18+ The Weeknd esete a mamipornóval

2015.01.21. 23:24, Frontrecorder

theweeknd_1.jpg

A kanadai Abel Tesfaye, azaz The Weeknd amikor éppen nem keveredik zűrös ügyekbe - mint tavalyelőtt, amikor engedély nélkül hangmintázta a Portisheadet, vagy pár napja, amikor Las Vegasban összeverekedett valakivel, majd a kiérkező egyik rendőrt is fejbe verte - érzelmektől és érzékiségtől túlhajtott fura-R&B dalokat ír, például A szürke ötven árnyalata című filmhez. A pornográf bestseller regény filmváltozatában elhangzó Earned It tavaly karácsony előtt jelent meg digitális single-ként, most pedig klipet kapott - szolidan korhatárosat.

THE WEEKNDNEK SAJÁT MÁRKÁS ÓVSZERE IS VOLT, MI TÖBBET AKARHAT MÉG?

Tulajdonképpen az lett volna meglepő, ha - többek közt Beyoncé, Jessie Ware, Ellie Goulding és Sia mellett - The Weekend nem szerepel a mamipornónak bélyegzett regény kritika által már jó előre lehúzott megfilmesítésének soundtrackjén, de a készítők jó érzékkel válogatták be őt is a filmhez hozzájáruló előadók közé. A Kiss Land című 2013-as első hivatalos albuma óta mindössze két új dalt és néhány közreműködést (Ariana Grande, Rick Ross, Sia) a diszkográfiájához hozzácsapó Tesfaye pedig hozta, amit hoznia kellett, egy korrekt "The Weekend megrendelésre"-dalt, amit csak a nagyzenekari vonósok választanak el attól, hogy olyasvalami legyen, ami egy elit sztriptízbárban szól. A klipje viszont már egyértelműen rájátszik a dalnak erre a fílingjére: Tesfaye-t látjuk klasszikusan elegáns croonerként, a háttérben a (majdnem) meztelen táncoslányok karával, bónuszként pedig a film női főszerepét alakító Dakota Johnsont kikötve lógni. Amellett, hogy ebben aztán pornográfiának nyoma sincs, az egész nagyon steril - de talán A szürke ötven árnyalatához igazodva pont ez volt a cél.

EGY ÉVRE VALÓ KORHATÁROS VIDEOKLIP JÖHET? HA MÉG NEM LÁTTAD ŐKET...

 


ez pedig The Weeknd legutóbbi dala, az Often, a klipje ennek is inkább ízlésesen erotikus, az énekes jól adja a szokásos szexbe belefásult figurát:

https://recorder.blog.hu/2015/01/21/18_the_weeknd_esete_a_mamipornoval
18+ The Weeknd esete a mamipornóval
süti beállítások módosítása