„Nem nagyon érdekel, mások mit gondolnak” – Frank Turner-interjú

2014.03.07. 13:45, rerecorder

frank turner 2.jpg

Frank Turner a kortárs brit folkpunk egyik legambiciózusabb hírnöke, aki olyan műfaji klasszikusok nyomában jár, mint a Pogues vagy a Levellers. Az 1981-es születésű énekes-dalszerző gazdag családból származik (a magániskolában Vilmos herceg volt az osztálytársa, plusz saját sörmárkája is van), de társadalmi érzékenysége ettől még nagyon is erős. Zenei gyökerei viszont meglepőek. Lemeztáska-interjú, hatásokról, kedvenc albumokról a március 6-án, tegnap este az A38-on nagyon szimpatikus koncertet adott folkpunk előadóval.

Első zenei emlék
iron maiden.jpgAnyukám nagyon szerette a komolyzenét, így otthon is mindig szólt valami a ház körül, de engem túlságosan nem érdekelt a dolog. Kiskoromban persze zongoraleckéket kellett vennem, de az igazat megvallva nagyon gyűlöltem az egészet, ráadásul maga a tanárom mondta, hogy hagyjam abba és ne is gondolkodjak muzikális karrieren. Később aztán jött a megváltás, amikor láttam egy Iron Maiden-posztert a bátyám szobájában. Elsőre fogalmam se volt, hogy mi a szar lehet ez, de azonnal irtóra megtetszett. Azelőtt nem igazán hallgattam rockot, de nem sokkal később apukám megvette nekem a banda Killers című lemezét – ezt a pillanatot pedig azóta is végzetes hibaként könyveli el.

Első album, amit saját pénzeden vettél
Majdnem biztos vagyok benne, hogy az első megvásárolt bakelitlemezem a Number Of The Beast volt, szintén az Iron Maidentől. Azóta is valódi fanatikus vagyok velük kapcsolatban, még egy Maiden-tetkóm is van a lábszáramon (mutatja). A legelső CD-m azonban egy Faith No More volt, mégpedig az Angel Dust.

Legnagyobb koncertélmény
Ez 2011-ben történt Hamburgban a kanadai The Weakerthans előadásán, ami az egyik, ha nem a, legkedvencebb zenekarom. Nem az volt az első alkalom, hogy láttam őket élőben, de ezúttal találkoztam velük, és megengedték, hogy én állítsam össze a setlistet, sőt, egy vendégszereplésre még meg is hívtak gitározni. Vicces, mert aki összekötött minket az együttessel, biztos nem is érezte, mekkora jelentőséggel bírt ez számomra, pedig komolyan mondom, óriási volt.

Kedvenc politikai töltetű lemez

Chumbawamba-English_Rebel_Songs_1381-1914-Frontal.jpg(hosszasan morfondírozik) Megvan! A Chumbawambának van egy English Rebel Songs 1381 – 1984 című albuma, amin kizárólag tradicionális angol dalok szerepelnek az ő előadásukban.

Kedvenc folkpunk-lemez

A Levelling Of The Land a Levellers-től, ami még azelőtt volt a műfaj éllovasa, mielőtt az a köztudatba került volna.

Kedvenc folklemez
A folk kategóriája nagyon tág, de ha az alapvetően akusztikus hangszerelésű popot tekintjük annak, akkor egyértelműen Laura Marling a nyerő, akivel barátok is vagyunk, és aki egyszerűen tényleg  kurva jó.

Kedvenc punklemez

A kedvenc punklemez kérdése pedig egy olyan dolog, amit életem nagy részében próbáltam megválaszolni. A Descendents-től az Everything Sucks nagy esélyes, de amit mostanában leginkább bírtam, az a 2013-as Home volt az Off Of Their Heads-től, amivel egyébként turnéztunk is.


ÍGY NYITOTTA MEG A LONDONI OLIMPIÁT 2012-BEN FRANK TURNER!


Kedvenc hétvégi zene
Hétvégére a Hold Steady az ideális választás. Most lesz új albumuk, de igazából nekem már van belőle egy példány (nevet). Szombat-vasárnapra remek szórakozást nyújtanak, imádom őket nagyon.

tvz_liveatoldquarter.jpgKedvenc éjszakai zene

Nos, ez általában a helyzettől függ. Vannak azok a hosszú, bódult éjszakák, amikor fogalmad sincs, hogy keveredtél haza, másnap pedig nézed a lejátszón, hogy mit hallgattál lefekvés előtt. Na, én ilyenkor valamiért állandóan egy albumot teszek be, Townes Van Zandttől a Live At The Old Quarter, Houston, Texas-t. Nincs rajta más, csak ő és a gitár, mégis a szívem csücske a korong. Magányosan, whisky-vel a kézben zokogni is pont ideális.

Kedvenc zene sörözéshez
Legyen az … And Out Come The Wolves a Rancidtől. Kellemes anyag ilyen alkalmakra.

Zene hosszú autóutakhoz
Ez is attól függ, hol autózgat az ember. Amerikában például számtalan zene működik, Credence Clearwater Revival, Allman Brothers, de főleg Tom Petty – ő egyszerűen fantasztikus egy-egy nagyobb kocsikázáshoz. Angliában pedig (agyal…) Elvis Costello.

Bűnös örömök lemez
Nekem nincs ilyenem, mert rohadtul nem érdekel, mások mit gondolnak az ízlésemről. Szeretem Elton Johnt és az ABBÁ-t is, és jól elboldogulok így a saját világomban.


EGY AMERIKAI DALSZERZŐ-ELŐADÓ, MAC DEMARCO IS BUDAPESTI KONCERTJE ALKALMÁN BESZÉLT KEDVENC LEMEZEIRŐL.

Kedvenc tavaszi zene
Tavasszal szeretek régi amerikai bluegrass dolgokat hallgatni. Cahalen Morrison & Eli West duójának vannak szuper lemezei, amik csak vokálokból és mandolinjátékból állnak, az összhatás pedig egyszerűen gyönyörű.


lejegyezte: Judák Bence


a tavasszal bevethető zene, Cahalen Morrison & Eli West:


részlet Van Zandt-lemezéről:


a Chumbawamba említett politikus folklemeze: 


itt pedig Turner egy Weakerthans-dalt játszik:

https://recorder.blog.hu/2014/03/07/_nem_nagyon_erdekel_masok_mit_gondolnak_frank_turner-interju
„Nem nagyon érdekel, mások mit gondolnak” – Frank Turner-interjú
süti beállítások módosítása