Itt az új 30Y EP és hozzá egy videó is!

2014.02.19. 09:49, rerecorder

30y_3.jpg

A 30Y saját honlapján, letölthető formátumban tette közzé négyszámos visszatérő EP-jét február 18-án este, valamint ezzel egyidőben a Kulturfitnesz oldalán az Ahogy elképzeltem című dalhoz egy klipet is.

A 30Y a tavalyi évet a 2012-es Szentimentálé című csendes lemezének koncertjeivel, a hozzá készült filmmel és pihenéssel töltötte, utóbbi alatt a Beck-fivérek Bezzeg a kurva Beckek néven egy virgonc, terápiás hatású rocklemezzel jelentkeztek. Aztán Grandvolt Endre gitáros távozása után újjáéledt a 30Y is, és immár kvartettként folytatva, a tavaszi koncertjei előtt jelentkezett egy új, Ahogy elképzeltem című négyszámos EP-vel, valamint a címadó dalhoz készített videóval.

BECK 'ZAZA' LÁSZLÓVAL KÉSZÍTETT INTERJÚNK A DUÓLEMEZRŐL ÉS A 30Y ELMÚLT IDŐSZAKÁRÓL.

A We Are Rockstars/Zagar-tag Ligeti Gyuri produceri közreműködésével felvett Ahogy elképzeltem EP a kissé melankolikus címadó dal mellett tartalmazza a már karácsonykor bemutatott Csak most ne című csilingelős-minimálrockos szerzeményt, aztán a Lyukra vetődni című, játékos hangokkal teli nyitószámot és egy Disszidálok című, aktuális témát csavarokkal boncolgató blur-ös vokálokkal ékesített felvételt.

az EP borítója:30Y_EP20141_ahogyelkepzeltem_cover.jpg


A címadó szám klipje egy VÁFOSZ nevű szervezet alkalmazottjának munkáját mutatja be, az először bürokratának tűnő ipsét felvillantó klipből aztán kiderül, hogy a vándorfodrászok életében is akad alkalom a bohóckodásra, bár amikor már túl sokáig fújják hajszárítóval a lengén öltözött csajok a fülét, megálljt jelez. Pamuki Krisztián rendezte a videót.

az Ahogy elképzeltem klipje:


a 30Y március-áprilisban hatállomásos vidéki turnét bonyolít, részletek itt

Címkék: klip 30y
https://recorder.blog.hu/2014/02/19/itt_az_uj_30y_ep_es_hozza_egy_video_is
Itt az új 30Y EP és hozzá egy videó is!
süti beállítások módosítása