Budapest Dolls így sikeresen elkészül, rajta néhány magyar nyelvű számmal, mint például a Valami és a Hip-hop mjúzik, amik azonnal a közönség kedvenceivé válnak, ezzel új, „magyar nyelvű” korszakot nyitva a zenekar történetében. Még a lemezfelvétel előtt komoly billentyűsigény lépett fel, így a munkálatokban tevékenyen részt vett Balanyi Szilárd, de az ő quimbys elfoglaltságai miatt állandó tag után néz a zenekar. Az új csapattárs Takács Zoltán, aki azért kapta a zenekarban a „Jappán” nevet, mert állítólag japán szakra járt egy ideig, bár már ő sem tudja mikor.


1999

A HS7 az egyik meghatározó példaképe, az R.E.M. előtt játszik a Kisstadionban. Peter Buck, az REM gitárosa a koncert alatt a színpadon négykézláb mászva csekkolja Ciba gitáreffektjeit, aztán kér egy HS7 lemezt és kap. Mike Mills basszusgitáros is kér, de ő már nem kap, mert nincs náluk több.

2000

hs7_cukor.jpgElkészül a már teljes egészében magyar nyelvű számokból álló Cukor, Bernhard mellett a Neo produceri segédletével. A felvételek befejezése után előkerül még egy dal, lóhalálában felveszik egy fél óra alatt, hátha jó lesz valamire. A szám a Hol van az a krézi srác? címet kapja, és az alternatívnak nevezett zenekarok történetében példátlan módon, a kereskedelmi rádiós játszási listákat is vezeti. Emellett leginkább a Mozdulj! és a Sajnálom slágereknek köszönhetően a HS7 „tényezővé” válik a magyar pop-rock palettán.

2001

A Cukor „húzóslágereiből” White Lies In Hi-Fi címmel angol nyelvű EP készül. A patinás londoni Record Collector magazin a hónap kislemezévé avatja a Cardigans vagy éppen az Aztec Camera legjobb pillanataihoz hasonlítva a dalokat.

heaven-street-seven3.jpg


2002

hs7_kisfilmek.jpgMegjelenik a Kisfilmek a nagyvilágból lemez, amelyet az őrült szélsőségek jellemeznek. A nyolc perces Pink Floydot idéző pszichedelikus Régi nótától a tömör Dél-Amerika kupléig minden belefér. A zenekar tagjaival ismerősök és ismeretlenek nagy összegben fogadásokat kötnek, hogy meg fogják találni a Dél-Amerika eredeti verzióját. A fogadásokat minden esetben a zenekar nyeri, hiszen a dal saját.

2003

A HS7 kémei az ország különböző területeiről jelentik, hogy lakodalmakban hallották felcsendülni a helyi lagzizenekarok előadásában a Krézi srácot és a Dél-Amerikát. Augusztusban a Sziget Nagyszínpadon adott koncert után Krisztián és Jappán kissé szomorkásan ülnek a backstage-ben, némileg elégedetlenül a hangversenyen adódott technikai problémák miatt, amikor Huey, a főzenekar Fun Lovin’ Criminals frontembere a következő mondatot intézi hozzájuk: „Yo bros, stop pullin faces, you did a fuckin gorgeous job!”

2004

hs7_szallj_ki.JPG„Vissza a gyökerekhez” jeligével elkészül a Szállj ki és gyalogolj című album olyan számokkal mint az Ez a szerelem, a Csízbörger vagy a Hangerő. Ciba helyére a gitáros poszton az Időrablókból és Neoból is ismert Ábrahám Zsolt lép.

2005

A MAHASZ díjátadó gálán csocsózás közben éri a gyanútlan zenekart a hír: rohanás a színpadhoz, mert megkapták az Év rockalbuma Fonogram-díjat a 2004-es lemezért!

2006

hs7_tudom.jpgA hideg januárban a HS7 a stúdióban dolgozik az új lemezen, majd nagy örömükre félbe kell szakítaniuk a munkát, hogy elutazzanak Cannes-ba a MIDEM fesztiválra, és ott átvegyék a European Border Breakers Award különdíját, amely az új EU tagállamokból beküldött mintegy négyszáz hanganyag közül a legjobbnak ítéltnek jár. Megjelenik a Tudom, hogy szeretsz titokban, amely a kritika és a közönség egybehangzó véleménye szerint is a HS7 eddigi legerősebb anyaga.

2007

Az éveleji, nagyszabású „vonósnégyeses-Karaván Famíliás-Presser Gáboros” MÜPA akusztik koncert után kisvártatva 15 állomásos nagysikerű európai turnéra indulnak egyik tinédzserkori kedvencükkel, az ausztrál Church zenekarral, többek között olyan legendás koncerthelyszíneket érintve, mint az amsterdami Paradiso, a londoni Islington Academy vagy a koppenhágai Vega. A malmöi koncert beállásán a HS7 eljátssza a Church Metropolis című számát, amit hallva Steven Kilbey, a Church énekes-gitárosa könnyekkel küszködve bocsátja meg, hogy a magyar legények már harmadszorra isszák ki az ausztrál főzenekar cateringkészletét.

2008

hs7_jazz.jpgMegszületik a következő HS7 sorlemez, a Jazz, amelyen a zenekar a Cukor óta először újra külső producerrel dolgozik, Tövisházi Ambrussal. Magyarországon úttörőként, a teljes lemezanyagot ingyen elérhetővé teszik egy héten keresztül.

2009

Az év, amikor nem sok emlékezetes történt a zenekarral. Ja, a Jazz-t jelölték egy Fonogram-díjra az év alternatív albuma kategóriában.

2010

A HS7 Ez a szerelem című slágeréből elkészül az MR2 Szimfonik első dalátirata, amely az azóta is nagy sikerrel működő sorozat mai napig talán legismertebb, emblematikus darabja. Novemberben a zenekar és a közönség közösen ünnepli a zenekar 15 éves születésnapját egy dupla koncerttel és egy dupla válogatáslemezzel, amely érthető okok miatt a Dunabeat címet kapja.

hs7_2010.jpg


2011

A zenekar Mikulásajándékként a Gigerli című új EP-vel kedveskedik. Elkészül a zenekar kedvenc videóklipje Hosszú Gábor kivitelezésében A réten című számra.

2012

hs7_felkeltem.jpgMegjelenik a Felkeltem a reggelt album, amely felerészben „hagyományos” Heveny-dalokból, felerészben pedig kísérletezőbb jellegű kompozíciókból tevődik össze. Megismétlődik a Cukor lemeznél már tapasztalt jelenség: a lemezkészítés legvégén kerül –szinte véletlenül – képbe a majdani legnagyobb sláger, a Nem elég. A lemez Úristen című zárószámát egy iskolai tornateremmé átalakított templomban veszik fel, a Gesztenyefák klipjét pedig az orfűi fesztiválozók lelkes közreműködésével. A koncerteken elharapózik a közönség soraiban a Nem elég klipjének rovására írható kancsótánc-őrület.

A HEAVENNEL UTOLSÓ LEMEZÜK MEGJELENÉSEKOR KÉSZÍTETTÜNK KÉTRÉSZES NAGYINTERJÚT. ITT PEDIG A MÁSODIK RÉSZ.

hs7_2012.jpg2013

Teltházas MÜPA nagytermes koncert vendégkórussal. Eddigi utolsó „output”-ként napvilágot lát a Lovasi Andrással felvett A konyhámban című dal, amely egyaránt hatalmas sikerrel szerepel a fesztivál- és klubkoncerteken.

2014

Az év nagyrészt klubozással és fesztiválozással telik, szeptembertől szünet, és felkészülés a 20 éves jubileumi koncertre.


Szűcs Krisztián

Ma, január 24-én, 21:00-től itt, az Akvárium csatornáján lehet nézni élőben a Heaven Street Seven koncertjét:




ez pedig a Heaven Street Seven a Müpából élőben egy MR2 Szimfonik+-os fellépése sok vonóssal: 

https://recorder.blog.hu/2015/01/24/szubjektiv-szelektiv_kronika_20_eves_a_heaven_street_seven
Szubjektív-szelektív krónika – 20 éves a Heaven Street Seven
süti beállítások módosítása